75 év - 75 szék, Vásárhelyi János bútortervező életmű-kiállítása
Vásárhelyi János bútortervező a magyar bútorgyártás – azon belül a székgyártás – történetének egyik legjelesebb magyar tervezőművésze, a belsőépítész- és bútortervező-szakma megbecsült személyisége. 2020 augusztusában tölti be a 75. életévét, így időszerű munkásságának bemutatása a szakma és a felhasználó közönség számára. Az életmű-kiállítás 75 év – 75 szék címmel a budapesti Szent István-bazilika „Lovagtermé”-ben 2020. október 3-án nyílik meg.

Az életmű feldolgozása már az év elején megkezdődött. Elkészült a több évtizedes gyári tervezői gyakorlat alatt Vásárhelyi János által tervezett közel 390 különböző szék, karosszék, fotel, kanapé, asztal, szekrény és polc számbavétele és leltára. A fotóanyag beszkennelése. Készül a szakírói tevékenység tételes összeírása, illetve a bútorokról készült egy, az egyes léptékű bútortervek digitalizálása. Ezeknek az anyagoknak egy része fogja a keretét adni a kiállított tárgyaknak. A megvalósult és gyártásba került bútorok közül a kiállításon 75 darabot tekinthet majd meg a látogató. Ezek nagy része szék, illetve karszék. Több bútor ma is gyártásban van, és kereskedelmi forgalomban még ma is megvásárolható. A Vásárhelyi János által tervezett székek – több magyar bútorgyár sikeres termékeként – az európai és az amerikai felhasználókhoz is eljutottak, nem kis gazdasági hasznot teremtve Magyarországnak az így nyert exportbevételekből.

Kiállítás-látványterv. Tervező: Jakab Csaba. Munkatárs: Tompa Tünde.

Flóra ebédlőszék és üveglapos-farácsos asztal. Gyártó: Balaton Bútorgyár, 1985.
Az életmű példaértékű, megismerése túlmutat az önálló eredmények bemutatásán, így a bútorok és bútortervek kiállítása mellett hangsúlyt fektetünk azok oktató-nevelő hatásának megragadására és jövőbeli felhasználására, mind az oktatásban, mind pedig a tervezői és gyártói gyakorlatban.
Maga a kiállítás megrendezésével, illetve a helyszín megválasztásával olyan helyzetbe szeretnénk hozni az életművet, hogy azt nemcsak a magyar, hanem a külföldi látogatók is elérhessék és megismerhessék. A kiállítás megnyitója és egyes kísérő rendezvényei a Design Hét Budapest kiemelt eseményei közzé tartoznak. A megtekinthető kiállítás mellett, terveink szerint célcsoportokra bontott tárlatvezetéseket és szakmai beszélgetést, valamint egy összefoglaló konferenciát is szervezünk. Ezek pontos időpontját később tesszük közzé.

Flóra ebédlőszék. Gyártó: Balaton Bútorgyár, 1985.
A kiállítás ötletgazdái és kurátorai Jakab Csaba és Márton László Attila. A megvalósításban szervező partner a Magyar Bútor és Faipari Szövetség. Támogató a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Hét Budapest. A kiállítás megrendezését a Magyar Művészeti Akadémia programpályázata támogatja.
A kiállítás címe: 75 év – 75 szék. Vásárhelyi János bútortervező életmű-kiállítása
Helyszín: Budapesti Szent István-bazilika „Lovagterem” (Bp., Szent István tér 1.)
Kezdés: 2020. október 3. 17:00
Vége: 2020. november 30. 17:00
Kurátorok: Jakab Csaba és Márton László Attila
Megnyitóünnepség: 2020. október 3. szombat, 17 óra
Kurátorok nevében: Jakab Csaba
Szakmailag méltatja: Wilheim Gábor
Megnyitja: Halasi Rita Mária
Kapcsolódó dokumentum:
butorszovetseg
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


