Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny 2017.
Támogassa a jövőt! Keressük asztalos csapatversenyünk szponzorait.
Mottó: Képes lesz a jövőt formálni az, aki felelősségteljesen és együttérzéssel cselekszik a jelenben.
A jövő szakmai utánpótlása ma formálódik. Azt viszont a gazdasági szereplők is tudják, hogy jóval kevesebb az a diák, aki elhivatottsággal fordul a kézművesszakmák felé. Lehet, hogy ez korunk jelensége, de nem kell, hogy így legyen. Tehetünk ellene!
Ha ösztönözzük a szakmák után érdeklődő fiatalokat és elismeréssel díjazzuk, értékeljük a szakmai fejlődésüket, valójában saját jövőbeni munkatársainkat neveljük ki. És ez a folyamat most kezdődik!

Amennyiben Ön is fontosnak tartja a fiatalok színvonalas szakmai képzését, szálljon be a támogatói csapatba, és legyen szponzora az ország egyetlen asztalos csapatversenyének, amely már hatodik alkalommal kerül megrendezésre.
A megmérettetést idén nemzetközi szintre emeljük: cseh, lengyel és szlovák iskolák csapatait is meghívtuk a magyar szakiskolák mellé, akik örömmel vesznek részt a versenyen.
A szponzorok méltó jutalma: az erkölcsi elismerésen túl országos médiatámogatást nyújtunk a faipar.hu online és a Magyar Asztalos és Faipar print felületeken, így a szakma iránt érdeklődők szinte mindegyikéhez eljut cégének híre.
A verseny menete:
I. forduló: Gyakorlatorientált elméleti feladatlap kitöltése (részben a szponzorok termékeire fókuszálva)
Időpont: 2017. október 25.
Helyszín: Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.
Részt vesz: 48–50 csapat.
II. A döntő: A második fordulóba az I. fordulóban elért eredmények alapján 13 magyar csapat jut tovább, valamint a meghívott 3 külföldi iskola delegáltjai.
A döntőben egy kisbútort kell a csapatoknak elkészíteniük, valamint további speciális szakmai feladatok megoldása is vár a diákokra.
Időpont: 2017. november 16–17.
Helyszín: Soproni Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Faipari Tanműhely.
Amíg a diákok bizonyítanak, addig a kísérő tanároknak tartalmas szakmai programot szervezünk!
További információk: szurok.aniko@xmeditor.hu +36 30 652 2247
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


