Egy elfeledett gyümölcsfaj

A szakmai javaslatok alapján idén 18. alkalommal megválasztott év fájának az adott évben nagyobb figyelmet szentel az erdészeti szakma és kutatás, bemutatása az erdei iskola programok és az erdészeti ismeretterjesztés kiemelt témája. Az Év Fája mozgalommal kapcsolatban indult idén januárban a www.azevfaja.hu oldal. Az oldal működtetésével az Országos Erdészeti Egyesület a téma minél szélesebb körű ismertségét szeretné elérni. A honlap fejlesztését a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatta.

Nevezéktan

Tudományos nemzetségneve, a Sorbus eredetének magyarázatára többféle elképzelés is született. Egyesek szerint a kelta sorb = fanyar szó alapján kapta e nevet a termések összehúzó hatása miatt, mások szerint a latin sorbilis = felszürcsölhető, hörpölgethető, felhörpenthető, és a sorbillo = szürcsölgetem szavakból eredhet, utalva a berkenye termésének éretten kásás, sűrű levének kiszürcsölhetőségére. Pliniusnál a sorbus már a házi berkenyét jelölte, termése pedig a sorba nevet viselte. A tudományos fajnév, a latin eredetű domesticus = házi, házhoz tartozót jelöl, utalván arra, hogy régóta termesztik.
A fajt először LINNÉ írta le az 1753-ban megjelent Species Plantarum című műve 477. oldalán. A későbbiekben a házi berkenyét több szerző nem a Sorbus, hanem más nemzetségekbe tartozónak vélte, így a naspolya, körte, alma, galagonya génuszba is sorolták.

A magyar nemzetségnév, a berkenye a Kárpát-medencében a honfoglaláskor jelen lévő szláv lakosság nyelvéből kerülhetett hozzánk. Első írásos bizonyíték az 1055-ben kelt tihanyi alapító levél, melyben ’adbrokinarea’ helymeghatározás szerepel. Ebben a brokina egyértelműen a berkenyefára utal, melynek a szláv brekinja a nyelvi őse. Általában a berkenyéket berekenefa (1252), brekene (1257), berkene (1339), berekine (1405) szavakkal jelölték az oklevelek.
Számos magyar társneve létezik, így a kerti berkenye, fojtós berkenye, fojtóska, szelíd berkenye, a régebbi írásokban a berekenye, süvöltinkörte, berekenyőfa, süvöltin-körtvély, uszkuruc- fa, belekenyér, berekenyér, bereknye, csontfa nevekkel találkozhatunk. A házi, kerti és szelíd magyar fajnév a házi kertekben való termesztésére utal. A ’fojtóska’ és a ’fojtós’ jelző pedig a nem teljesen érett, de már tetszetős termésének nagy csersavtartalmából adódó összehúzó hatású ízét jelöli. A régi írásokban előforduló ’süvöltin’ jelző a termés apró, körteszerű méretét tükrözi. Ma már nehezen megfejthető régi neve a csórmány, pecérkefa, kocérka és tyúkszemfa.

Alaktan

Lassan növő, szabad állásban 10–15, állományban legfeljebb 25–30 m-es magasságot elérő fafaj. A frissen levágott vesszőnek nincsen illata, ellentétben a madárberkenyéével, amelynek keserű mandula illata van, hasonlóan a zselnicemeggyhez. Páratlanul szárnyalt levelei hasonlítanak a madárberkenyééhez, de a szimmetrikus levélváll, az előreálló levélkefogak, a molyhos levélgerinc jól megkülönbözteti tőle a házi berkenyét. Szép és figyelemre méltó az őszi lombszíneződése (sárga, narancs, piros, barna). Jellegzetes a lehullott őszi lombszőnyeg a fa alatt, ugyanis a tél folyamán nem rohad el, így tavaszig a fák alatt látható.
A házi berkenye májusban virágzik többé–kevésbé a levelek megjelenésével egy időben. Bódító illatú virágainak megporzását elsősorban rovarok végzik, de a szél megporzó hatása sem elhanyagolható. Jó termőhelyen és szabad állásban 10–15 éves korban már virágzik, de hazánkban inkább 15–22 évesen mutatja az első virágzást és hozza termését. Ez a megfigyelés képezi alapját annak a szentenciának, amely Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényében is olvasható: „ne ültess berkenyét, mert úgysem éred meg a termését”. Állományban ritkábban és kevesebbet, szabad állásban majd minden évben, de minden második évben szinte biztosan meglehetősen bő termést hoz.
Termése körte, ritkábban alma alakú. Mérete igen változó, hosszúsága 12–30 mm, szélessége 10–30 mm. Fontos megemlíteni, hogy az egyes évjáratok termésmérete és alakja jelentősen különbözhet. A termések színe is igen változatos, lehet sárga, sárgáspiros, barnássárga, barnászöld, vagy az egyik oldalán piros, a másikon sárga, sárgásbarna. A gyümölcs héja vékony, de szilárd, rajta is lehet számos világos paraszemölcs. Előfordulhat a deresedő felület is. A látványosan megszínesedett, kifejlett, de még meg nem puhult gyümölcs a benne lévő kősejtek miatt étkezési szempontból élvezhetetlen. Ekkor tényleg fojtós ízt ad a szájban (’fojtós berkenye’, ’fojtóska’), amelyért elsősorban a termésben lévő csersavak a felelősek. A házi berkenye gyümölcse a színes érést követően egykét hét alatt megbarnul, és puhává válik az addig kemény és élvezhetetlen húsa. A termésérés ideje hazánkban általában szeptember, de ez augusztus közepére és október/november elejére is eltolódhat. A termések és magok terjesztését kisemlősök (rágcsálók, nyest, nyuszt, mókus) és nagyobb emlősállatok (borz, vaddisznó, őz, szarvas), valamint kisebb részben a gyümölcsöket fogyasztó madarak végzik.

Elterjedése

A házi berkenye valójában közép- és délkelet-európai elterjedésű, kisebb észak-afrikai és Fekete-tenger melléki előfordulásokkal. Termesztése folytán az eredeti areán jóval kívül eső területeken is nagy számban találhatók egyedei. Éppen ezért a természetes előfordulás határait meglehetősen nehezen lehet rekonstruálni. Természetes előfordulása Közép-Európában a dombvidékeken, 100–400 m tengerszint feletti magasság között a leggyakoribb, míg Dél-Európában a hegyvidékek alsó régiójáig felhatolva mintegy 800 m tengerszint feletti magasságig fordul elő.
Egy házi berkenyét már az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevél is említ helymeghatározási céllal. A későbbi századok okleveleiben szintén rendszeresen feltűnik a fafaj, mint a magyar vidék egykor meghatározó, említésre méltó eleme. Valószínűleg ehhez hozzájárult, hogy a faj egyedei igen magas, 4-500 éves kort is képesek megélni.

Előfordulása

A házi berkenye a jelenlegi határainkon belül elsősorban a középhegységek melegebb, délies kitettségű oldalain, erdőkben lőhegyek és régi gyümölcsösök területén, mint termesztésbe vont gyümölcsfa. A dombvidékeken már szórványosabban lép fel, a sík vidékekről pedig teljesen hiányzik. Melegigénye és a téli fagyérzékenysége az elterjedési területéből is tükröződik, s ezért fordul elő elsősorban azokon a területeken, ahol mandulát vagy szőlőt termesztenek.
A faj hazai őshonossága – több más régóta termesztett kultúrnövényhez, így a szelídgesztenyéhez, királydióhoz hasonlóan – régóta vitatott kérdés. Egyes vélekedések szerint a jégkorszakot követően Magyarország területére dél felől, a Balkán-félsziget irányából húzódhatott fel a házi berkenye. Mások a faj szórvány előfordulásai, a zömében kultúr- vagy félkultúrkörnyezetben való megjelenés miatt ültetettnek gondolják. Az utóbbi évek archeobotanikai leletei inkább az előző vélekedést igazolják.
A házi berkenye természetszerű élőhelyeink közül leggyakoribb a cseres– kocsánytalan tölgyesekben, ill. a mész- és melegkedvelő tölgyesekben. Előfordul még a gyertyános – kocsánytalan tölgyesekben is, ahová a környező cseres–kocsánytalan tölgyesekből húzódik be. Ritkábban bokorerdőkben, zárt száraz mészkerülő tölgyesekben, hegylábi és dombvidéki lösztölgyesekben, törmeléklejtő-erdőkben találjuk, ahol a faj már nincs termőhelyi optimumában.
Számos előfordulása ismert másodlagos cserjésekből, erdőszegélyekből, felhagyott vagy használatban lévő szőlőkből, gyümölcsösökből és kertekből.

Változatossága

A rózsafélék családjának almafélék alcsaládjába tartozó berkenyék közel kétszáz faja az északi mérsékelt övben él. Európai képviselőiket öt alnemzetségbe sorolják, négy alnemzetséget csupán egy–egy faj képvisel, melyek közül a Cormus alnemzetségbe tartozik a házi berkenye.
Érdekesség, hogy a Sorbus domesticán kívül a többi alnemzetségbe tartozó faj hibrideket és átmeneti alakokat képez, s bonyolult szaporodási formákat mutat fel. Ugyanakkor a házi berkenye – a hazai tölgyek közül a cserhez hasonlóan – nem hibridizálódik egyik testvérfajával sem.
A házi berkenye a többi berkenyefajjal összehasonlítva kevésbé változatos fajnak számít. Egyesek a faj fő formája mellett a gyümölcs alakja alapján további két formát különítenek el: egy körte alakút és egy alma formájút. Mivel a termésforma igen változatos, és nemcsak a különböző fákon más és más a termés, hanem egy fán belül is változhat annak formája, ezt a fenti felosztást mások indokolatlannak tartják.
A 2013-as év fafajának választott házi berkenyéről és az Év Fája mozgalomról bővebben olvashat a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázatának támogatásával létrehozott www.azevfaja. hu oldalon vagy az Országos Erdészeti Egyesület www.oee.hu címen található honlapján.

Forrás: www.azevfaja.hu

Tetszett a cikk?