Unikum Húsvétra
Húsvét közeledtével szépítjük otthonunkat, kertünket. Igyekszünk becsempészni egy csöppnyi tavaszt a lakásba, természetes dekorációval tesszük még kellemesebbé a környezetünket. Ma már egyre több fából készült, a húsvéti ünnepek idején is használható dísztárgyat találhatunk, mint például a stájerországi René Riebenbauer unikumnak számító, egyedi darabjait.
A kézműves körökben népszerű, hazájában, Ausztriában ismert és elismert fiatalember – aki egyébként csak másodállásban foglalkozik fafaragással – olyan termékekkel örvendezteti meg vevőit, melyekből nincs két egyforma. Már csak azért sem, mert a dísztárgyak elkészítéséhez felhasznált fát a téli és koratavaszi fakitermelések során, a helyi gazdáktól szerzi be, hagyja kiszáradni és azt dolgozza fel. Azt mondja, minden fát szeret – legyen az tölgy, juhar, cseresznye, cédrus vagy cirbolyafenyő –, mert mindegyiknek megvan a maga különlegessége, a jellegzetes színe, erezete, illata. Kisvállalkozóként fel akarta hívni a figyelmet e nemes alapanyag fontosságára, ezért kezdett olyasmiket készíteni, amivel örömet szerzett először csak önmagának és családjának, majd később az egyre szélesedő vevőkörnek is. Ma már Németországban is jól cseng a Huizbirn név. A termékpaletta nagyon széles, hiszen a fatörzsből készített falióráktól a gyümölcsös tálakon keresztül az írószerekig, a só- vagy borsőrlőkig, sok mindent találhat a természetes dekorációra vagy használati tárgyra vágyó érdeklődő. Az igényesen faragott, kézzel készített termékek a fa iránti szenvedélyről, a kreativitásról, a kézművesség magasfokú műveléséről tesznek tanúbizonyságot.

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer távvezérlő panellel bővül az LT15 és LT20 fűrészgépek kínálata
A Wood-mizer mostantól egyes LT15 és LT20 elektromos, fix telepítésű fűrészgépeihez is kínál távvezérlő panelt, így még több fűrészipari szakember élvezheti az egyszerűbb kezel&...
Természetközeli otthonok, karakteres építészet
Így tervez családi házakat a HELLO WOOD. A hazai családi házak építésében is egyre nagyobb teret hódít egy Európa-szerte már bizonyított, fenntartható technológia:...
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.

