A milánói bútorkiállítás

Az olaszországi bútorkiállítás 2018. április 17–22. között a Fiera Milano központban került megrendezésre, ahol a bútorvilág legnagyobb gyártói a legújabb trendeknek megfelelő bútoraikat és lakberendezési tárgyaikat mutatták meg az érdeklődő nagyközönségnek. Az újdonságokra most is több százezren voltak kíváncsiak. Jellemzően itt találkozhatunk először azokkal a belsőépítészeti és egyéb trendekkel, amelyek az elkövetkezendő néhány évben mindennapjaink részeként megjelennek bútorainkban, a nappaliban, a hálószobában, vagy éppen a munkahelyünkön.
A milánói bútorszalont 1961-ben alapították, így az idei már az 57. kiállítás volt. 2018-ban több mint 200 ezer négyzetméteren 165 ország 2000 kiállítója képviseltette magát, ezért egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a Salone del Mobile a világ egyik legmeghatározóbb bútorkiállítása. A vásár fő csapásiránya a dizájn, a klasszikus és a luxusvonalak voltak, illetve alapvetően az alábbi öt nagyobb egységre tagolódott:
1. Nemzetközi bútorkiállítás
2. EuroCucina / FTK technológia a konyha számára
3. Nemzetközi fürdőszoba-kiállítás
4. Lakberendezési kiegészítők
5. Salone Satellite
A designvásár a nagyközönség számára is iránymutató és érdekes, de alapvető feladata, hogy a kiállító cégek jelenlegi és jövőbeni partnereikkel személyesen találkozhatnak, aminek köszönhetően ápolhatják meglévő szakmai kapcsolataikat, illetve újabb üzleteket köthetnek. Ezt elősegítve, az átlagos érdeklődőknek csak a hét utolsó pár napján látogatható az expo, azonban a diákok külön figyelmet kapnak, ők a vásár teljes időtartama alatt bármikor megtekinthetik a standokat.

Ez a rendezvény a világ minden részéről évről évre óriási tömegeket mozgat meg, ami a szervezőket a beléptetéstől kezdve, a koordináláson át a napi kiszolgálásig komoly feladat elé állítja. De a látogató sincs könnyű helyzetben. Sokszor az évek óta tréningezett kreatív gondolkodás és határtalan képzelőerő sem tudja leképezni a vásár helyszínének személyesen tapasztalható lenyűgöző méreteit. Akinek nincs lehetősége a teljes hatnapos nyitvatartási időt a kiállítás alapos megtekintésével és a saját fizikai állóképességének tesztelésével tölteni, érdemes szelektálni a sokszínű program közül és menetrendet készítenie, hogy mikor mit szeretne megnézni. A kiállítás alapterülete olyan hatalmas és mindennap olyan nagy az érdeklődők száma, hogy be kell tervezni a kiállításon belüli közlekedési időt. A kiállítás gerincét alkotó főutca vége a belépést követően szabad szemmel alig látható, hossza körülbelül 20–25 perc séta hosszával egyenértékű. A különböző témákat feldolgozó mintegy 20 óriási épület ehhez az úthoz képest kétoldalt váltakozva helyezkedik el.

Az első épületekbe belépve a látogató amilyen lelkes, olyan nagyon parányinak érzi magát. A vezető márkák mellett gyakorlatilag minden kiállító maximalizálja a rendelkezésére álló tér által nyújtott hatást, így az állandó tömeg mellett folyamatosan lenyűgözőbbnél lenyűgözőbb installációkkal és termékekkel találkozhatunk. Az első néhány óriási épület standjait végigjárva és a kiállított terek, termékek alapos szemrevételezését követően, még a legnagyobb tűrőképességgel rendelkező, edzett látogató is elkezd megtelni a látottakkal. Több napon át ismételve ezt a folyamatot, komoly fizikai és szellemi fáradtság lehet tapasztalható, ezért az egész napos monoton nézelődéseket mindig érdemes valamivel, akár más stílusú standok megtekintésével kicsit lazítani.
A kiállítás gerincét a különféle bútorok adták, amelyeket stílus és lakótér szerint rendszereztek a szervezők, azonban kiemelt szerepet és felületet a konyha kapott, ami jellemzően már nem az a konyha, amire az átlagos felhasználók gondolnak. Sok esetben a dolgok újraértelmezésére láthatunk professzionális megoldásokat, azonban az nem változhat, hogy a konyháknak nemcsak szépnek, de hasznosnak és praktikusnak is kell lenniük. A technológiai fejlesztések és az innovatív megoldások kiterjedtek a beépített eszközökre, gépekre, az anyaghasználatra, a formákra és a színekre is. A látvány mellett számos élő főzőműsorral is csalogatták a nézelődőket.

A luxusmegoldásokat, termékeket bemutató épületben könnyen eláll az ember lélegzete, hogy milyen anyaghasználatokkal és megoldásokkal készülnek a termékek. Egy hétköznapi embernek ezek sok esetben a giccs kategóriát képezik, azonban talán itt vannak a legkomolyabb tárgyalások és üzletkötések.
Az épületek és standok között bolyongva több helyen felfedezhetjük a „don’t touch” és a „no photo” instrukciókat. Ha a kiírásokról megfeledkezve a látogatóban bizonyos helyzetekben felülkerekedik a természetes kíváncsiság és például kipróbál egy több ezer eurós terméket, amit az adott helyen nem lenne szabad, akkor esetenként szigorúan figyelmeztetik a tevékenység felhagyására. A kialakult kellemetlen helyzet némileg fokozható és egyben megnyugtató módon rendezhető is, ha a látogató belépőjén fellelhető a PRESS (újságíró) felirat. Ennek diszkrét jelzése, mosolyt csalva az arcokra nagyon hatékonyan felül tudja írni a történteket és varázsütésszerűen megváltoztatja a helyzetet.

A rendezvény kiállítói gyakorlatilag minden igényt kielégítően nagyon széles skálán vonultatják fel termékeiket, így minden érdeklődő megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet.
A Satellite rész mindig kiemelt figyelmet kap. Sokak örömére a szervezők kíváncsiak arra, hogy mi van a 35 év alatti fiatal tervezők fejében, mit gondolnak a világról. Egységstandokon mutathatják meg magukat és állíthatják ki egy-egy innovatív terméküket, vagy ismertethetik projektjeiket. Idén kifejezetten nagy létszámú és erős nemzetközi mezőny volt megfigyelhető, amiből az is látszik, hogy a feltörekvő designerek komolyan veszik ezt a bemutatkozási lehetőséget.
A milánói bútorkiállítás során a látogatók egy rendkívül nagy értékű projektcsomagot kaptak, aminek segítségével a tervezők a jövőre nézve rugalmasabban és tudatosabban alakíthatják termékeiket, illetve a különböző élettereiket.
Fotó:
Csák Vince
Németh Dóra
Dr. Antal Mária Réka
Dr. Horváth Péter György
Kapcsolódó dokumentum:
a-milanoi-butorkiallitas
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


