Szemelvények a hazai kézműipar, kocsigyártás történetéből

112 Magyar Asztalos és Faipar 2006/5Famegmunkáló mesterségekA fa, a faanyagok megmunkálása az erdőben kezdődött. Ilyen volt a hasítás, a faragás. Majd a tevékenység áttevődött a paraszti gazdaságokba. A műhelyekben elkülönült megmunkálás már a famegmunkálómesterségekhez, a szakmákhoz vezetett. Az erdőkben gazdag vidékeken élő (ezer)mesterek nemcsak saját paraszti gazdaságuk szükségletét állították elő, hanem környezetüket is ellátták faeszközökkel,sőt, távolabbi vidékekre is szállítottak.A famegmunkálásra szakosodott kézművesek között az ácsok, asztalosok, kerékgyártók (bognárok), faesztergályo-sok, hordógyártók (kádárok), malomépítő ácsok, sőt, hajóácsok különültek el.Az épületfa megmunkálását az ácsok látták el, akik régen nem csupán a házak tetőszerkezetével, a fatornyok, fatemplomokösszeállításával foglalkoztak, hanema szükséges gerendák és alkatrészek faragását is elvégezték. Az egyes szerkezetielemeket csapolással, vasszögek és ragasztás nélkül rögzítették egymáshoz. Fő szerszámuk a fejsze és a faragóbárd volt. A régi faragott keményfa bútorok is: az ácsolt ládák, támlás és karosszékek az ő kezükből kerültek ki.A faiparosszakmák közül a legnagyobbnépszerűségre az asztalosok tetSzemelvényeka hazai kézműipar, kocsigyártás történetébőltek szert, akik a 18. század végén divatba jött tisztaszobák festett bútorainak előállításáról gondoskodtak,puhafából. A vásárolt deszkából fűrésszel formáltákki a megfelelő munkadarabokat, amelyeket meggyalulvacsapolással és enyvvel rögzítettek. Ezzel fokozatosan kiszorították a régi ácsolt ládákat a parasztházakból. Híresek voltak a komáromi asztalosok,de a faddi, hartai, váraljai, vargyasi festőasztalosok munkái is keresettek voltak. Külön réteget képeztek a templomifestőasztalosok.A bútorasztalosok mellett sokfelé épületasztalosok tevékenykedtek, akik ajtókat, ablakokat, zsalugátereket készítettek,de házhomlokzatok, kutak, kapuk, kerítések mívesebb kivitelezését is felvállalták.Minden szakmának megvannak a megmunkálóanyaghoz, a megmunkálási eljáráshoz kifejlesztett speciális eszközei,szerszámai. Az asztalos legtöbbet gyalupadon, az esztergályos faesztergán dolgozik, előbbi legjellemzőbb szerszámaia gyaluk, utóbbié az esztergakések.Ismert, hogy amíg az ács viszonylag durva felületet faragott ki, addig az asztalosa felületek gyalulásával, majd csiszolásávalazok pontosabb megmunkálását, a felületek simítását is elvégezte. A legprecízebbmunkára a hegedűkészítőnél (ma hangszergyártó) volt szükség.A famegmunkáló szakmák rövid áttekintéseután térjünk át a több faiparos- és más szakma együttes működésével készülőkocsikra, majd a kézművesszakmák csúcsteljesítményét jelentő hintókra.Kocsik, hintókA kocsi, mint név, bizonyítottan a Komárom megyei Kocs községből származik.Németül: Kutsche, angolul: coach, lengyelül:kocz, de hasonlóan hangzik más nyelveken is: olaszul – cocchio, franciául – coche, szlovénul – kočija. Ami itt lényeges,az az, hogy a kocsi hordozó része, a „dereka” közvetlenül a keréktengelyre támaszkodik, nincs tehát rugózása.A hintó dereka szíjon függ, majd rugókon nyugszik. Ez utóbbit a XVI.A famegmunkáló szakmák és fő jellemzőik az alábbiak szerint is összefoglalható:Famegmunkáló szakmák és jellemzőikSzakmaTermék, készítményFő szerszámÁcsFaépítményekFejsze, szekerce, fűrészAsztalosBútor, ajtó, ablakFűrész, gyalu, véső, fúróKádár (bodnár)FaedényekSzekerce, gyalu, fúróFaesztergályosFa forgástestekEsztergapad, -késekFametszőFatábla (nyomófa)VésőkHegedűművesHúros hangszerekKés, fűrész, gyalu, fúróKárpitosBevonatokKalapács, olló, fogó, tűKerékgyártó (bognár)Szekér, kocsi, szánSzekerce, eszterga, fúróForrás: Frecskay, 1912 (szekerce = bárd)1. ábra: a könnyű, gyors, személyszállító lovak vontatta magyar kocsi 1568. évi képeIPARTÖRTÉNET2006/5 Magyar Asztalos és Faipar 113század találmányának tartják, és első közismert használata XIV. Lajos a párizsi Pont Neufön át történt bevonulásához fűződik: addig a férfiakállítólagcsaklovon jártak, bár Heltai Gáspár krónikájábanMátyás királyról a következőket írja: „Ahová megyen vala, mint-ha röpülne kocsis postán egy nyíhány száz mérföldre el-ment...”A magyar kocsit legelőbb egy 1568-ból származó rajzról ismerjük, mely szerint a favázas fonott kas dereka közvetlenül a tengelyre támaszkodik, és a hajtó (a fuvaros,kocsis) a kocsi elején ösztökéli a befogott3 lovat. Ez a könnyű és gyors jármű a nehéz, vasalt hintók után a XV. századtól valószínűleg Magyarországról terjedt el Európában. Ennek rekonstrukciója látható a Közlekedési Múzeumban.Mátyás király Lengyelországba ajándékozottbőrön „rugódzó hintókocsija” Párizsba is eljutott. Liszti János veszprémi püspök 1568-ban azt írja, hogy Kocs falu hírneves bognárai Mátyás biztatására fejlesztették ki a magyar parasztszekérnekezt a könnyű és gyors változatát. Tudjuk, hogy Mátyás Buda és Bécs között megszervezte a postakocsijáratot, és a két főváros közötti országút mentén feküdt Kocs község.Arany János a „Toldi szerelme” Harmadikénekében fedeles szekérről, kocsi hintóról ír:Másnap idejében oszladoz ’ a vendég,Paripát nyergelnek fiatalleventék,Kocsi hintón, orsós, födeles szekérenKiki módja, rangja, tiszti szerint mégyen.Milyen is volt most már a hintó? Könnyű faállvány, eredetileg szíjon lógó fonott kas felépítménnyel, 14 és 12 küllős kerékkel, rendszerint 3 befogott lóval (nyerges, rudas, lógós). Ennek aztán soklovas, különböző díszítésű, rangtól is függő változatai lettek. Tudunk nyitott, fedeles hintóról, felhajtható bőrfedeles, „bőrös” hintóról, díszhintóról stb. A kerekek fából, a tengelyek csúszócsap-ággyal készültek. Az egyik legismertebb hazai kocsigyártók, a Kölberek az 1860-as évektől már minden hazai kocsi- és hintóigényt ki tudtak elégíteni, és külföldreis szállítottak.Tanulságos az eset, amely az 1890-es években játszódott le Károlyi István gróf és a Kölber Testvérek cég egyik fiataltagjaközött, a grófipalotában.Azilletőtagrófkérette magához és megmutatta neki a vadonatúj kocsit, melyet éppen akkor csomagoltatott ki.„Nézze édes Kölber, ilyen kocsit csináljanak, mint ez. Most jártam Londonban, onnan hozattam. Ha gyártásukat arra a tökéletességre emelik, amelyiken ez a kocsi áll, akkormajd a magyar főurak is fognak vásárolni önöktől. De addig, engedjenmeg önöknek némi türelemmel kell lenniök” – mondta Károlyi meggyőződéssel.Kölber néhány pillantást vet a kocsira. Műértő szeme végigfut a részeken, majd a grófhoz fordul.– Szabad egy megjegyzést tennem?– Kérem...– Egy kis kaparást is szabad volna tennem a belakkozott bal keréken?– Ugyan? – kérdi csodálkozva a gróf, majd vállat vonva vidáman legyint. – Tessék.Kölber előveszi zsebkését. Megkaparja a fényező mázat, majd udvarias meghajlással mutat a kaparás helyére:– Kegyeskedjék megtekinteni.A gróf ámulva látja a „Kölber Testvérek – Budapest” cégjegyet beégetve a letisztított vason.Kölber készítette a kocsit, ő maga ráismert rögtön. Londonban csak átfestették,„átadjusztálták” a magyar urak ízlése szerint, vagyis árát talán háromszorosára emelték annak, mit tőlük Kölberék kaptak…Az esetet Petkó-Szantner Tibor, a magyar kocsizás egykori legismertebb szakértője írta le 1931-ben. A szerző a magyarhomokfutók egyik továbbfejlesztett változatának nevezi az „Esterházy” vagy „cseklészi” kocsit, amelyet a legelőkelőbb és legstílusosabb kocsik közé sorol. Ennek a kocsinak az őse az 1830-as években általánosan használt, később fél (kereszt) rugóval is felszerelt magyar hajtókocsi, a homokfutó volt. 1872-ben a cseklészi hitbizomány ura, gróf Esterházy Antal, Ambruster Antal kocsigyárost Bécsből Cseklészre hívatta és kocsiját – megtartva annak korbáját (felső részét), üléseinek elhelyezését, saroglyáját – új, akkoriban modern alváz alkalmazásával átépíttette vele. Ez a kocsitípus nagyon elterjedt Pozsonyban, valamint a szomszédos vármegyékben, mert Marschall pozsonyi kocsigyáros nagy előszeretettel gyártotta, és a követelményeknek minden tekintetbenmegfelelt. Gróf Cziráki János átstilizáltattaaz „Esterházy” kocsit, amennyiben annak jellegzetes szegletességét részben ívelt vonalakkal cserélte fel, és a könnyebb beszállhatás végett kivágatta az oldalát. Innen származnak az elnevezések.Az igazán igényes, személyszállításra használt ún. luxuskocsik egyike a Landauer-kocsi volt. Emellett ismertek és kedveltek voltak a Viktória-kocsik, amelyek Budapestenegy időben a taxi szerepét töltötték be. A Cseklészi-kocsi egyenes oldalú volt és osztások jellemezték. A Cziráki-kocsin nem volt kivágás, ami nehezebbé tette a beszállást,míg az Esterházy-kocsi kikerekített kivágása és tömör ülése miatt különbözött tőle, és kényelmesebb beszállást biztosított – olvashattuk a Szücs Adorján bognármesterrelkészült riportban (2005).Kocsigyártás egykor a fővárosbanTekintsünk most vissza a 18., 19. századifővárosba! Az 1870-es években négy jelentős kocsigyárról tudunk a fővárosban. Ezek:• Kölber Testvérek Cs. és Kir. Udvari Kocsigyára, valamint• Glattfelder Jakab,• Misura Mihály és• Bogdán József kocsigyára.Itt tudnunk kell, hogy a húsznál több munkást foglalkoztató üzemeket illette meg a „gyár” elnevezés. Az említett négy gyár közül a legszámottevőbb történeti múlttal a Kölberék rendelkeztek. Már a 19. század első évtizedeiben Kölber Jakab pesti, valamint Müller Fülöp budai kocsigyártó, továbbá Westmayer János és József az elsők között voltak, akik kitörtek a céhkeretből és elindultak a manufakturális tőkés fejlődés útján. A Kölber Testvérek a 19. század végére már2. ábra: nyitott hintó (Kincsem lovaspark, Tápiószentmárton)IPARTÖRTÉNET114 Magyar Asztalos és Faipar 2006/5mindenféle kocsit, hintót képesek voltak gyártani, a famegmunkáló szakmák mellett a kovácsok, lakatosok, fényezők és kárpitosok munkájának összehangolásával.A második világháború utánA második világháború utáni földosztásnyomán megsokasodtak az igények a szekerekre, a fogatok kiegészítő kellékeire,egyéb gazdasági eszközökre. A téeszesítéssel,a gépállomások létrehozásával, majd felfejlődésével a fogatokat szinte teljesen kiszorították a traktorok. A lovak kivonásával együtt a kocsik, a hintók és a fogatos kellékek is a fészerekben végezték.A lótenyésztés a történetileg kialakult és rangos helyeken, elsősorban az Állami Gazdaságok keretében folytatódott, s itt maradtak meg a fogatok is.Az 1990-es évek elejétől szemmel láthatóanMagyarországon is divatba jött a lótartás és vele együtt a hobbikocsikázás. Ezért a kocsikészítés és a bognárszakma ismét kezdett felértékelődni. Csak kevés mester volt már az országban, aki ezzel szakszerűen foglalkozott. A „Kézművesek3. ábra: Vaszary hercegprímás millenniumi díszhintója. A Kölber Testvérek gyártmánya. (Kocsimúzeum, Parád)4. ábra: a csúcsmodellnek számító Kühnle kocsi, amelyet a fogathajtó magyar világbajnokok,így a Lázár-fivérekisszívesenhasználnakaz ezredfordulón” című, a Magyar KézművesKamara által kiadott reprezentatív kiadványban két kocsigyártó jelenik meg: a Sóskuti Lovas Klub kocsigyártó műhelye,valamint a ravazdi Fekete és Fekete vállalkozás. Természetesen a kocsijavítók, -gyártók száma ennél jóval nagyobb, hiszen a nagyobb istállók, kocsi- és hintógyűjtemények,múzeumok igényét is ki kell elégíteni.A nem túl bonyolult kivitelű, átlagos minőségű négyszemélyes kocsik ára kb. negyede egy mai új kisautónak. A kerekekma már golyóscsapágyon futnak, s léteznek olajos rendszerű tárcsafékek is, amelyek általában a gépkocsik bontásábólszármaznak. Külön kategóriát képezneka terepkocsik, stilkocsik, amelyekkel fogathajtó versenyeket rendeznek.Dr. Tóth Sándor LászlóForrások:• Frecskay János (1912): Mesterségek szótára. Hornyánszky Viktor császáriés királyi udvari könyvnyomdája. Reprint, Nap Kiadó. Budapest, 2001: 149–150.• Kézművesek az ezredfordulón (é.n., szerk.: Földesi József). Magyar KézművesKamara Kht.: 324–325., 387.• Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet (1979): A fővárosi kocsigyártó ipar történetea tőkés fejlődés kezdetétől az első világháborúig. A Közlekedési Múzeum Évkönyve IV., 1976–1978. Közlekedési Dokumentációs Vállalat, Budapest: 249–310.• Nagy Zoltán (2005): Csak húsz évvel szeretne fiatalabblenniabognármester…Magyar Asztalos és Faipar 2005/12. sz.: 67–69.• Petkó-Szandtner Tibor (1931): A magyar kocsi. Bíró Miklós Nyomdai Műintézet Rt. Budapest: 151–170. Hasonmás kiadás. Múzsák Közművelődési Kiadó. Budapest, 1981• Selmeczi Kovács Attila (2005): Elfeledettmesterségek Magyarországon in Seymour, John: Elfeledett mesterségek. Cser Kiadó, Budapest• Száraz Miklós György (2002): Magyarországcsodái. Csavargások régmúlt időkben. Magyar Könyvklub, Budapest: 237–239.• Tóth Béla (1899): Magyar ritkaságok. Curosia Hungarica. Athenaeum Irod. és Nyomdai Rt. Budapest: 25–26., 302–305. Reprint. Laude Kiadó,Budapest• Váci Ernő (Szerk., 2004). Fogathajtás. Mezőgazda Kiadó: 55–62.IPARTÖRTÉNET

Tetszett a cikk?