Középpontban a konyha
Vajon a legtöbb embernek mi jut eszébe a konyha szó hallatán? Ezt persze nem tudom megmondani, de azt igen, hogy a Konyhakiállításon jelen lévő kiállítók számára mit üzent a konyha 2018-ban.

Bútortervezőként és -gyártóként a konyháról nekem mindig a tavasz jut az eszembe (talán azért, mert jellemzően tavasszal indulnak útnak azok, akik új konyhabútorban, egyáltalán, lakásfelújításban gondolkodnak). Hogy mennyire nem vagyok ezzel egyedül, azt az a látogatói érdeklődés is jócskán bizonyította, amelyik már a március 2-i nyitónapon is nagy számban ellátogatott a Budapest Arénában megrendezésre kerülő eseményre – hiába hordta a szél a jeges esőt és a havat.

A tematika borítékolható volt idén is:
- konyhabútorok;
- étkezőbútorok, székek;
- beépíthető és szabadon álló konyhai nagy gépek, valamint elszívók, konyhai kis gépek;
- munkalapok, mosogatótálcák és csaptelepek;
- konyhafelszerelés, tálalási kultúra, gasztronómiával kapcsolatos tanfolyamok, bemutatók.
A forgalmazók mellett természetesen a bútorok, székek, asztalok gyártói is megjelentek, igaz, ez utóbbiak még szerény létszámban képviseltették magukat.

A hangsúly, mint általában mindig, idén is főként a technológiai újdonságokon volt. Panaszra nem volt ok ezen a téren: nanotechnológiás, így fokozottan ütés- és kopásálló bútorlapok és munkalapok; konyhai életterünket még tovább bővítő vasalatrendszerek; okostelefonról is nyomon követhető sütési folyamatot mutató sütők; színes igényeinkhez igazítható, „öltöztethető” hűtők; kávéfőző gép csodák és még sorolhatnám.

Akinek mindez még nem kötötte volna le a figyelmét, a nagyszínpadon újra és újra akcióba lendülő ismert és kevésbé ismert séfek, látványszakácsok főzőbemutatóin ejtőzhetett, vagy a napi többszöri nyereményjáték-sorsoláson izgulhatott.
Amit én személy szerint hiányolok, és sajnálok is: az a hazai bútorgyártók szűkös jelenléte. A meghatározó hazai (és nemzetközi) gyártási kínálatot az a tucatnyi jelen lévő kiállító nyilván nem tudta bemutatni. Összességében egy mozgalmas, kifejezetten sok látogatót vonzó háromnapos eseményt sikerült létrehozni a küzdőtérnyi méretű, kompakt kiállításon.
képgaléria
Kapcsolódó dokumentum:
koezeppontban-a-konyha
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.









