Himitsu-bako, a japán titokdoboz

A titokdoboz Japánból, a Hakone régióból ered, az 1893-as években készítették először az Edo korban. A XIX. század fordulóján himitsu-bako, vagy titokdoboz néven vált ismertté. Néhány dobozba szerencseüzenetet is tettek, emellett létrehozásának a célja, hogy rejtve tartsák annak tartalmát az illetéktelenektől. Ezért kettőtől akár ezerötszázig terjedő számú lépés kombinációja is szükséges lehet a kinyitásukhoz, mely során több, kifinomult, apró mozdulattal kell elmozdítani a doboz meghatározott elemeit a megfelelő sorrendben. Néhány titokdoboznál elegendő a doboz elcsavarása a megfelelő irányba a kinyitáshoz, míg másoknál ehhez számos apró lépést kell követni. Jellemzően 4, 7, 10, vagy 12 lépéssel lehet kinyitni, de létezik olyan doboz is, amelyet 125 lépéssel lehet kinyitni.
Hogyan készül?
Minden színes elem precíz tervezés után kerül a helyére a megfelelő vastagságban és ragasztóval fixálják. Azután a falemezt az adott mintának megfelelő formára alakítják.
A precízen megtervezett elemeket aztán ragasztóval vonják be és kialakítják a mintát.
Miután az elemeket összeillesztették és kialakult a minta, szeleteket vágnak belőle, hogy aztán egy nagyobb formába illesszék.
Az így kapott szeleteket újra összeragasztják. Ez a folyamat aztán egy nagyobb mintát hoz létre. Az eredményt Taneginek hívják.
Utána ebből a blokkból vékony szeletet készítenek. Ez a vékony szelet a Duku.
Ahogy a szelet megszárad, kivasalják és felerősítik a titokdobozra.
Forrás:
hakonemaruyama.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Kis területen is komfortosan élni
A nagyvárosok lakáshiánya számos kreatív ötletet teremt. A düsseldorfi Schappert & Stroinski asztalos cég egy ötlakásos házat alakított át, ügyesen kihasználva a kis alapterü...
Alap, amely mindent visz
A raklap az árumozgatás egyik leghasznosabb és fontosabb eszköze, így talán nem árt tudnunk róla, hogy honnan is származik ez a nagyszerű eszköz.
Erős és megbízható ragasztás
Mindegy, hogy EPDM, bitumen, fa, fém, netán PVC, FPO vagy TPO – a Ralmont Ralmo-Top-Line szalaggal néhány lépésben vízálló csatlakozás hozható létre.