A szarvas új élete
Várady Sándor Megsebzett szarvas című alkotását öt évtizeddel ezelőtt, 1971 őszén szállították le és helyezték el az Erdészeti és Faipari Egyetem botanikus kertjének 40-es parcellájában.
Az 1970-ben készült, 200 cm-es, életnagyságú, vörösréz domborítással készült szobor közkeletű neve a hallgatóság és Sopron város közönsége előtt: „Tökönlőtt szarvas”. A koncepció szerint a műalkotás a létezés lényegét fogalmazza meg, kompozíciói a szépség dicsérete, az élet és az elmúlás összegzése. A szobor kisplasztikaként készült el először 1968-ban, mely több kiállításon is bemutatásra került és az 1970-ben elkészült életnagyságú szobor előtanulmányának tekinthető.
A Népszabadság 1970. augusztus 27-i száma a 7. oldalán tudósít arról, hogy a Mezőgazdasági Múzeumban kiállítás nyílt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) megbízásából meghirdetett mezőgazdasági témákkal kapcsolatos képzőművészeti alkotások készítésére kiírt pályázatra nevezett művekről. Várady Sándor alkotását a miniszter 15 000 Ft-os első díjjal jutalmazta.
A szobornak az egyetem botanikus kertjében történő elhelyezéséről már 1970-ben keletkeztek iratok. 1971-ben került kialakításra és átadásra a Vadgazdálkodási Tanszék gyűjteménye, amely az 1971-es Vadászati Világkiállítás egyik hivatalos vidéki bemutatóhelye volt. Szóbeli közlések valószínűsítik, hogy ezen gyűjtemény kialakításának „részeként” került szóba a szobor soproni elhelyezése. Az időponthoz kötődést valószínűsítik az 1970-ben kelt levelek.
Végül a szobor tájképileg tökéletes helyen, az E épület mögötti tisztás szélén került elhelyezésre, mint ahogy az az 1971 telén készült képen is látható:
Sajnos az eltelt közel ötven év nyomot hagyott a szobor állapotán. Az agancsai letörtek, az egyik el is tűnt. A talapzatba rögzítés pontján a vörösréz korrodálódott, emiatt a szarvas a bal oldalára dőlt, és az oldala, valamint a feje horpadt. A jobb mellső láb térdízületből hiányzik, és a bal csülök is eltűnt.
A szarvas jelenleg nem található a helyén. 2020. október 29-én Bartos Mihály Tamás fém-szakrestaurátor műhelyébe szállíttatott, ahol szakszerű kezelést kapva, megújulva fog visszatérni 2021 novemberének közepén. Előtte tesz egy „vendégszereplést” a 2021-ben megrendezendő az Egy a Természettel – Vadászati és Természeti Világkiállításon. Az alkotás restaurálását az Egy a Természettel Nonprofit Kft. finanszírozza.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


