Ez történt a Perzsa-öbölben
Az Egyesült Arab Emírségben lévő Abu Dhabi adott otthont legutóbb a World Skills néven ismert, és az idén 55 szakmát felsorakoztató világversenynek. A magyarok is ott voltak.

Stadler Bence épületasztalos
Az októberi megmérettetésen a bútorasztalos, az épületasztalos és az ács szakmákban is rajtvonalhoz állt egy-egy magyar fiatal szakember.
Elsőként Babanecz Csabát, az épületasztalos szakma szakértőjét faggadtam.
Tóth Norbert főszerkesztő (Magyar Asztalos - faipar.hu)
Mi volt a feladat, és milyen eredményekkel tértetek haza?
Babanecz Csaba
Az épületasztalos szakmában Stadler Bence 5. helyezést ért el. Egy íves keretet és egy 3D-s feladatot (előadói pulpitus) kellett elkészítenie, és bár a dobogóról „csak” 2 ponttal maradt le, a 700 pontot teljesítők számára odaítélt kiválósági érmet ő is megkapta. Bence a tavalyi EuroSkills versenyen ezüstérmet nyert, úgyhogy nagyon örülünk mindkét eredménynek.

Liszi Roland bútorasztalos
Tóth Norbert főszerkesztő (Magyar Asztalos - faipar.hu)
A bútorasztalos eredményekről is mondanál valamit?
Babanecz Csaba
Ott Liszi Roland indult versenyzőként, és a 10. helyen végzett. Az ő feladata egy fiókos, ajtós kisbútor legyártása volt. Itt is elmondható, hogy minimális pontkülönbséggel maradt el az előtte végzettektől. Nagyon szoros volt a verseny, ezt Fekete Zoltánnal, az ő felkészítő tanárával együtt állíthatom. A kiválósági érmet egyébként Roland is megkapta.

Piltman Gábor az ács versenyfeladatot készíti
Az ács szakma magyar eredményeiről Major Balázst, SkillsHungary csapat ács szakértőjét kérdeztem.
Tóth Norbert főszerkesztő (Magyar Asztalos - faipar.hu)
Mit lehet tudni a szakmai felkészülésről és a versenyről?
Major Balázs
Magyarországot ács versenyzőként Piltman Gábor képviselte, aki hosszasan készült a megmérettetésre. Az előzetes tesztfeladat alapján egy kerti fedett kiülő és egy különálló asztal elkészítésével gyakorolt. A felkészülés során segítségünkre volt Tóth Árpád József szakoktató és Dr. Hantos Zoltán. A versenyen aztán egy 30%-ban módosított változat lett a vizsgamunka, ami nehezebbé nem, csak munkásabbá tette a feladatot. A dolgunkat leginkább az nehezítette meg, hogy a késői szervezésből adódó rossz minőségű csavarok feje elforgácsolódott, így nem lehetett sem teljesen behajtani őket, sem kicsavarni. Később ezért kompenzációt ítéltek meg számunkra. Mindezek után Gábor a világ 14. legjobb fiatal ácsaként távozhatott a homok, a felhőkarcolók és a kőolaj hazájából.

Babanecz Csaba, Stadler Bence, Liszi Roland, Fekete Zoltán
A SkillsHungary program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve valósult meg. A versenyre a bútorasztalos és az épületasztalos szakma szponzorálását a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, a Festool Magyarország és a H-Didakt Kft. biztosította, az ács szakmát pedig Piltman Miklós ácsmester fő támogató segítette.
Gratulálunk a részvevőknek!
Kapcsolódó dokumentum:
worldskills-2017-eredmenyek-ez-toertent-a-perzsa-oeboelben
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


