Egzóta fa alapanyagok: fügefa
74 2012. 06. I Magyar Asztalos és Faipar
alapanyag
Előfordulás
A trópusokon elterjedt ficusnemzetségbe
kb. 750 faj tartozik, az f. altissimának igen
kiterjedt termőterülete van: Dél-Kína,
Vietnam, Laosz, Thaiföld, Malajzia, Assam,
az Andamán-szigetek és a Fülöp-szigetek.
Általánosságban a f. altissima 100 és 2000 m
közötti magasságban található meg.
A fa (növény) jellemzői
A faj egy örökzöld fojtófügévé fejlődik
ki, életét epifita módon más fák ágain,
üregeiben vagy tuskókon kezdi. Lassan
fejlődik, és arra törekszik, hogy léggyökerekkel
kapcsolódjon a talajhoz. Ha ez
sikerül, akkor ettől kezdve már félepifita
növényként a talajból táplálkozik, és bujára
fejlődik. Ahogy a léggyökerek elágaznak,
elterjednek és „törzzsé” fejlődnek, a
fojtófüge megfojtja a gazdafát, és végül
szabadon álló faként él tovább.
A „törzs” a fő támasztógyökerekből áll,
melyek többnyire kis magasságban, erős
„ágakká” válnak szét. Normális esetben a
ficus altissima magasságra nem nő. Csak
akkor nevel tipikusan sokágú koronájú,
5–12 m magas törzset, ha a magvai
talajközelben, élettelen fán csíráznak ki.
A faj léggyökereket tud a talajra engedni,
melyek támasztógyökérré fejlődnek, és a
szomszéd fákat fojtják meg. Az idősebb
fák koronája igen jelentős átmérőjű, egy
kisebb erdő benyomását keltik.
A kéreg világosszürke, sima, durva rostú,
sérülés esetén – ugyanúgy, mint a többi
növényrész – fehér tejnedvet bocsát ki.
A fa könnyű, puha és durva rostú; a
szijács és a geszt között nincs színkülönbség.
A váltakozó állású, ép szélű, csupasz levelek
hossza 8–21 cm, szélessége 5–12 cm.
Tojás alakúak, viszonylag vastagok és
Fügefa (ficus altissima Blume, 1825, syn.: ficus laccifera Roxb., Moraceae család)
Egzóta fa alapanyagok
A ficus altissima a Délkelet-Ázsiában honos fojtófügékhez tartozik, melyek sűrű növésű gyökereikkel
a gazdafát körbefonják, és végül el is pusztítják. Mint sok ficusfajnak, az f. altissimának
is bonyolult porzási mechanizmusa van, mely egy speciális darázsfaj közreműködésével
jön létre. Nagy mennyiségű, kicsiny gyümölcsöket terem, mellyel számos állat szívesen
táplálkozik. A fajnak gazdasági jelentősége nincs, de több törzs szent faként tiszteli. További
kereskedelmi és helyi elnevezések: ara jelateh (Malajzia), gao rong, da rong shu, da qing shu
(Kína), nyaung (Burma), bur (Assam), mai lung, guo lung (Dai).
kemények, kicsiny csöpögtetőcsúcsuk
van. A levél felső oldala fénylő sötétzöld,
az alsó oldal világoszöld. 5–8 levélérpár
képződik, a tőnél lévő pár igen hosszú. A
levélkocsány hossza 2–5 cm. A csúcsban
összefutó végrügyek 2–3 cm hosszúak,
zöld-barnás színűek, bőrszerű, szőrös
belső maghéjuk van.
A fügék párosával vannak az ágcsúcsokon
a levélhónaljakban, átmérőjük
1,7–2,8 cm, éretten sárga-narancssárga
színűek.
A porzás biológiája
A ficusnemzetség porzásbiológiája érdekes
és komplex példája a fák és rovarok
– gubacsdarazsak – ko-evolúciójának.
Minden ficusfajhoz egy meghatározott
gubacsdarázsfaj tartozik; az f. altissima
beporzója az eupristina altissima. Ennek
következtében a beporzója életterén
kívül nevelt fügének nem lesznek
magvai.
Ökológia
A ficus altissima leginkább irtásokon,
világosabb termőhelyeken, nyílt terepen
található meg. Ez a faj gyakran telepszik
meg hegykúpokon és sziklaalakzatokon,
elsősorban hasadékos mészkövön.
A makkocskák elterjesztése madarak
és kisemlősök által történik, igen hatékonyan.
A primér erdőkben és kevéssé
megbolygatott termőhelyeken ritkább
az előfordulása, mint a megzavartakon.
Érintetlen erdőben, különösen a zárt
lomkoronájúakban, a zsenge epifita
aránytalanul nehezebben tud fejlődni,
Magyar Asztalos és Faipar I 2012. 06. 75
alapanyag
és gyökereivel a talajt elérni. Erősebb
elterjedését számos magrabló rovarfaj
is gátolja.
Az f. altissima indifferens a talaj és
gazdafa tekintetében, előfordulása sokkal
inkább helyfüggő, oda koncentrálódik,
ahol gyakoriak a magvakat terjesztő madarak
és kisemlősök. Ezek mindenekelőtt
csonkolt, üreges, településközeli fák.
A fojtófüge és a fügegubacsdarazsak
szimbiózisa révén a gyümölcsök egész
évben érnek. A tömeges és folyamatos
gyümölcstermés által az f. altissima
fontos táplálékforrás a madaraktól
kezdve a kisemlősökön át egészen a
főemlősökig. Más kulcsfajokkal együtt
a fügefák meghatározóak a mindenkori
trópusi ökoszisztémákban, miután sok
állat számára életfontosságú jelentőséggel
bírnak. Úgy is tekinthető, hogy elterjedési
területén az f. altissima „alappillér faj”
szerepét tölti be.
Az f. altissima legmagasabb életkoráról
nem lehet pontos kijelentéseket tenni.
Más fügefajok adataiból kiindulva ez
200–300 évre becsülhető.
A faj elterjedési területén az éves
csapadékmennyiség 1200–2500 mm. A
levegő éves középhőmérséklete 21–27 °C,
a legmelegebb és a leghidegebb havi
középhőmérséklet 35 °C, illetve 10 °C.
Kifejezetten száraz időben a leveleit
elhullatja.
Felhasználás
Az f. altissimát kereskedelmileg nem
hasznosítják. A fa nem tartós, és sem a
gyümölcsei, sem a hajtásai nem ehetők.
Lehetséges mellékfelhasználásként a
háncs papírgyártásban való használatát,
illetve a vékony léggyökerekből
való kötélkészítést említik. Ezen túl
az f. altissima a lakktetű (kerria lacca)
gazdafája.
Délkelet-Kína néhány etnikai kisebbsége
a fát gyógynövénynek tekinti.
Léggyökereiből lázcsökkentő,
gyulladásgátló, fájdalomcsillapító, valamint
vérkeringést serkentő gyógyszereket
állítanak elő. A Xishungbannában élő
daik elsősorban húgyhólyaggyulladásra
használják.
A faj egyébként parkok arculatának
része, templomok és pagodák díszfája.
Sajátosságok
Jól tudott, hogy a ficus religiosa a buddhisták,
a ficus benghalensis pedig a
hinduk szent fája. Kevésbé ismert, hogy
az f. altissima az egész Xishungbanna
tartományban a dai népcsoport szent
fája. Egyéb fügefajok is kivágásvédettek
(pl. ficus microcarpa és f. benjamina)
és néhány esetben szintén szentnek
számítanak.
Brown említi, hogy az f. altissima az
Andamán-szigeteken is szent fa.
A szent fák az embereknek az erdőhöz
való szociokulturális viszonyának a jelzői;
ökológiai funkcióikon túl hatalmas
szerepük van abban, hogy az emberek
megértsék azt az erdőt, amelyben és
amelyből élnek.
Zoltán György
Zol-Gém Kft.
Forrás: Klaus-Günther Dahms:
Afrikanische Exporthölzer
