Matemi megmentené a világot
A Soproni Egyetem idén is részt vesz a Strand Fesztivál Civilpartjának programjában és izgalmas programmal várja a fesztiválozókat. Az Egyetem által fejlesztett, különleges applikáció bevonásával több ezer fiatalnak mutatják be a természettudományok szépségét.
A MATEMI nevű program keretében azt a célt tűzték ki maguk elé a szakemberek, hogy az eddigieknél is több általános és középiskolás fiatallal kedveltessék meg a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai tantárgyakat. Ennek érdekében könnyen érthető, izgalmas kerettörténetet találtak ki, amelyben egy Matemi nevű kisfiú elindul megmenteni a világot az elbutulástól, idővel Atomy professzorral az oldalán.

Magyarország Kormányának és az Európai Uniónak támogatásával, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében másfél éves munkával fejlesztették ki azt a speciális mobiltelefonos applikációt, amely a kiterjesztett valóság (augmented reality - AR) elvein alapszik. Az AR a szabad szemmel látható valóság olyan virtuális kibővítése, amikor a felhasználó mobil eszközének kamerájával tájékozódik úgy, hogy mobil eszközének képernyőjén egy virtuális világ elemeit láthatja, a valóság elemeire épülve.
A virtuális elemek különböző funkciót tölthetnek be: információt szolgáltatnak, térbeli tájékozódási támogatást adnak, vagy speciális környezetben a célszoftver függvényében akár oktatási funkciót is ellátnak. Az oktatásba illeszthetőség mellett kiemelt szempont, hogy az AR játékosságot sugall. Segítségével komolyabb problémák, tudományterületek is megismertethetők a célkorosztály tagjaival: egyfajta „játszva tanulás”. Az AR az információtechnológia egyik legjobban formálható eszköze az MTMI területek népszerűsítésének.

A Strand Fesztivál Civilpartján „személyesen” is találkozhatnak Matemivel és Atomyval az érdeklődők. Matemi segítségével a kiterjesztett valóságban kalandozhatnak, amely a soproni VOLT Fesztiválon mutatkozott be nagy sikerrel. Atomy professzor önismereti, belső utazásra invitál, amely során mindenki rájöhet, hogy melyik terület áll hozzá a legközelebb.
Akit bővebben érdekelnek a programok és az applikáció, érdemes ellátogatnia a Soproni Egyetem honlapjára, Facebook oldalára, vagy keress fel Matemi és Atomy Facebook, Instagram vagy Youtube oldalát!
Soproni Egyetem honlapja: www.uni-sopron.hu
Soproni Egyetem FB oldala: https://www.facebook.com/soproniegyetem/
Az AR alkalmazás oldala: www.uni-sopron.hu/ar
Matemi és Atomi oldalak:
https://www.facebook.com/atomy.matemi/
https://www.instagram.com/atomy.matemi/
https://www.youtube.com/channel/UCY9DfJeEeG-KixsiIiA7TBA
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


