Istálóból könyvtár
Napjainkban reneszánszát éli a könyvtárépítészet. Rendkívül izgalmas a stuttgarti székhelyű Steimle Architekten projektje is, amelyben még 2018-ban Kressbronn am Bodensee falujában egy egykori istállóból varázsoltak könyvtárt és közösségi központot.

Az egykori mezőgazdasági épület a település központjában helyezkedik el, a helyi városháza közelében. Az építésziroda megőrizte a pajta eredeti karakterét, felújította az udvarát, ezzel pedig összekapcsolta a település templomával és a városházával.
A meglévő szerkezet megőrzésével, külső bővítés nélkül, a tető átalakításával, modern anyagok használatával, amelyek az eredeti konstrukcióra hajaznak, sikerült megőrizni az eredeti épületszövetet.
Az építésziroda szerint a modernitásnak és a történelmi jellegzetességek megőrzésének kettőssége egy nagyon izgalmas párbeszédet indított el a múlt és a jelen között, az épület belsejében és külsejében egyaránt. A könyvtár homlokzatát faelemekkel vonták be, amely diszkréten beengedi a fényt, egyben érzékenyen reagál a meglévő szerkezetre, és finoman megváltoztatja azt. A ház nyitott előcsarnokkal és földszinti kiállítótérrel fogadja a látogatókat, a könyvtár pedig az emeleten kapott helyet.
Forrás: octogon.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


