Népszerű volt a Kutatók Éjszakája
Szeptember utolsó péntekén ismét kitárták kapuikat a Nyugat-magyarországi Egyetem épületei, laboratóriumai és a Ligneum Látogatóközpontja a Kutatók Éjszakáján, összesen közel 50 különböző program várta az érdeklődőket.

Együtt ünnepeltek Európa kutatói a kutatás iránt érdeklődő közönséggel: az idei már a tizenegyedik alkalom volt, hogy a tudomány sokszor titokzatosnak vagy a hétköznapoktól távolinak tűnő világa megmutatta szórakoztató oldalát. A látogatók bepillanthattak a különleges, máskor nem látogatható helyszínekre, megismerkedhettek a kutatókkal és a folyamatokkal, ahogy „az élet, a világmindenség meg minden" titkait megfejtik.
A Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben kapcsolódott be először a rendezvénysorozatba, idén 10. alkalommal tárultak fel a csodák az egyetem korszerű laboratóriumaiban, a botanikus kertben, és a Ligneum Látogatóközpontban. Prof. dr. Németh Róbert tudományos és külügyi rektorhelyettes a megnyitón elmondta: a Kutatók Éjszakája fontos küldetése, hogymegismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, és megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás.
A Ligneumban közel 1300 fő ismerkedhetett meg a tudomány titokzatos világával, a látogatókat többek között Leonar3Do háromdimenziós bemutató, fafelismerés, műszeres favizsgálat és erőpróba, természetfotó kiállítás, a kicsiket arcfestés és játszóház várta. Esti tárlatvezetésre hívott mindenkit az ország legrégebbi gerinces állattani gyűjteménye, munkába állt a minigatter, akusztikai bemutatón is részt vehettek az érdeklődők. Megszólalt a fában élő zene a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek a segítségével.
A Simonyi Károly Kar idén 10 programmal várta a kis kutatókat az egyetem több épületében. Óriási érdeklődés övezte a lézerfényes akadálypályát és a lézervágót, ahol a nagyobbak készíthettek névre szóló ajándéktárgyat, valamint a terméktervezés nélkülözhetetlen eszközének számító 3D nyomtatót is, amelynél az elkészült apró modellekért nagy volt a tülekedés. A mikrovilágba kalauzolt a pásztázó elektronmikroszkópos bemutató, a faanyagtudományok népszerűsítését szolgálta a töréstesztek és a módosított faanyagok ismertetése. Az ülés kényelmét
testtömegeloszlást mérő rendszerrel szemléltették, a bútorok szilárdságát szabványos terheléssel tesztelték.
A soproniak lelkes kíváncsisága alátámasztja a program hasznosságát, illetve bizonyítja a kutatói, termékfejlesztői tevékenységek iránti fokozott figyelmet. A Kutatók Éjszakája kari programjainak osztatlan sikeréhez hozzájárultak az oktatók – Antal Mária Réka, Agoston Gabriela,
Bencsik Balázs, Börcsök Zoltán, Dénes Levente, Horváth Norbert, Horváth Péter György – és a hallgatók – Boós Veronika, Csák Vince, Kopacz Gyöngyvér, Németh Hajnalka – egyaránt. Önzetlen és lelkes munkájukat nagyon köszönjük!
Írta:
Iszak Noémi, Dénes Levente
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-november-63-66
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


