Profi pingpongütők a Soulspin-től
Szerencsések azok az emberek, akik a munkájuk során is a hobbijuknak élhetnek és ha a gyártott termékünket még jól meg is fizetik, akkor egy igazán örömteli pálya állhat előttünk. Így volt ezzel Michael Schneider is, aki az imádott hobbijából bizniszt csinált és megalapította a Soulspin-t, ahol profi asztalitenisz-ütők készülnek a világ minden tájára.

Michael az 1970-es évek végén kezdi meg első asztalitenisz-pengék fejlesztését, miután kitanulja az asztalos szakmát. A SUNFLEX cég felvette pengefejlesztőnek, ahol igazán beindulhatott a karriere. Mára már több ezer pengét fejlesztettek ki, legtöbb esetben kínai ügyfelek megrendelésére, valamint a legkülönfélébb márkák számára.
A 2000-es évek elején elkezdi felépíteni a gumiragasztók gyártását Neuwiedben. Időközben a következő generáció, Claudia és Lukas is részt vesz már a gyártásban. A cég növekszik és megszületik az ötlet egy saját, és mindenekelőtt egy nagyon különleges asztalitenisz pengesorozat kifejlesztésére. "A játékosnak képesnek kell lennie arra, hogy egyénileg tervezze meg asztalitenisz-pengéjét."

Így 2010-ben azzal a küldetéssel kezdtek, hogy megváltoztatják az asztalitenisz világát, s áthozzák a digitális korba. Ügyfeleiknek képesnek kell lenniük arra, hogy asztalitenisz-ütőiket személyre szabják egyéni igényeik szerint, s beállíthassák a tökéletes pengéjüket. Több hónapos fejlesztési munka, tervezés, CAD programozás és több száz próbaüzem után 2012-ben elindították a SOULSPIN-t. Ezzel a világ első és egyetlen asztalitenisz penge konfigurátorát.
Laikusként nem is gondolnánk, hogy mennyi szempontot kell figyelembe vennie a mesternek az asztalitenisz-ütő készítése során. Folyamatosan egyeztetnek a versenyzőkkel, tesztelik az alapanyagokat, szerkezeti megoldásokat terveznek, továbbá ma már a számítógépes modellezéssel is elősegítik, hogy olyan végterméket kapjanak, amivel a felhasználó ki tudja hozni magából a legjobbat.

Az ütő általában három rétegből áll: a penge, a szivacs és a felületi borítás. A penge, amit gyakran a „szív”-nek is hívnak, több rétegből áll, általában fa vagy fa és szintetikus anyag kombinációjából. A penge vastagsága, tömege és az anyagok kombinációja határozza meg a rugalmasságát és a rezonanciáját, ami befolyásolja a labda irányítását és sebességét. A szivacs a penge és a borítás között helyezkedik el, s általában poliuretánból készül. A szivacs vastagsága és keménysége határozza meg a labda sebességét és pörgését. Végül, a felületi borítás (ami lehet sima vagy bordás) befolyásolja, hogyan „fogja” az ütő a labdát, s ezáltal mennyire irányítható a labda. Az ütő markolatának formája és mérete ugyancsak fontos tényező a megfelelő ütő kiválasztásánál. A markolatnak kényelmesnek kell lennie a kézben, s lehetővé kell tennie a kéz mozgását anélkül, hogy az ütő elveszítené a stabilitását. Pingpongütők esetében három tulajdonság fontos: a sebesség, a csavarás és az irányíthatóság. Ezek egy 10-től 100-ig terjedő skálán mozognak: minél nagyobb a szám, annál jobbak az ütő adott tulajdonsága. Ha a lehető legjobban irányítható ütőt keresed, akkor az irányíthatóság mellett a lehető legnagyobb számnak kell szerepelnie.
CNC gyártás:
A penge készítésének folyamata:
Forrás: https://soulspin.de/en/
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


