A magyar népi motívumot örökíti meg pásztorboton

A pásztorbot nem csupán használati eszköz volt, hanem mágikus tárgy is. Állattartó vidékeken beszéltek olyan tudományos vagy ördöngös pásztorokról, akik napközben nyugodtan elmentek a kocsmába vagy a csárdába, mert a jószágra ezalatt a földbe szúrt botjuk vigyázott, varázserejénél fogva nem engedte elbitangolni az állatokat. A mágikus jószágőrzésről szóló történetek is jól példázzák a bot és a pásztorkodás szoros összetartozását.

A pásztorbot 6 célt is szolgál: őrzés közben botjára támaszkodik a pásztor, meghajítja vele a jószágot, a bot felemelésével irányítja kutyáit, leüti vele a mezei állatot, pásztortáncot jár a botjával, de ugyanakkor a pásztor fegyvere is. A pásztorbot tükrözi viselőjének társadalmi helyzetét, foglalkozását, ugyanis a bot nagysága, milyensége jelzi, hogy gulyás, juhász, csikós vagy éppen kondás az illető személy. A pásztorbotok pásztornemenként is változtak, ugyanis a gulyás nagyobb bunkósbotot, a csikós vékonyabb botot, a kondás derekánál kissé görbülő pásztorbotot hordott. A juhász sajátos pásztorbotja a juhászkampó volt. A pásztornemenkénti elkülönülést nemcsak a bot mérete határozta meg, hanem a bot anyaga is. Mivel a pásztor gyakran az őrzött jószág után hajította botját, lényeges volt, hogy a bot súlya a jószág külső adottságaihoz igazodjon. Egy kondás botjának könnyebbnek kellett lennie, mint például egy gulyás botjának, ugyanis a disznó és a malac gyengébb a szarvasmarhánál, és hogyha súlyos bottal hajítja meg azt a pásztor, az állat könnyen megsérülhet. A pásztorbotnak hétköznapi, illetve ünnepi formája egyaránt ismert, a pásztorbot ünnepi változatát parádés botnak is nevezik. Mivel ezt a típust a pásztor nem a mindennapokban használta, ezért a parádés botra sokkal gazdagabb díszítés került – olvashatjuk dr. Varró Ágnes: Mesélő tárgyak írásában.

Csiszer Imre faragott pásztorbotjai.

Csiszer Imre nyugalmazott tanító több száz pásztorbotra, fokosra, illetve guzsalyokra faragta rá az általa hosszú ideig gyűjtött népi motívumkincset. Csíkszentkirályon gazdag néprajzi gyűjteményt hozott létre. Azt mondja, minden, amit elért, a Jóisten ajándéka. Imre bácsi csíkszeredai tömbházlakásában egyszerre érezheti magát műhelyben és kiállítóteremben a látogató – az általa faragott pásztorbotok, guzsalyok, a rajzokon, metszeteken megörökített népi motívumok, és az egykori feladatlapokhoz felhasznált linómetszetek sokasága árulkodik arról a munkáról, amelyeket a tanítás mellett évtizedeken át szakmai elhivatottsággal, alázattal, elszántsággal, de ugyanakkor kedvtelésből végzett.

A 78. évet betöltött nyugalmazott tanító Csíkpálfalván született, iskolai évei után pedig a tanítóképzőben tanult tovább. A rajz volt az egyik szenvedélye, és ez végigkísérte élete folyamán. „A rajz iránti szeretet meghatározó volt számomra, a szabadidő hasznos, örömteli eltöltését jelentette. Igyekeztem ezen a vonalon kibontakozni – mellőztem minden, szervezetet romboló szórakozási lehetőséget –, ez a katonaságnál is megmutatkozott, és értékelték később is, az iskolán kívüli tevékenység során.

Maga által rajzolt népi motívum és faragott pásztorbot gyűjteménye.

Szintén csíkszentkirályi évei alatt, ahol 28 évet tanított, kezdte el a diákoknak szánt feladatlapok rajzolását. „1970-ben kezdték el Magyarországon az iskolai feladatlapok használatát, 5 évvel később itt a Tanulók Háza és a tanfelügyelőség közreműködésével stencillel (kézi eljárás) sokszorosították ezeket az első osztályosoknak a betűtanítás alkalmazására. Én már a 12. megrendelő voltam, és a lapok kivitelezése gyenge, a szövegértelmezés nehézkes volt, a képek elmosódtak és alig látszottak. A gyermekek folyton kérdezgettek, nem tudták, mit írjanak. Akkor jött a gondolat, hogy valamit tenni kell, mert a pénzt elkértem a szülőktől a munkalapokra, s nem mondhattam, hogy melléfogtunk. Hazajöttem, felvettem a linóleumot a folyosóról, az esernyőt összekötő szálakból vésőt készítettem, kezdtem rajzolni a mintákat. Olyan jól sikerült, hogy egy évig naponta húsz-huszonöt ilyen metszetet kellett készítenem. Év végére rájöttem, lehetetlen ezt így folytatni, vettem a laskanyújtót, a metszeteket vékony lemezre ragasztottam, piros és kék tintával végeztem a lehúzásokat. Majd felvettem egy nyomdászmesterrel a kapcsolatot, ő elkészítette a sokszorosítót. Nyolc munkafüzetet készítettem, tizenkét kirakós játékot a gyermekeknek, a sokszorosítóval hat másodperc alatt le tudtam húzni egy munkalapot” – mesélte.

A botok díszítését három szakaszra tagolja: fej, a fogó rész és az alatta lévő szár.

A csíkszeredai Csiszer Imre a magyar népi motívumkincset szerette volna megörökíteni. Díszbotok, guzsalyok, díszfejszék töltenek meg minden sarkot csíkszeredai lakásának egyik szobájában, ahol műhelyt rendezett be a nyugdíjas tanító és faragóművész. Imre bácsi több mint 10 éve alkot, de nem a megélhetésért, hanem, mert ez a szenvedélye: szeretné kifaragni az általa ismert összes népi motívumot. Formát kellett adnia a néprajzi kutatásai során megismert és összegyűjtött motívumkincsnek. Eddig több mint 450 pásztorbotot faragott magyar és székely népi motívumokkal díszítve, további 150 darab várakozik előkészületben a polcon, ezenkívül díszes talpas guzsalyok, csíkszentkirályi tűzdelt mintával díszített fokosok, ékszertartó faládikák töltik meg a műhelyét. Imre bácsi Csíkszentkirályon, Csíkszeredán és Magyarországon is bemutatta munkáit, ahol a botokon és guzsalyokon kívül a mintaanyagot is kiállította. A faragást szabadidős tevékenységként űzi, műveit pedig nem eladásra készíti: egy részüket elajándékozza, más részüket megvásárolják a kiállításokon. Fiatalkora óta érdeklődik a népi motívumok iránt, Csíkszentkirályon néprajzi gyűjtést is végzett. Díszített használati tárgyak, varrottasok mintázatát gyűjtötte össze és dolgozta fel, és szántáskor előkerült kályhacsempedaraboknak addig a néprajzban ismeretlen díszítéseit, motívumait dokumentálta. Munkásságáról több publikáció is született a ’70–80-as években. Ma már senki sem készít guzsalyt, botot. Az igazi alkotómunka 2005 áprilisában kezdődött, miután Imre bácsi Huszka József A magyar turáni ornamentika története című könyvét áttanulmányozta. Ez a könyv nyújtott segítséget abban, hogy végre történetileg és szimbolika szempontjából is rendszerezhesse az általa összegyűjtött díszítéseket, motívumokat. Ekkor határozta el, hogy kifaragja a könyvben található 1200 mintát, valamint az általa gyűjtötteket is.

Népi motívumok maga készítette guzsalyokon és fokosokon.

Elhatározta, hogy a Csíkszentdomokostól Kászonig ismert mintakincsünket, amely a guzsalyokon és a botokon rajta volt, most ő visszaadja. Nyugdíjas éveiben kezdett faragni, az erdőt járva pásztorbotnak alkalmas nyersanyagot, mogyoró- és nyárfaágakat gyűjtött. „A munkafolyamat a beszerzéssel kezdődött, jártam az erdőt, 15–20 botot nyestem, hazahoztam. A nyersanyagot aznap konzerválni kellett, vagyis le kellett szedni a kérgét, mert ha egy napot hagytam, megtapasztaltam, hogy beráncosodott, repedezett, hasznavehetetlen külsőt kölcsönzött a fának. Ezeken, amelyeket megfaragtam, sehol egy repedés nincs, mindenik szép állapotban van” – említette. A pásztorbot szárát mogyorófából készíti, a fejét pedig nyárfából, és csapolással illeszti egymásba. Nyolcszáz botot faragott, négyezer szalagmintát vitt fel ezekre. A botok fejrészén a szekercék, balták, fejszék díszítésének mintakincsét és a turáni–magyar ornamentikát is használta, a gömbös gúlát, a fürtös, a virágos-kosaras, a kerekes díszeket, a középső részeken pedig népi mesterek termékein található mintákat. A guzsalytalpakon főleg a csíki motívumkincset jelenítette meg.

A pásztorbot szárát csapolással illeszti a fejbe.

Faragott pásztorbotok díszítései.

Csiszer Imre három szakaszra osztotta a botok díszítését: mindenik részre más kor díszítőelemeit faragta ki. Legfelül rozettaminták és honfoglalás kori hun–avar díszek láthatók: liliom- és szemdíszek, istenfa, rózsaminták, polip, kígyóminták, mértani szerkezetű minták változatai. A bot kézbe fogásra alkalmas, üresen hagyott része alá reneszánsz kori mintákat faragott, alattuk pedig szalagminta ékesíti a botokat. „Ezek a motívumok a fenntartó, teremtő isteni erő jelképei voltak, melyeket őseinktől örököltünk. Időnként a minták nézegetése is elég, hogy lelkileg feltöltődjek" – mondja Imre bácsi, aki rózsafüzérrel kezdi a napot, nyitott ablak mellett tornászik, majd tíz kilométert gyalogol, a reggeli után pedig már csak az ebéd erejéig hagyja abba a munkát, és este 10–11 óráig farag. „Nem vagyok fáradt soha, 30–40 éves koromban sem éreztem ilyen lendületet, mint ami most munkára sarkall. Lelki élmény, fenntartó erő a faragás, szeretném fenntartani és továbbadni a népi motívumkincset. A Jóistennek hálát adok, hogy ezt meg tudtam valósítani, ez az ő ajándéka, semmi sem az enyém” – zárta a beszélgetést.

A gyűjtemény egy része.

Forrás:
Dr. Varró Ágnes: Mesélő tárgyak – a pásztorbot. Szent István Király múzeum blogja
Mesélő tárgyak – a pásztorbot | SZIKM blog (wordpress.com)
https://szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/aki-pasztorbotokra-guzsalyokra-faragta-a-motivumkincset)

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?