Kapocs múlt és jelen között

Ezeréves fa, Zsennye

Honfoglaló őseink még kutak mellett áldoztak, fákhoz, forrásokhoz és kövekhez vittek áldozati ajándékokat. A keresztény vallás térhódításával ezt a szokást bűnösnek minősítették, éppen ezért üldözendő, tiltott cselekedetté vált. A fák tiszteletét azonban semmiféle üldözéssel, ráerőszakolt törvénnyel nem lehetett kiirtani, csak a megnyilvánulási formái formálódtak, mindig az adott körülményekhez alkalmazkodtak. Az egykor bálványként tisztelt fából az idők folyamán határ- és megyejelző lett, esetleg a falu szélére helyezett feszületet, „véletlenül éppen melléje állították”a nagyrabecsült fának.
Kapocsy György 2009-ben második kiadásában megjelent: A magyarság nevezetes fái című könyvében szépen összegyűjtötte a figyelemre méltó famatuzsálemeket.
A korok viharos időszakait átvészelt jellegzetes fákat az idők folyamán a történelmi múlt jeles személyiségeihez is kapcsolták, egyszerre biztosítva a fa és a személy mondában való megörökítését a szájhagyomány alapján.
A könyvben számos érdekességgel találkozhatunk. Sajnos az említett híres fák között találkozhatunk olyanokkal is, melyről ma már csak emlékként beszélhetünk, azonban jórészt még élő, minden évben lombkoronát öltő példányok is találhatók e nagyszerű gyűjteményben. Szó van történelmünk nagyjai emlékét őrző idős faóriásokról, de emellett nevezetes eseményekhez kötődő, vagy akár a romantikus betyárvilághoz kapcsolódó nevezetes fákról egyaránt.
Meglepő módon a fafajok skálája is igen széles. Nemcsak a megszokott nemes fáknak tartott tölgyekhez, hanem hársfákhoz, somhoz, bükkhöz, sőt nyárfákhoz is kapcsolnak jeles személyeket. E kiváló gyűjteményből kívánunk néhány érdekes kiemelkedő példányról egy-egy rövid bemutatóval kedvet csinálni a könyvben való böngészéshez. A szerző által bemutatott fákhoz egytől egyig kapcsol valamilyen írásos emléket, mellyel még meghittebben ábrázolja a könyv különleges főszereplőit. A bemutatott fák között természetesen találunk olyat, melyhez csak a néphagyomány társít egy jeles történelmi személyhez, de találkozhatunk olyannal is, melyet a kutatások szerint is az adott esemény idején ültették, vagy akkor ültetett fának hajtása, terméséből újra életre kelt fája.

Mátyás király fái

Mátyás király fája, Tiszaigar

Számos, az igazságos jelzővel ellátott királyhoz kötődő fa közül kettőt érdemes kiemelni. Ezek a kismarosi és a tiszaigari több száz éves tölgyek. A kismarosiról a néphagyomány úgy tartja, hogy maga Mátyás király ültette. Sajnos mára már csak emlékként őrizzük, hiszen a hajdani ifjúsági tábor bejáratának közelében álló fa odvas belsejében fiatalok tüzet gyújtva a fát elpusztították, többé nem hajt ki.
A tiszaigari kocsányos tölgy ma is él. Eredetileg a hajdani Tisza-meder közelében áll, a folyószabályzás miatt „került távol tőle”. A 250 évesre becsült 570 cm törzskerületű és 19 méter magas fa sajnos csak Mátyás király emlékét idézi. A fa múltját kutatva, nincs rá bizonyíték, hogy az elnevezésén túl bármiféle kapcsolata lenne névadójával. Ennek ellenére figyelemre méltó példája fajtájának. Az első világháború után ez volt az első fa, melyet hivatalosan is védetté nyilvánítottak.

Rákóczi-emlékfák

A fejedelem osztatlan tiszteletének köszönhetően számos Rákóczi-emlékfával találkozhatunk. A szerző ezek közül hármat, a balatonakarattyait, az ordasit és a romhányit emelte ki. Véleménye szerint talán az akarattyai szilfa volt a leghíresebb, ennek köszönhetően számos cikk és tanulmány készült róla. Az utolsó fennmaradt írásban 742 cm-es törzskerülettel és 22 méter magassággal lejegyzett faóriás volt. A néphagyomány szerint a fejedelem e fa alatt pihent meg, majd itt hirdette ki az ország „akarattyát” mely nevezetes eseménytől a település neve is származik.

Mikes Kelemen fái

A mindössze tizenhét éves korában II. Rákóczi Ferenc szolgálatába lépett nemes apród emlékét idézi a Zágon (Románia) ültetett két tölgy. A hiedelem szerint Zágot és Rodostót idézi a fakettős. Zág a hazát, a szülőföldet, míg Rodostó a bujdosás évtizedeit, az örök búcsúzást jelenti. A két, ma 5,22 és 5,24 méter törzskerületű fa az idővel dacolva még ma is lombjaival védi a hozzájuk zarándoklókat.

Egy híres hársfasor

Hársfasor, Nagycenk

A nagycenki hársfasor telepítője pontosan nem ismeretes, de két feltételezés is él. Egyik szerint mivel a fasor a kor kertészeti kultúrájának tipikus megoldása, így valószínűnek tartják, hogy a kastélyt körülölelő kert tervezőjének elképzelése szerint telepítették. Mások viszont gróf Széchenyi Antal feleségének, Barkóczy Zsuzsannának tulajdonítják a fasor telepítését. A kislevelű hársból álló fasor ma is impozáns megjelenésű, hosszát a különböző források 2,5–2,2 km között említik. A 24 méter széles út két oldalán hatméteres távolságokban sorakozó idős példányok ma változó magasságúak (16–20 méter) a legnagyobb törzsének körkerülete 472 cm.

Vitnyédi „vöröskép”

A 85-ös főút mellett álló fa története rendhagyó, a kötetben említettekhez képest. A néphagyomány szerint a mára kiszáradt tölgyön található feszület, és a fát körülvevő kis kertecske emléke a napóleoni időket idézi. Amikor Napóleon katonái 1809-ben Győr felé vonultak, Vitnyéden megpihenve szemet vetettek a településen élő leányokra, asszonyokra. Ezt megtorlandó a helyi legények az ott állomásozó parancsnokot elvonulás közben megölték. Honfitársai a parancsnokot e fa tövébe temették és a fára vörös zászlót és egy feszületet tűztek. Az idők folyamán a zászló és a feszület az enyészet áldozatává vált, de a helyet tiszteletben tartó vitnyédiek vörös deszkalapot tűztek a fára, mely a nevét innen kapta. Mára a többszöri felújítás után már csak a natúr deszkakeretben lévő feszület emlékeztet az eseményekre.

„Vöröskép”, Vitnyéd	Petőfi-som, Koltó

Petőfi-fák

Petőfi Sándor, a híres költő rövid, 26 éves élete során rendkívül mozgalmas életet élt. Számos vers tanúja termékenységének. Az országot járva, az ország több területén hagyományozott az ott élőkre egy-egy fát, ahol megpihenni vélték, vagy egy-egy jellegzetes verse íródott. Egyik legérdekesebb fája talán a Koltón található Petőfi-som. A költő itt Koltón töltötte mézesheteit ifjú hitvesével, Szendrey Júliával, gróf Teleki Sándor régi udvarházában. Ennek parkjában állt már akkoriban is egy somfa, mely árnyékában a kőasztal mellett rendszeresen időzött a költő hitvesével. Itt íródott a „Szeptember végén” című híres verse. A somfát 1997-ben egy vihar kidöntötte, de gondos, előrelátó kezek az öreg fa magjáról egy újabb fát neveltek, így állítva újabb emléket a költő nagysága előtt.

Ezeréves fa

Kapocsy György: A magyarság nevezetes fái A könyv ára: 3990 Ft Megrendelhető itt

Az új, 2009-es kiadás címlapján is szerepelő fa, nevével népmeséinket idézi. Azokat a famatuzsálemeket szoktuk e névvel illetni, melyek méreteikkel lenyűgöznek és eredetük a régmúlt homályába vész. Azt tudjuk róluk, hogy apáink úgy mutatták be nekünk mint ezeréves fát. Az ezeréves jelző minden bizonnyal nem pontos kormeghatározás, hiszen már apáink a dédapáinktól is „ezeréves” faként ismerték meg őket. A szerző ezeréves faként emlegetett famatuzsáleme Zennye határában állt 2006 tavaszáig, mikor egy vihar alkalmával kettészakadt és nem hajtott ki többé. A mindössze 15 méter magas, de 9,86 méter törzskerületű tölgy korát 700 évesre becsülik. A világ legidősebb fái a kutatók szerint több ezer évesek, de nekünk magyaroknak ez a fa volt az ezeréves fánk. Saját matuzsálemünk élete megszakadt, de egy termésének szárba szökkenő fájában újra életre kelhet szellemisége.

(P. L.)

Forrás: Kapocsy György: A magyarság nevezetes fái

Tetszett a cikk?