Lezárult a harmadik Hello Wood építész mustra Tokaj-hegyalján
Egy hét intenzív munkával és közös gondolkodással töltött idő után véget ért a Hello Wood harmadik összegyetemi tábora, az Építész Mustra a Tokaji borvidéken. Július 5. és 12. között a hazai építészképzést nyújtó felsőoktatási intézmények és a Magyar Képzőművészeti Egyetem több mint 100 hallgatója és oktatóik hét településen tíz új alkotást hoztak létre. A fából készült, egyedi installációk, amelyek a borvidék épített és természeti környezetével való párbeszéd mellett a helyi közösségeket is megszólítják, mint megannyi kilátó, új nézőpontot kínálnak, ahonnan az Y-generáció szemén keresztül tekinthetünk a régióra, és ismerhetjük fel a megújulás lehetséges irányait.

Harmadik alkalommal tért vissza az Építész Mustra a Tokaji borvidékre, a hallgatók jelentős része így már szinte hazalátogatott a régióba. Az intenzív előtörténettel bíró kapcsolatnak köszönhetően a csapatok idén még nagyobb helyismeret és gazdagabb tapasztalatok birtokában állhattak neki a munkának. A mustrát megelőző félévet a felsőoktatási intézmények a projekt előkészítésének szentelték, az installációk így a helyiek igényeit figyelembe véve, a régió életéhez természetes módon illeszkedve alakulhattak. A településeket a Hello Wood jelölte ki a résztvevők számára, ám a végleges helyszínről már a csapatok döntöttek a település vezetőivel egyeztetve, ennek köszönhetően az alkotások a tágabb mellett a mikrokörnyezetre is ugyanolyan személyes módon reflektálnak. Úgy őrzik meg és örökítik tovább a régió szellemiségét, hogy közben friss szemmel tekintenek a tájra, és ugyanezt a nézőpontot biztosítják mindenkinek, aki kapcsolatba lép az installációkkal. A hagyományok ekként lépnek át a múltból a jövőbe, így válik történetté az építés folyamata.
Az emlékezés motiválta a Soproni Egyetem, Alkalmazott Művészeti Intézet csapatának tagjait is, akik Tokajban felépített installációjukkal Makovecz Imre híres granica fedésű közösségi házát igyekeztek megmenteni az utókor számára. A Bodrog túlpartjára tervezett, ma már Tokaj központjában álló Makovecz-ház az elmúlt évtizedben erős romlásnak indult, bedőlt a kapuzata, és belül is nagyon rossz állapotba került. A Makovecz Alapítvány más helyszínen újra felépíti a kunyhót, az eredeti építményt pedig jövőre egy performansz keretében megsemmisítik. Amíg azonban be nem teljesedik a sorsa, szükség volt rá, hogy biztonságot teremtsenek körülötte, ezt vállalták magukra a diákok és tanáraik. A kerítéssel való távoltartás helyett azonban lehetőséget akartak adni arra, hogy feltárulhasson a kunyhó. Egy olyan előpavilont építettek az egykori közösségi házhoz, amely lezárja ugyan a bejáratot, mégis odaengedi az érdeklődőket. Installációjukkal, bár más stílusban épül, mégis egyfajta lenyomatot, DNS-mintát szerettek volna létrehozni, ami kortárs értelmezést adva őrzi meg Makovecz Imre épületét.
A Soproni Egyetem részéről az Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatói Hadas László és Herczeg Tamás csapatvezetőkkel vettek részt a Hello Wood összegyetemi táborában.
Forrás: epiteszforum.hu.
Fotó: Hello Wood/Lakos Máté
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-2019-08
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


