Konferencia a duális képzésről

A hatékony felsőfokú duális képzési rendszer működésének feltételeiről szerveznek konferenciát november 21-én a Soproni Egyetemen.

A rendezvény célja a képzőhelyek és mentorok, illetve egyetemi oktatók és hallgatók számára a duális képzéssel kapcsolatos aktuális tudnivalók ismertetése, illetve vállalati jó gyakorlatok bemutatása.

Így kínálnak lehetőséget a vállalati partnereknek a duális képzés során felmerült, problémásnak ítélt területek bemutatására és megvitatására. Az egyetemi és vállalati mentorok számára ez a rendezvény egy találkozási felületet is jelent.
Konferencián nem csak a jelenlegi vállalati partnereiket látják szívesen, hanem minden olyan potenciális céget, közintézményt és érdeklődő szervezetet is, akik a későbbiekben szeretnének bekapcsolódni a felsőfokú duális képzés gyakorlati megvalósításába.

A program:

9:30 – 10:00 REGISZTRÁCIÓ
10:00 – 10:20 KÖSZÖNTŐ, NYITÓBESZÉD

Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Katona György, Soproni Egyetem, oktatási rektorhelyettes
Dr. Czeglédy Tamás, Soproni Egyetem, Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar, dékán
Dr. Németh László, Soproni Egyetem, Simonyi Károly Faipari Mérnöki Kar, címzetes egyetemi tanár

10:20 – 12:30 DUÁLIS KÉPZÉS KIHÍVÁSAI, GYAKORLATI TAPASZTALATAI, AKTUALITÁSAI – Gyakorlati információk vállalatoknak, hallgatóknak

Szlávik Mária, stratégiai referens, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Felsőoktatási Strtatégiai és Intézményfejlesztési Főosztály – A duális képzés jelenlegi helyzete és jövőbeni elképzelések”
Dr. Nikodémus Antal, főosztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium – Harmadik missziós tevékenység, kooperatív modellek és a duális képzés továbbfejlesztése a felsőoktatásban”
Dr. Rudnay János, Duális Képzési Tanács, elnök – „A duális képzéssel összefüggő tapasztalatok és lehetőségek Magyarországon” 
Prófusz Péter, Oktatási Hivatal Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztálya, osztályvezető – „Duális képzés gyakorlati tudnivalói vállalatoknak, hallgatóknak”
Dr. Németh Gábor, Soproni Egyetem, Egyetemi Duális Képzési Tanács elnöke – „Duális képzés a Soproni Egyetemen”; és „Műszaki szakokkal összefüggő gyakorlati információk
Dr. Katona György, Soproni Egyetem, oktatási rektorhelyettes – „A tökéletes mentor

Kérdések, felvetések az előadókhoz

12:30 – 13:30 EBÉDSZÜNET
13:30 – 15:30 DUÁLIS KÉPZÉS A VÁLLALATOK SZEMSZÖGÉBŐL - Jó gyakorlatok bemutatása – avagy „tanuljunk egymástól

Csercsics Antal ügyvezető igazgató, Csercsics Faipari Kft. – Faipari mérnöki duális képzés
Kovács Tamás PR vezető, FALCO Zrt. – Gazdasági és mérnöki duális képzés rendszerének kialakítása a FALCO Zrt.-nél
Üveges Csaba főmérnök, Árkossy Bútor Kft. – Faipari mérnöki duális képzés
Németh László ügyvezető igazgató, Németh-Fa Kft. – Faipari mérnöki duális képzés
AUTOLIV Kft. – Mentor-gyakornok rendszer működése az AUTOLIV Kft.-nél
Becze Katalin Front office manager, DENTÁL-PANNONIA Zrt. – Duális képzés a turizmus területén: gyakorlati képzési rendszer a Hotel Pannoniaban

Kérdések, felvetések az előadókhoz.

15:30 – 15:45  KÁVÉSZÜNET
15:45 – 17:30  KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS - GYAKORNOKOK A VÁLLALATOK ÉLETÉBEN; KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTÉS A VÁLLALATOKNÁL; KÉPZÉSI PROGRAM ÉS MEGVALÓSÍTHATÓSÁG

LEVEZETŐ: Dr. Németh László, Soproni Egyetem, Simonyi Károly Faipari Mérnöki Kar, címzetes egyetemi tanár
Thernesz Artur, a Duális Képzési Tanács tagja (MKIK-delegált), az ÁMEI Zrt. vezérigazgatója
Prófusz Péter, Oktatási Hivatal Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztálya, osztályvezető
Prof. Dr. Magoss Endre, SOE-SKK, dékán
Dr. Hoschek Mónika, SOE-LKK oktatási dékánhelyettes
Dr. Németh Gábor, Soproni Egyetem, EDKT elnök
Dr. Kovács Tamás, SOE LKK, egyetemi mentor, pénzügy és számvitel szak felelőse
Bazsóné Dr. Bertalan Laura, Soproni Egyetem, LKK
Duális képzésben részt vevő vállalatok képviselői
Duális képzésben részt vevő hallgatók

Helyszín: 
Soproni Egyetem,
Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar;
AULA, 
9400 Sopron, Erzsébet u. 9.

(A konferencián való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz volt kötött november 18-ig!)

További információ:
Dr. Németh Gábor
 SOE-SKK,
egyetemi docens, EDKT elnök
nemeth.gabor@uni-sopron.hu 
06 30 363 1404

Bazsóné dr. Bertalan Laura
 SOE-LKK,
egyetemi adjunktus, duális képzési koordinátor
lkk-dualis@uni-sopron.hu
06 30 6789 179

Az esemény nyilvános és sajtónyilvános. Az esemény dokumentálása online (egyetemi és kari Facebook oldalak, egyetemi honlap, internetes sajtó) és offline (nyomtatott sajtó) felületeken képi és hangfelvételek segítségével történik.

forrás: Soproni Egyetem


Tetszett a cikk?