Diákverseny feszített tempóban
A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara idén harmadik alkalommal hirdette meg a Faipari Szakmai Versenyét, bázisiskolai rendszerén keresztül, amelyre mind a 16 bázisiskola elfogadta a meghívást. Az egyetem csapatával együtt így 17 résztvevői csoport indult a március 8-9. között tartott megmérettetésen.
Furnérteríték készítése az asztaltetőhöz
A két napos szakmai rendezvényt Dr. Magoss Endre, a Simonyi Kar dékánja nyitotta meg a Ligneum Látogatóközpontban. A három fős csapatok az első nap elméleti tudásukról számoltak be (Szakmai Elméleti Verseny), a gyakorlati feladathoz a rá következő versenynapon foghattak hozzá az egyetem tanüzemében.
A versenyfeladat egy fésülködő asztal készítése volt
A fésülködő asztal elkészítéséhez hat óra állt rendelkezésre. A rendkívül feszített tempóban végül minden csapat értékelhető eredményt adott ki a kezéből, igaz, hogy kész munkát csak néhány csapatnak sikerült felmutatnia.
A pályamunkákat elbíráló öt fős szakmai zsűri tagjai:
Tóth György, SOE SKK
Árkossy Tamás, Országos Asztalos- és Faipari Szövetség elnöke
Wilheim Gábor, Magyar Bútor- és Faipari Szövetség elnöke
Markó Gábor, Markó Faipari Kft.
Baranyai Pál asztalos mester
Tetőpasszítás
A versenyfeladat terveit Farkas Ete Domonkos, a Soproni Egyetem hallgatója készítette el. Addig, míg a csapatok a SOE tanműhelyében szorgoskodtak, addig a kísérő, szakmai felkészítő tanárok szakmai megbeszéléseken vehettek részt. Szó esett a továbbképzési programokról, technikus képzésről, szakmai tankönyvekről, illetve a EuroSkills verseny közelgő magyarországi eseményéről.
Szakmai megbeszélés a tanároknak, kísérőknek
A verseny eredménye:

Ekkor még nem tudták, hogy győztesek lesznek: Fekete Martin, Blaschek Tamás és Szöllős Attila
A rendezvény az „EFOP-3.4.4-16-2017-00027, A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI (matematikai, természettudományos, műszaki, vagy informatikai) szakok népszerűsítése a felsőoktatásban” pályázat támogatásával valósult meg.
Kapcsolódó dokumentum:
diakverseny-feszitett-tempoban
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


