Átadták az elismeréseket
A szakmák Európa bajnokságán, a EuroSkills rendezvényen során átadták a Magyar Kézműves Remek elismeréseket is.

Az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2002-ben indította útra a „Magyar Kézműves Remek” pályázatot. A magyar kézműves hagyományok és adottságaik jobb hasznosítása érdekében született kezdeményezés keretében a kiemelkedő kézműves termékek alkotói a ”Magyar Kézműves Remek” elismerő címben részesülhetnek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által meghirdetett pályázatra 123 pályamű érkezett be, melyből 47 pályázó részesült elismerésben, valamint három pályázó Elnöki Aranyérem kitüntetésben.
A kézműves szakma teljes körét átfogó pályázati lehetőség értékét a szakmai elismeréssel való díjazás adja meg, marketing-, illetve megjelenési lehetőséget nyújtva. A díjak száma nincs korlátozva, a pályázók teljesítménye számít – ilyen formában szinte egyedülálló elismerésről van szó. A „Magyar Kézműves Remek” elismerő oklevél mellett valamennyi díjazott lehetőséget kap arra, hogy használhassa a Magyar Kézműves Remek logót és termékéhez meghatározott tartalmú elismerő kártyát (termékcímkét) készíthessen.

A cím elnyeréséhez követelmény a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága. A rendezvényen és az azt követő kiállításon az alkotók, a mesterek zsűrizett, míves alkotásait, termékeit tekinthetik meg a látogatók, azaz a kézművesipar „krémje” kap bemutatkozási lehetőséget.
A díjazott kézműves termékek – előállításuk, használatuk bemutatásával – bővítik az ország, egy-egy régió turisztikai programkínálatát, hozzájárulnak a magyar imázs erősítésére alkalmas igényes termékek kereskedelmi választékának szélesítéséhez, minőségi színvonalának emeléséhez, a magyar kulturális örökség sajátos közvetítéséhez. A megújult pályázati feltételeknek köszönhetően egyre több új kézműipari alkotás is megjelent a pályaművek között a „hagyományosnak” számító kézműves termékek mellett.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által 2018-ban meghirdetett „Magyar Kézműves Remek” pályázat ünnepélyes díjátadó rendezvényére 2018-ban szeptember 26-án került sor. A díjakat Dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, Horváth Vilmos MKIK turizmusért felelős alelnöke és Fekete Balázs MKIK kézműipari alelnöke adja át.
A Magyar Kézműves Remek címet nyert pályázók termékeiből az MKIK kiállítást rendezett, amely a Hungexpo területén megtekinthető, az EuroSkills teljes időtartama alatt, három napon keresztül, szeptember 26-28. között.
képek: mkik
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


