Vásárhelyi János kiállítása a Bazilikában
A bútortervező Vásárhelyi János, akinek október 3-án nyílik életműtárlata Budapesten, nem ismeretlen név a Magyar Asztalos olvasói előtt. Két évtizeden át rendszeres szerzője volt a lapnak; írásaiban gyakran foglalkoztatta: mitől lehetne és miért nem (eléggé) magyar, vagyis karakteres és versenyképes a magyar bútor.

Szimplex garnitúra. Gyártó: Hajdúthonet, 1994
Magam mindemellett a milánói és a kölni nemzetközi bútorvásárokról készült alapos beszámolóira emlékszem, minthogy ezekre a rendezvényekre többször is együtt utaztunk. Képekkel gazdagon illusztrált, már-már tanulmány terjedelmű elemzéseket publikált, amelyekben nem csupán vagy nem elsősorban esztétikai szempontból értékelte a látottakat. Az új vagy különleges műszaki megoldásokra, az aktuális technológiai trendekre összpontosítva mutatta be a legfontosabbnak vélt darabokat és azok alkotóit.
A jubileumát ünneplő – idén hetvenöt éves – belsőépítész ugyanis igazi designer, akiből Magyarországon nagyon kevés van. Nem művész és nem mérnök, hanem mind a kettő egy személyben, mert tevékenységében a műszaki, gazdasági és formai szempontok elválaszthatatlanok egymástól. Jelmondata lehetne Kozma Lajos fejtegetése Kaesz Gyula tanítványainak munkái kapcsán: „Nézetem szerint a mai fogalmazásban az tanítja helyesen az iparművészetet, aki a nagyipar számára nevel, és úgy készíti elő az új művészeket, hogy azok a termelésben meg is tudják valósítani a magukkal hozott elveket és nem megalkudva, könnyen áldozatul essenek a kvalitásárut cserbenhagyó alacsonyabbrendű törekvéseknek.”

Pán garnitúra. Gyártó: Balaton Bútorgyár, 1988

Rotonda garnitúra. Gyártó: Balaton Bútorgyár, 1983
Vásárhelyi János Marosvásárhelyen, a magyar szecessziós építészet és iparművészet immár legendás helyszínén született és nőtt fel, ily módon a város szellemisége életre szólóan meghatározta további útját. Így került Brassóba, ahol a Politechnikai Intézet „késztermékek” szakán szerzett diplomát.
Szülővárosába visszatérve pedig gyárban helyezkedett el, mivel úgy vélte és a munka során mind szilárdabb meggyőződéssé érett benne, hogy csak olyasmit érdemes tervezni, amit le is lehet gyártani, és ami jól használható ahhoz, hogy a nagyvilág piacain el is lehessen adni. Minthogy a körülmények Ceausescu Romániájában nem kedveztek a fenti követelmények érvényesítésének, a tervező 1979- ben áttelepült Magyarországra. Ezt követően teljesedett ki a Balaton, a Hajduthonet/Sellaton és több más bútorgyár (a gyulai Fafémbútor, a mohácsi Danubia és a Pápai Asztalos) tervezőjeként munkássága, amelynek válogatott darabjait és a hozzájuk készült kiviteli tervrajzokat vonultatja fel a kiállítás. Akik emlékeznek írásaira, akik tudják, milyen kiváló tervező, azoknak is felfedezés lesz látni, milyen óriási és változatos ez az életmű.

Echo garnitúra. Gyártó: Hajdúthonet-Sellaton, 1999

Irisz székcsalád. Gyártó: Fafém Bútor, 2000
Kapcsolódó dokumentum:
butorszovetseg-2020-07-08
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


