Egy kerek eredmény
A magas (110 x Ø50 cm), sötétszürke, matt lakkozott "torony" távolról úgy néz ki akár egy egyszerű oszlop, belsejében azonban igényes furnérból készült kör alakú dobozokat rejt, melyek formájánál talán még érdekesebb azok nyitási mechanizmusa. A külső héjazat ugyanis kemény HPC-lemezből (vastag dekorlemezhez hasonló) készül, amely annyira rugalmas, hogy egyszerűen kihajtható, és vele együtt a belső rekesz is hozzáférhetővé válik. Az biztos, hogy nem könyvek vagy súlyos tárgyak tárolására szánták, mégis a rekeszek két ponton való felfüggesztése meglepően jó stabilitást biztosít kinyitott állapotban is. A HPC-borítás anyagában hajlik, így becsukott állapotban nem látszódik törés vagy egyéb csuklópont, mindössze az a függőleges él, amely egyben a fogantyú szerepét is betölti. "Amióta elkezdtem a szakmát tanulni, minden vágyam volt, hogy egyszer egy teljesen kerek bútort tervezzek. A designt egyszerűnek, de elegánsnak képzeltem, ugyanakkor valami szokatlan belső kialakítással párosítva. Ezért terveztem a forgó mozgással működő nyitási mechanizmust" - nyilatkozta Pascal Krause a saját vizsgaremekéről. A zsűri is kalapot emelt a kreativitása előtt, amelyben nemcsak a formai megoldásokat, hanem a rendhagyó anyagválasztást is nagyra értékelte. A modern alapanyagok és technológiák ellenére, a természetes belső kialakítás révén a bútordarab mégis magában hordozza a kézműves tradíciókat.


Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.


