A fa, mint a természet ajándéka

Volt már úgy Önnel, Kedves Olvasó, hogy találkozott egy régi ismerősével, ám ez alkalommal egy egészen új oldalát ismerte meg az illetőnek? Az elmélyült, odaadó beszélgetés során ugyanis érdekesebb, színesebb kép alakult ki róla. Nos, tekintsünk most rá ilyen nyitottan az egyik közös ismerősünkre, a fára!

A fa szolgálatkészsége lenyűgöző: lombja védelmet nyújt, tiszta levegőt ad, ágain gyümölcs, termés, fűszer, gyógyszer(!) terem, fája egyedülálló építőanyag, ugyanakkor meleget nyújt, hamuja tisztít. Élete minden szakaszán és utána is értéket, hasznot ad. Ha ilyen sokoldalú élőlénnyel van dolgunk, felmerül a kérdés, hogy vajon minden oldaláról ismerjük-e a fát? Ennek eldöntésére a távoli korok ismereteihez ugyanúgy invitálom az olvasót, mint a mai tudomány világába – mindezt persze a teljesség igénye nélkül.

ÉLETET HORDOZÓ SZIMBÓLUM

A fa minden eddigi civilizáció alapjai között foglal helyet, és nagy tisztelet övezte évszázadokon, évezredeken keresztül. Keleten a Napot a világfa szüli. A görög Zeusz, a római Jupiter, a germán Thor, a kelta Taranis istenek szent növénye egyaránt a tölgyfa. A skandináv mitológiában Odin főisten szimbóluma a kőris fadárda , szent fája pedig az Yggdraszil, a világkőris, amely a világ közepén áll.  A bükkerdőket ősidők óta szent helyeknek tartották a keltáknál, ahol is a sűrű koronasátor alatti félhomályban, a druidák (a kelták tanítói) egyféle misztikus csendben, elmélyülve képesek voltak meg hallani isteneik üzeneteit, amelyeket aztán rúnák formájában fába véstek. Érdekes kapcsolódás, hogy a középkorban Gutenberg az első nyomdai kísérletei során bükkfa lemezekbe vésett betűk segítségével nyomtatta az első lapokat, megalapozva ezzel a könyvnyomtatás, így az ismeretterjesztés legelterjedtebb formájának alapjait. A német nyelvben a buch (magyarul könyv) szó eredetileg a bükkfa neve (ma buche). Lám, a bükkfa milyen módon képes a gondolatokat közvetíteni… Ez persze nem jelentette azt, hogy ezekben a kultúrákban sérthetetlenség vette körül az összes fát, amit aztán még kivágni sem lehetett, csupán azt, hogy benne a természet erejét tisztelték, és csodálattal övezett eltérő képességeket láttak. Bizonyos fafajtákat szent ligetekbe, kiemelkedő jelentőségű helyszínekre is ültettek, melyeket külön védelem illetett, így ezeket nem lehetett kivágni.

Erdőszéli látkép (http://arbordayblog.org)

Egyébiránt a dombok és hegyek erdőinek faállománya nyersanyagként szolgált bútorok, faeszközök, házak, hajók építéséhez. Például a világ faépítészetének ámulatba ejtő alkotásait még ma is megcsodálhatjuk: a Hórjúdzsi nevű buddhista templomot Japánból (mely az egyik legrégebbi faépületnek számít a földön, i. sz. 670-ből), vagy az oroszországi Kizhi-szigeten található kupolás ortodox fatemplom együttest. (Itt jegyzem meg, hogy a leghitelesebb faépítészet Japánban található, ahol a hagyományokhoz való ősi tisztelet okán számos régi faépületet néhány százévenként elemeire szednek, majd a szükséges faalkatrészek cseréje után az eredeti minta alapján újraépítenek.) Ugyanakkor az is igaz, hogy a fák, erdők kitermelését jellemzően nem a mértéktelenség, az energia- és profitéhség vezérelte – ahogy azt ma nagyon sokszor láthatjuk. Egyrészről engesztelő szertartások, áldozatok bemutatásával kötelezték a közösségek tagjait, hogy a természet adományaiért az embernek is adnia kell valamit. A latinok közmondásával kifejezve: „Do ut des!”, azaz „Adok, hogy adj!”. Másrészről vágási tilalmakat is meghatároztak bizonyos törvények, rendelkezések. A legrégebben számon tartott római kori törvény, a Lex Sacra a szent helyeket és az ott lévő szent fákat védte elsősorban.

Monumentális tölgyfa (https://poesypluspolemics.files.wordpress.com)

A tűz (amely hasonlóan nagy tisztelet tárgya ezekben a kultúrákban) évezredeken át jellemzően a fán keresztül volt látható és megnyilvánítható, hiszen a fa kiválóan ég (ma már főként az éghető fosszilis energiák teszik ezt). Az otthonok konyháinak szent tüzét például egy egész éven át kellett őrizni a háztartásokban, hiszen évente csak egyszer, egy nagy ünnepi ceremónia közepette áldotta meg a közösség a fahasábokon felszított parazsat.

Láthattuk, hogy eleink szent erők lakhelyeként néztek a fára. Mindez babonaság lenne? Tudatlanságból eredő tévhit? Vagy esetleg arról van szó, hogy ezek a kultúrák az embert (is) a természet részének tekintették, nem pedig annak leigázójának? Ezt döntse el mindenki saját maga. Mindenesetre nézzük meg, hogy manapság emberként (vagy szakemberként) miként viszonyulunk a fához?

ELTÁVOLODTUNK A TERMÉSZETTŐL?

Mai, fejlett civilizációnk a fára, mint ipari nyersanyagra tekint. Hatalmas faállományok adják az alapját a fát feldolgozó gyáraknak, fával kereskedő nemzetközi konszerneknek. Olyan nagy ezeknek a gazdasági szereplőknek az „éhsége”, hogy az év minden napján folyik a fakitermelés, tekintet nélkül arra, hogy éppen lombos a korona. Márpedig évszázadokon át a fakitermelés csakis az ősz beálltával, októbertől kezdődhetett meg, amit tél végén be is fejeztek. A törzsek nedvességtartalma ugyanis ilyenkor a legkisebb, valamint a tönkből majdan előtörő új élet számára is ez az optimális. Az sem utolsó szempont, hogy a téli fakitermelés okozza a legkisebb kárt az aljnövényzetben és az erdő környékén. Más szavakkal: ne csak magunkra, csak a saját hasznunkra figyeljünk, közben érdemes odafigyelni a törékeny ökológiai egyensúlyra is. Sőt, egyre több jel mutat arra, hogy nemcsak törékenyek, hanem intelligensek is.

MEGDÖBBENTŐ KUTATÁSI EREDMÉNYEK

Egyre több olyan tudományos törekvés lát napvilágot, amely a növényvilágot, ezen belül konkrétan az erdők egységes életét vizsgálja. Bár azt gondolnánk, hogy az erdőben kemény versenyszellem uralkodik, és minden növény a másikat elnyomva szeretne minél több napfényre jutni, ám ez nem feltétlenül állja meg a helyét. Vannak ugyan olyan egyedek, amelyek rátelepednek a szomszédos egyedekre, a többség azonban „tisztességes” játékot játszik. A németországi Harz helységben folyt egy, a fák gyökérzetéről szóló kutatás1. A rézsűkön, ahol az eső elmossa a földet, szabaddá válnak a fák gyökerei, így megfigyelhető lesz a gyökérhálózat. A kutatók azt állítják, hogy gyökerek mentén egy olyan összefonódó rendszer alakult itt ki, amely egy fajt és az állomány legtöbb egyedét összekapcsolta. Vagyis a szomszédok kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak a tápanyagcserén keresztül. Felmerül a kérdés: a fák ugyan miért osztják meg táplálékukat egymással, nagy gonddal felnevelve így saját konkurenciájukat? Az okok ugyanazok, mint az emberi közösségek esetében: együtt könnyebben megy, vagyis egységben az erő. A fák az erdő összes jótékony hatását akkor fogják tudni egyénileg is kihasználni, ha a lombsátor ép, összefüggő. Együttesen a sok fa ökológiai szisztémát alkot, csillapítja a szélsőséges hatásokat, így a fák feltehetően magas kort élhetnek meg. Ha ez megsérül, minden egyed jobban ki van téve szeleknek, viharoknak, az erdő mélyén könnyebben eloszlik a párás közeg, megszűnik a jelen lévő klíma. Pusztító hatások állandósulnának azzal, hogy mind egyre több egyed sínylené meg a negatív hatásokat, s így mind nagyobb lyuk tátongana a koronasátorban. Ettől pedig mindenki szenvedne. Az erdőközösség számára tehát minden fa fontos, és megérdemli, hogy amíg csak lehetséges, megmaradjon. Ezért aztán a beteg egyedeket is támogatják, ellátják őket tápanyaggal. Sőt, megeshet, hogy legközelebb fordítva lesz, és a támogató fa szorul segítségre. Az összekötő kapocs a gyökérhálózat.

Látható gyökérzet a rézsűn (https://s-media-cache-ak0.pinimg.com)

Más kutatások is napvilágot láttak ezen a téren. Feltűnt a botanikusoknak az afrikai szavannákon, hogy a zsiráfok bizonyos Acacia fajoknál az első egyedeket jóízűen kezdték legelni, de a szomszédos fákat az első kóstolás után otthagyták. Arra a következtetésre jutottak, hogy a fák „üzenetet” küldtek fajtársainak, minek következtében a további fákon lévő levelekbe kellemetlen ízű váladék áramlott a gyökerekből, ami már a zsiráfoknak sem ízlett. Ezt laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztották.

Összegezve: új paradigma van érkezőben, miszerint a fák társasági lények, esznek, szaporodnak, alszanak, beszélgetnek. Fájdalmat éreznek, vannak emlékeik, érzéseik, törődnek az utódokkal. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy egy tenyérnyi erdőterületen több élőlény van, mint amennyi ember él az egész Földön. A fa a természet ajándéka, így élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy kivágjuk, felhasználjuk, életünk részévé tesszük, csak tegyük ezt mértékkel és józan belátással. Az a fa, amit nyersanyagként a munkáinkhoz felhasználunk, ugyanannak az intelligens rendszernek a része, ahová az ember is tartozik, így helyes az a törekvés, ha nagyobb törődéssel viszonyulunk feléjük.

Hangulatos természeti kép (https://s-media-cache-ak0.pinimg.com)

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?