A bútorasztalos válogatóverseny döntője
Graz városa lesz a házigazdája 2020. szeptember 16-20. között a következő EuroSkills versenynek.
Az idei WorldSkills verseny két asztalos versenyzője közül Fekete Martin épületasztalos versenyző továbbra is tagja a magyar csapatnak, viszont a bútorasztalos szakmában válogató versenyt szerveztünk és kerestük Simon Krisztián Európa-és világbajnok bútorasztalos utódját.

A válogató verseny kétnapos döntőjét 2019. december 10-11-én rendeztük, ahol a november 26-ai előválogató verseny első 5 helyezettje (Sajtos Dániel, Zalányi Bence Ferenc, Molnár Dominik, Nagy Dániel és Knauz Zoltán Kristóf) mérte össze tudását. A verseny helyszíne hagyományosan a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 8. tanműhelye volt.



A versenyen egy nyolcszög kisasztalt kellett elkészíteni a versenyzőknek. A termék alapanyaga bükkfa, bükkfurnéros forgácslap és nyír rétegelt lemez volt, a feladat elkészítésére 14 óra állt rendelkezésre. A szakértőkből és korábbi versenyzőkből álló zsűri folyamatosan értékelte a versenyzők munkáját már a verseny alatt is, majd a verseny zárása után értékeltük az elkészített munkákat.
A győztes a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója, Sajtos Dániel fog versenyezni bútorasztalos szakmában a jövő évi EuroSkills 2020 versenyen.
A SkillsHungary program a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve valósul meg. A versenyre a bútorasztalos és az épületasztalos szakma szponzorálását a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, a Festool Magyarország és a H-Didakt Kft. biztosítja.

Gratulálunk az összes versenyzőnek és felkészítőnek!
A szerző, Babanecz Csaba Skills koordinátor, Budapesti Komplex SZC Euroskills és Worldskills épületasztalos szakértő
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Kézművesség és innováció a jövő szolgálatában – SaloneSatellite 2026
2026-ban a SaloneSatellite immár 27. alkalommal került megrendezésre, és ismét a fiatal tervezők egyik legfontosabb nemzetközi platformjaként tért vissza a milánói Salone del Mobile.Milano keretében.
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...



