EuroSkills Graz 2021
Szeptember 23–25. között rendezték meg az EuroSkills nevű versenyt, a szakmák bajnokságát, melyen idén 31 ország vett részt, több mint 400 résztvevővel. Grazban 38 szakmában mérhették össze a fiatalok a tehetségüket, képességüket.
Magyarország 26 fiatal tehetséggel, 21 szakmában képviseltette magát – s ért el szép eredményeket.


Számunkra különösen nagy öröm, hogy bútorasztalos és épületasztalos szakmában is sikerült dobogós helyet elérni. Épületasztalosként nyert aranyérmet Fekete Martin, míg Sajtos Dániel bútorasztalosként lett bronzérmes. Mindketten a Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói voltak. A Skills előválogatóra a diákokat Viasz-Kádi Tibor készítette fel.
A sikerhez nagyban hozzájárult az a rendkívül komoly szakmai felkészítő munka, amit Babanecz Csaba és Fekete Zoltán irányít több mint tíz éve. A felkészülés fellegvára a BKSZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola ahol a versenyzők hosszú ideje gyakoroltak, készültek a grazi versenyre.
Fekete Martinnak nem ez volt az első ilyen versenye: 2019-ben a WorldSkills Kazan bajnokságon épületasztalos szakmában kiválósági érmet nyert.
A fiúk tervei között szerepel a Shanghai WorldSkills 2022 versenyen való szereplés is.

Fekete Martin aranyérmes lett épületasztalos szakmában (a kép a felkészülés során készült)

Sajtos Dániel bútorasztalos szakmában szerzett bronzérmet

Sajtos Dániel munkája az idei EuroSkills versenyen

Fekete Martin, Viasz-Kádi Tibor és Sajtos Dániel a díjátadó után (balról jobbra)
Forrás:
worldskillshungary.hu
Worldskills.org
Ikk.hu
facebook.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


