Egy modern klasszikus
Kozma Klasszik kiállítás nyílt szeptember 4-én a Műcsarnokban. Szegő György köszöntötte a vernisszázs (a kiállítás ünnepélyes megnyitója) közel 300 vendégét, többek között prof. emeritus Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökét.

Megköszönte a kiállítást létrehozó intézmények – az Iparművészeti Múzeum, a Műcsarnok, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, a BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma – példátlan együttműködését és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata, a Magyar Formatervezési Tanács, a Design Hét Budapest támogatását.
Külön köszönetet mondott Horányi Éva muzeológusnak, a kiállítás kurátorának, Dévényi Tamás építésznek, a kiállítás látványtervezőjének, Vízvárdy András grafikusnak, Kovács Szabolcs Gergő iparművész, egyetemi tanárnak és dr. Kulányi Erikának, a kiállítás és emlékév koncepciójának kialakításáért és az intézményközi szervezőmunka koordinálásáért, valamint Szerdahelyi Júliának a kurátorasszisztensi feladatok ellátásáért.
Kiemelte a BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium jelenlegi és volt diákjainak, tanárainak, valamint Kozma-rajongó önkénteseknek a Kozma-életmű ezen korszakát bemutató – a nagyközönség által eddig még nem láthatott bútorokból, bútortervekből, belsőépítészeti rajzokból és grafikákból álló – „nagyszabású” tematikus tárlat installációjának elkészítésében játszott szerepét.
Dr. Rostás Péter, a Kiscelli Múzeum igazgatója megnyitójában elmondta, hogy a Kozma Klasszik kiállítás Kozma Lajos építész, belsőépítész, bútortervező és grafikus art deco korszakát idéző 3 hónapos tárlatként nyílik meg a Műcsarnok kamaratermében.
Hangsúlyozta, hogy Kozma különleges képességgel rendelkezve, harmóniát teremtett a magyar népművészet, a barokk-rokokó múlt és a kortárs művészeti irányzatok között.

A XX. század elején, a Lajta Béla irodájában dolgozó Kozma grafikus-építészként elsősorban a felületi ornamentikáért volt felelős, akiből lehetett volna tipikus szecessziós művész, de Kozma a '10-es évek elején biztos formaérzékkel találta meg a harmóniát a múlt és a jelen, a történeti és a korszerű között.
Nagy hatást gyakorolt Kozmára az 1906-ban, a II. Rákóczi Ferenc fejedelem újratemetését előkészítő emlékbizottság által a rodostói kápolnából megszerzett, a nagy fejedelem saját kezű alkotásaként számon tartott Rákóczi-szék.
Megfejthetetlen, hogy a kiállításon bemutatott „Mesélő szék” tervezésekor Kozma autonóm alkotóként mennyit merített a fejedelmi munkából és mekkora hatást gyakorolt rá a bécsi barokk művészet.
Kozma azért maradhatott korszerű nemcsak a XX. század elején, hanem napjainkban is, mert műveit a szerkezeti átgondoltság és a magas minőségű kidolgozottság jellemzi, akár az 1910-es években a Kozma által teremtett szürreális mesevilágot, akár a ’30-as évek bauhaus-ihletettségét tekintjük.
Kozma hitt abban, hogy a tárgyaknak van lelkük, amit alátámasztott az általa létrehozott Budapesti Műhely lakberendezési üzletben található felirat, a “sunt lacrimae rerum”, azaz “a tárgyaknak van könnyük”.

Kozmát egész életében a szociális elkötelezettség, a társadalmi igazságosságba és a jobbítás lehetőségébe vetett hit vezérelte, meggyőződéssel vallotta a művészet társadalmi felelősségét.
Azon kevés fiatal értelmiségi közé tartozott a két világháború között, aki nem volt a rendszer kegyeltje, de itthon maradva, mégis komoly európai hírnévre tudott szert tenni.
Kozma Lajos a magyar stílust keresve rátalált a nemzetközi art decóra, amelynek jelentős magyar képviselője lett és munkáit az Alexander Koch által kiadott tekintélyes Innendekoration folyóirat folyamatosan közölte.
Modernista építésszé vált, aki a szociális elkötelezettségű házépítést és lakberendezési kultúrát a nagypolgárság szolgálatába tudta állítani, és így tudott művészileg is hiteles maradni.
Képek:
Pokorádi Orsolya
Kapcsolódó dokumentum:
egy-modern-klasszikus-kozma-lajos
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


