Az év épületei
Az év belsőépítészeti alkotása
Wieden+Kennedy NY
A New York-i Wieden + Kennedy reklámügynökség a '80-as években a Nike nagy sikerű reklámkampányával hívta fel magára a figyelmet. Azóta a cég egyre növekszik, a kollégák növekvő tábora ösztönözte a céget arra, hogy 2014-ben lépéseket tegyen és egy új irodát alakítsanak ki. Az egyéni munkaterületek mellett nagy figyelmet fordítottak a közösségi terekre is. Ezt az elképzelést többek közt egy innovatív, lépcső és konferenciahelyszín kombinációjával valósították meg. Az érdekes belsőépítészeti megoldásokkal méltán nyerte el a tervező WORKac csapata a kategória győztesének járó díjat. A lépcső középső része hagyományos járófelületként szolgál, míg a külső széleire az épületben dolgozó kollégák és vendégeik bármikor leülhetnek megbeszélni a napi teendőket.


Az év vendéglátó épülete
Nine Bridges Country Club
Szöultól kétórányi autózásra található a Nine Bridges golfklub. A létesítmény 3 épületből áll: az első a főépület, ahol a klubtagok találkoznak egymással, egy közösségi tér. A második a VIP-tagok számára fenntartott részleg, a harmadik pedig a szálláshelyeket foglalja magában. Minden épület más szerkezeti rendszert mutat be, miközben a tervezéskor figyelembe vették a hagyományos dél-koreai építészeti stílusokat is. A főépület tetőszerkezete egy hatszögletű fa rácsszerkezet, amely teljesen egybeépült a ragasztott fa tartóoszlopokkal. A VIP-terem és a szálláshely vasbetonból készült.


Az év egészségügyi épülete
Livsrum – Cancer Counseling Center
Az EFFEKT tervezői által megálmodott Livsrum rákbeteg- tanácsadó központ Dániában, a Næstved kórház területén található. Az építmény gyakorlatilag egy 7 kis házból álló csoport, 2 nyitott, külső térrel. Mindegyik kis háznak külön funkciója van, és együtt alkotják a különböző méretű és funkciójú terek koherens együttesét, mint például a könyvtár, a konyha, tárgyalóterem, társalgó, üzletek, edzőterem és wellness központ. A különböző belmagasságok és a felhasznált anyagok az épületegyüttesnek egyedülálló építészeti karaktert kölcsönöznek, amely jól elkülöníti a környező kórházi épületektől.


Az év kereskedelmi épülete
Cultura Bookstore
Könyvesbolt és találkahely, közösségi tér. Brazíliában, Iguatemi városában nyílt egy nem mindennapi üzlet. A tervezők és a tulajdonos célja az volt ezzel a projekttel, hogy az ide betérő emberekben azt az érzést keltsék, hogy miután kiválasztották a megvásárolni kívánt könyvet, itt is akarjanak maradni és olvasgassanak egy kicsit vagy beszélgessenek a többi vásárlóval. A kétszintes, galériás üzlethelyiség inkább hasonlít egy nagy előadóteremre, mint egy könyvesboltra. Az egyedülálló építészeti megoldásoknak köszönhetően rengeteg üveget és fát használtak fel a kivitelezéskor. Az egész teret könyvespolcok veszik körül, amelyekben a beépített LED-világítás különös hangulatot eredményez. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a XXI. század könyvesboltja.

Tokolics Attila
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


