A pécsi mandulafa győzött

Összesen 45 132 szavazattal lett az Év Európai Fája a pécsi Havi-hegy csúcsán, a Havas Boldogasszony-templom előtt álló 135 éves csavarodott törzsű mandulafa.

Március 19-én Brüsszelben hirdették ki a Karmenu Vella, a környezetvédelemért, a tengerügyért és a halászatért felelős uniós biztos védnöksége alatt szervezett 2019-es Európai Év Fája verseny eredményeit. Az Európai Parlamentben megrendezett díjátadó ünnepség fővédnöke Pavel POC, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának alelnöke, az est házigazdái Natalie Pauwels és Ladislav Miko voltak az Európai Bizottságtól. Az eseményt nagy érdeklődés övezte mind a nagyközönség, mind a környezetvédelmi ügyekben érintett brüsszeli szakemberek körében.


A második helyezett oroszországi tölgy

A magyar mandulafa a második legtöbb (39 538) szavazatot kapott, a Moszkvától 80 kilométerre fekvő Abramcevóban álló tölgyet, és a (32 630 szavazattal) harmadik, a portugáliai Vale do Guadiana Nemzeti Park közelében található Monte Barbeiro városka határában található évszázados magyaltölgyet előzte meg. 

A verseny honlapja szerint a szavazás február 1-jén indult és február 28-án zárult, de egy héttel a szavazás vége előtt titkosították az eredményeket. Ekkor a magyar fa háromezer szavazat lemaradással a második helyen állt az oroszországi jelölt mögött. Az idén több mint 300 ezer szavazat érkezett, 100 ezerrel több, mint tavaly.


A portugáliai Vale do Guadiana Nemzeti Park közelében álló magyaltölgy lett a harmadik

A pécsi mandulafa 2018-ban nyerte el az Ökotárs Alapítvány által 2010 óta szerevezett magyarországi Év Fája versenyt 4779 szavazattal. A fát a magyar szervezők nevezték be az európai szavazásra, amelyre idén Oroszországgal, Belgiummal, Portugáliával és Spanyolországgal kiegészülve már tizenöt ország nevezte legszebb fáit is.

Az Európai Év Fája verseny célja, hogy erősítse a fák és az emberek közötti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a fák kulturális és természeti értékére. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk a közösségekkel. A versenybe ugyanis olyan fákat lehet nevezni, melyek fontosak a körülöttük élők számára: találkozási pontot kínálnak vagy történetek kapcsolódnak hozzájuk.


Tetszett a cikk?