Szép teljesítményt nyújtottak
Időre befejezték a feladatot és szép munkát végeztek az idei Szakma Sztár Fesztivál verseny asztalosai.

Ahogy azt a korábbi cikkünkben megírtuk, Bata László, Bundi Sándor Vendel, Kállai-Verba Eszter és Riba Tamás képviselik az asztalos szakmát a rendezvényen. A faipari technikusok kategóriában szintén négyen kerültek a döntőbe: Babos Zsolt, Bálint Levente, Görcz Dániel István és Schaul Mátyás. A versenyzőknek a megadott 600 perces időkeretben egy műszárított, szibériai borovi fenyőből álló támlás széket kellett összeállítaniuk.

Dancsó János versenyfelelős kérdésünkre elmondta, hogy az általa elkészített mintadarabon kívül a versenyzők a szokásoknak megfelelően rajzokat is kaptak. A bátorterenyei „atyamester” szerint a vizsgamunkához kétféle kötést kellett alkalmazni és a versenyzők számára a vésett csapok jelenthettek kihívást. Az előválogatók során ebben véreztek el többen is.

A versenyeken otthonosan mozgó és szervező mester hozzátette: külön öröm számára, hogy a kezdeti megszeppenés nyomai gyorsan eltűntek a diákokról, akik időre végeztek, szép munkák kerültek ki a kezeik közül, ráadásul cserealkatrészt sem kellett adni nekik.

A cserealkatrész felhasználásáért egyébként pontlevonás járna. Az 5-6 tagú bizottság már szerdán délután elkezdte értékelni a székeket, egyebek mellett olyan szempontok alapján, mint a mérettartás, a csiszolás és a szerkezeti kötések. Az értékelés során a végső pontszámot a maximális (100) pontszámból levont hibapontok adják.

A Szakma Sztár Fesztivál zárónapján, a március 14-i záróünnepségen 52 szakmában az első három helyezettet díjazták a részvevő 232 fiatal versenyző - köztük több külhoni magyar - közül.
Az asztalosok közül Bundi Sándor Vendel örülhetett az aranyéremnek, míg a faipari technikusok kategóriában Babos Zsolt lett az első helyezett.
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a díjátadó ünnepségen arra biztatta a fiatalokat, hogy munkájuk során kövessék a technológiai változásokat. Szólt az ötéves technikumi szakképzés bevezetéséről és kiemelte, a szakoktatók anyagi megbecsülésének fontosságát, hogy jövedelmük megközelítse az ágazatra jellemző szintet.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke köszöntőjében elmondta, a szakmák versenyének megrendezésével a pályaorientáció, a szakmunka szépségeinek megmutatása volt a cél. A Szakma Sztár Fesztiválon induló versenyzők jelentős része mentesül a szakmai vizsga alól - emelte ki.

Az ünnepségen köszöntötték az idei szakmák világversenyén, a WorldSkills rendezvényen Kazanyban résztvevő 23 szakmában induló 25 magyar versenyzőt, illetve a 2020-ban Grazban megrendezendő EuroSkills versenyre eddig tovább jutott magyar résztvevőket. Bejelentették, hogy a Szakma Sztár Fesztivált jövőre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közösen rendezi.
Fotók: Ódor Eszter és szakmasztar.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.



