Hengeres faanyagok méretének és térfogatának számítása

112 Magyar Asztalos és Faipar 2009/4
alapa nyag
Jelenleg hazánkban érvényes az MSZ
6785:1984 számú nemzeti szabvány és az
MSZ EN 1309:2006 honosított EU-szabvány
is. A két szabvány keletkezésük
időpontja és az akkori körülmények miatt
sem felelnek meg egymásnak teljesen.
Ugyanakkor mindkettő érvényes. Lehet
választani, ki melyiket alkalmazza.
Sőt, míg a '80-as évek végéig a szabványok
alkalmazása a szocializmus logikájának
megfelelően kötelező volt, addig mára
ez a megközelítés megszűnt és csak akkor
kötelező valamely szabványt alkalmazni,
ha azt törvény vagy más jogszabály írja elő.
Így e két érvényes szabvány alkalmazása
mellett – azokra hivatkozás helyett – más
módon is megállapodhatnak a szerződő
felek a hengeresfa méreteinek és térfogatának
megállapítása során.
A párhuzamosan érvényben lévő
MSZ 6785:1984-es szabványban leírtak
nem mondanak ellent az MSZ EN 1309-
2:2006-ban foglaltakkal, csak a saját
nemzeti szabványunk előírásaiban nem
találhatunk meg minden alapelvet, amit
az EU-s szabvány előír. Hogy mely pontok
azok, melyek eltérnek egymástól, a tételes
egyeztetéskor világosan kitűnik. Egyes
részek – mint például a különböző választékok
mérési meghatározásai – a nemzeti
szabványunkban részletesebbek, míg a
kalibrálási paraméterek meghatározása az
EU-s szabványban jobban meg van határozva.
Az MSZ EN 1309:2:2006 szabvány
Hengeres faanyagok méretének
és térfogatának számítása
„A” mellékletében a jelenleg
is használt és az alapelveknek
megfelelő szabályok példái
találhatók meg, míg a „B” mellékletet
ott kell alkalmazni, ahol
nem léteznek nemzeti, regionális
vagy tartományi szabályok.
Az „A” melléklet elsők között
említi az Ausztriában használatos
– hazánkban is ismert és
a fakereskedelemben gyakran
alkalmazott – Osztrák Fakereskedelmi
Szokványt (OHÜ).
Ennek magyar nyelvű változata
hazánkban a FAGOSZ kiadásában jelent
meg 1999-ben. Azonban a szokványnak
az eredeti német nyelvű szövege számít
hitelesnek, így a magyar változat csak támpontot
nyújthat az azon országokkal való
fakereskedelemben, melyekkel az OHÜ-re
hivatkoznak a szerződés megkötésekor.
Az MSZ EN 1309-2:2006 szabvány
mérési irányelvei alapvetően három részre
tagolhatók:
– Hengeres faanyag mérése és térfogatának
számítása,
– Rakatok mérése és térfogatának számítása,
– Hengeres faanyag és rakat tömegének
mérése.
Ezen pontokban meghatározott alapelvek
a gyakorlati alkalmazás szempontjából
részletes összevetést kívánnak meg.
Hengeres faanyag mérése
és térfogatának számítása
A rönkök és egyéb faválasztékok térfogatának
meghatározása alapvetően az
átmérő és hosszúság alapján történik. A
hossz meghatározásakor az MSZ EN 1309-
2:2006 szabvány külön meghatározza a
sík- és térgörbe, illetve a hajkkal rendelkező
hengeres faanyag mérési követelményeit.
Az érvényben lévő MSZ 6785:1984 nemzeti
szabványunk azonban részletesen nem
tér ki a tér- és síkgörbe faanyag hosszának
meghatározására. Ennél egységesen csak
azt írja elő, hogy a két bütü közötti legkisebb
távolságot kell figyelembe venni, a
választéknak, fafajnak megfelelő névleges
hossz szerinti kerekítési szabályoknak megfelelően.
A hajkkal rendelkező faanyagnál
viszont részletesen meghatározza a mérési
hosszot. Lombos fafajoknál például ha a
tőrészen döntésből származó tőszakadás
található, akkor annak hosszúságát a
legrövidebb ép részig kell venni. A hajk
félhosszát viszont a szálfa hosszmérésbe –
a furnérrönk kivételével – be kell számítani.
A hosszúságot lefelé kerekítéssel 0,1 m-es
fokozatokkal méterben kell megadni.
Fenyők esetén szintén lefelé kerekítéssel,
0,1, 0,25, 0,3 méteres fokozatokkal
méterben kell a hosszot meghatározni.
Az átmérő meghatározásakor az EU-s
szabvány részletesen előírja a:
– mérési módszert,
– a mérőeszköznek megfelelő mérések
számát,
– a kéreggel vagy anélküli méretek meghatározását.
Nemzeti szabványunkban foglaltak
szerint megengedett mind a csúcs-, mind
a középátmérő-mérés. Azonban csúcsátmérő
mérésekor fontos a fafajra jellemző
sudarlóssági értékek figyelembevétele. Ha
csúcsátmérőt mérünk, akkor azt a felső
(kisebb) bütün, két egymásra merőlegesen
mért átmérő számtani értéke adja meg. A
középátmérőt (a nevéből adódóan) a faanyag
hosszának közepénél kell mérni. Ha
a hossz közepén helyi elváltozás, torzulás
van, akkor e helytől mindkét irányban
2009. február 1-jén jelent meg az
MSZ EN 1309-2:2006 szabvány
magyar nyelvű változata, melyet
angolul 2006 szeptemberében
honosított az MSZT. Ezen szabvány
alapvetően a faanyagok
mérési és térfogat-számítási szabályainak
követelményét határozza
meg.
alapa nyag
egyenlő távolságban kell mérést végezni
és ezek számtani középértékét kell venni.
100 és afölötti darabszámú rakat mérésekor
megengedett a faválaszték minden darabjának
azonos irányba vett átmérőjének
a felmérése. Tehát a számtani átlagolást
nem kell szükségszerűen elvégezni. További
engedményként nemzeti szabványunk
megengedi, hogy a 19 cm-nél vékonyabb
faválasztékok vastagsága – a tételben szereplő
darabszámtól függetlenül – a vízszintesen
mért átmérővel is meghatározható.
A mért vastagsági értékek megadásakor
további követelményeknek kell eleget tenni
az MSZ 6785:1984 szerint. A 14 cm-nél
vékonyabb faválasztéknál az egész számra
vett kerekítési szabályokat kell alkalmazni
(0,5 cm alatt lefelé, 0,5 cm felett felfelé kell
kerekíteni). A 14 cm-nél vastagabbnál ezt
azonban nem alkalmazhatjuk. A csúcsban
mért vastagságokat a legközelebbi
páros számra kell kerekíteni, úgy hogy
páratlan számnál a kisebb értéket lefelé a
legközelebbi páros számra kerekítjük (pl.
14,6 cm 14 cm), a páratlant (pl. 15 cm
16 cm) és az ennél nagyobb törtszámokat
(15,2 cm 16 cm) közvetlenül a nagyobb
páros számra kell kerekíteni. Középátmérő
mérésekor a vastagság meghatározását a
14 cm alatti kerekítés szabályai szerint kell
elvégezni. A gyakorlati életben azonban
legtöbbször a felek döntik el az átmérő
mérésének módszerét.
A térfogat meghatározásakor az MSZ
EN 1309-02:2006 előírja a metrikus mérés
egységének megadását, az alkalmazott
képelt rögzítését és a térfogat rögzítésének
kerekítési szabályát. Nemzeti szabványunk
(MSZ 6785:1984) szerint a térfogatot a szálfa
keresztmetszetének területe, a hosszúsági
mérttűrés és túlméret nélküli teljes hossz
szorzata, vagy kombinált rönk, hosszúfa
esetén az egyes faválasztékok azonos
módon (csúcs- vagy középátmérő alapján)
meghatározott térfogatának összessége
adja meg. A keresztmetszet egyaránt
mérhető csúcsban és középátmérőben.
Természetesen a két mérési módszer függvényében
(a sudarlóssági tényező miatt)
a megfelelő köbözőtáblázatok alapján az
adott faválaszték térfogata meghatározható.
Azonban a táblázatok használatánál
néhány fontos dolgot figyelembe kell venni.
Csúcsátmérő alapú köbözőtáblázatnál
csak az alkalmazható, mely megadja az
alkalmazott képletet, és benne figyelembe
van véve a fafajra és választékra jellemző
sudarlóssági tényező. Ennek megfelel a
FAGOSZ-nál beszerezhető (csúcs- és
középátmérő szerinti), immár negyedik kiadásban
megjelent Köbözőkönyv.
A szálfa, rönk, kivágás, cölöpfa,
állványfa, vezetékoszlop, gyámfa, mezőgazdasági
szerfa, komlóoszlop, kohászati
keverőfa térfogatát a köbözőtáblák segítségével
két, illetve három tizedesjegyig
kell meghatározni. Az össztétel mennyiségét
viszont csak két tizedesjegyre kerekítve
kell megadni. A vezetékoszlop, gyámfa
és komlóoszlop esetén a darabszámot is
fel kell tüntetni. Bányafa, pillérfa esetén
hosszúságnak és átmérőcsoportnak
megfelelően adhatók meg a megfelelő
térfogatadatok, azonban fontos, hogy három
tizedesjegyre kerekített értékben kell
megadni az összmennyiséget.
Papír és cellulózfa, rost és forgácsfa,
szerhasáb és szerdorong, illetve sarangolt
tűzifa mennyiségét m3-ben kell megadni.
Tűzifánál azonban a száraz tömeg szerinti
átvétel is megengedett, ekkor tonnában
határozható meg a mennyiség.
Rakatok mérése és térfogatának
számítása
Az MSZ 6785:1984 számú nemzeti
szabványunkban nem szerepel több meghatározás
– az előbb leírtakon kívül – a
rakatok mérési szempontjaira. Az MSZ EN
1309-2: 2006 szabvány szerint azonban
a mérési szabályokra további kitételek
előírásai szerepelnek. Rakattérfogat meghatározásakor
meg kell adni a felmérési
szabályokat, egységeket, mérési helyeket,
az alkalmazott képletet, illetve ha a rakat
tömör térfogatát kell kiszámítani, akkor a
számítási eljárás szabályát is elő kell írni,
és a kerekítési szabályokat is rögzíteni kell
(pl. tűzifa térfogati felmérése az Osztrák
Fakereskedelmi Szokványban).
Hengeres faanyag és rakattömegének
mérése
Nemzeti szabványunk „hiányossága”
ebben a pontban is megmutatkozik,
ugyanis a rakat paramétereinek mérése
(sem térfogat, sem súly) nincs konkrétan
szabályozva. Ennek oka lehet, hogy hazánkban
nem alakult ki – főleg 1984-ben
nem – a rönkök rakatok szerinti men�-
nyiségi meghatározása, inkább az adott
választéknál az egyedi felmérés terjedt
el. A tűzifánál azonban a mennyiséget
sarangban mérik fel, űrméter vagy köbméter
mértékegységben. Megjegyzendő,
hogy a sarangolt áru súly szerinti átvétele
hazánkban csak a '90-es évektől terjedt
el. A vékony vagy vastag tűzifaválaszték
kialakításáról, annak paramétereiről az
MSZ 1220:1984 Tűzifa című, nemzeti
szabványunkban találhatók információk.
Az MSZ EN 1390-2:2006 szabványban
foglaltak szerint a rakattömeg mérésekor
megengedett a száraz vagy nedves tömeg
alapján a fa tömegének meghatározása.
Azonban mindkét módszerhez elő kell írni
a meghatározás módszerét. Az eredmény
rögzítése tonnában és kilogrammban
egyaránt megengedett, de mint a többi
pontban, itt is meg kell adni a kerekítési
szabályokat, illetve a szükséges átlagszámítási
módot is.
Igaz, a gyakorlati életben (a tűzifa és a
rostfa értékesítésén kívül) a feldolgozási
ágazatban nagyon kevés helyen alkalmazzák
a rakatok térfogata és tömege alapján
történő értékesítést, azért érdekességként
érdemes néhány példát felhozni, hogy a
környező országokban hogyan határozták
meg a kritériumoknak megfelelő mérési
módszereket. Ezekre példát a szabványnak
az „ A” mellékletében találhatunk.
A tömeg alapú elszámolás választása
mellett – szemben a térfogati meghatározással
– az szól, hogy nem kell a
rakásolási tömörségnek a szubjektivitását
figyelembe venni. Mivel a faanyag
nedvességtartalmától jelentősen függ a
tömege, ezért a gyakorlatban általában
a száraz tömeg alapú átadás-átvétel a
jellemző. Ez a módszer a szállítmányból
vett minta nyers tömegének és az abszolút
száraz tömegének összehasonlításán
alapul. Minden szállítmányból mintát kell
venni (vasúti kocsik esetén 15, teherautó
esetén 10 helyről). A fűrészpormintákat
össze kell keverni, és azonosítóval ellátott,
nedvesség-visszatartó zacskóban kell tárolni.
Az így vett mintából, 150 g nedves
fűrészpor tömegét kell megmérni, majd
tömegállandóságig leszárítani. Így megkapjuk
a száraz tömeget is. A rakomány
abszolút száraz tömegét a nyers tömeg és
a szárazanyag-tényező (a minta abszolút
száraz és a nedves tömegének a hányadosa)
szorzata adja meg. Az így kapott
értékek már jegyzőkönyvezhetők, bármilyen
nedvességtartalmú rakomány száraz
tömeg alapú mennyiségi meghatározását
téve lehetővé.
A kereskedelmi gyakorlatban a nemzeti
szabványunk „hiányossága” korábban
sem okozott fennakadást, hiszen a
nemzetközi kereskedelemben ilyenkor
az adott ország ide vonatkozó szokványát
használták. E régióban általánosságban
elterjedt az Osztrák Fakereskedelmi
Szokvány, de léteznek az osztrák mellett
német, francia és egyéb országokban
élő szabályozások is, ilyenkor a felek
egyeznek meg, hogy melyikek legyenek
használatosak. Továbbá ne feledkezzünk
meg arról sem, van olyan, amikor a felek se
szabványra, se szokványra nem hivatkoznak,
hanem szerződésenként külön-külön
rögzítik nemcsak a minőségi és méreti, de
akár a mérési és térfogat-meghatározási
követelményeket is.
Pászti Lajos