Sopron Design Week

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara, valamint a Sopron Design Week szervezőcsapata 2021. október 6–15. között számos programmal, kiállítással várta az érdeklődőket a Design Week keretében.

75 ÉV, 75 SZÉK – VÁSÁRHELYI JÁNOS ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar és a Magyar Bútorés Faipari Szövetség szervezésében október 6-án méltó ünneplés keretei között nyílt meg a kar egykori oktatója, Vásárhelyi János Ferenczy Noémi-díjas formatervező életmű-kiállítása a SOE Lámfalussy Sándor Közgazdaság-tudományi Kar dísztermében. A hetvenöt éves Vásárhelyi János gazdag életművéből hetvenöt szék adta a kiállítás anyagát Jakab Csaba DLA és Márton László Attila kurátorok gondozásában.

A kiállításmegnyitón dr. Pásztory Zoltán, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékánhelyettese köszöntőjében méltatta Vásárhelyi János korábbi, a karon végzett munkájának jelentőségét. Kitért az ülőbútor-tervezés és gyártás komplexitására. A Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke, Wilhelm Gábor személyes hangon köszöntötte Vásárhelyi Jánost, majd Jakab Csaba DLA kurátori kiállításmegnyitó szövege hangzott el, számos veretes gondolattal az alkotásról, az emberi tartásról. A köszöntők és a megnyitóbeszéd után Vásárhelyi János kért szót, érzelmekkel telített megnyilatkozása egyszerre volt nyersen őszinte és megható. Az est moderátora és házigazdája Lenkei Balázs DLA, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének igazgatója volt.


HUNGAROPACK STUDENT – DÍJÁTADÓ

A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) tervezőgrafika és formatervezés alapszakos hallgatói az előző félévben a „Kreatív élelmiszeripari csomagolás” feladaton dolgoztak, mely tervekkel elindultak a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) által meghirdetett HUNGAROPACK STUDENT, egyetemek közötti csomagolástervezési diákversenyen. Az AMI hallgatói a nevezett 25 pályaműre összesen 15 elismerő oklevelet és 6 különdíjat kaptak. A díjakat és az elismerő okleveleket október 12-én az AMI aulájában tartott díjátadón vehették át a hallgatók. A díjazottak a beküldött pályaműveket egy rövid prezentációban be is mutatták a résztvevőknek.


ATOMBUNKER – TÉNYŐI ALKOTÓTÁBOR, ZÁRÓPREZENTÁCIÓ

Nyáron közös alkotótáborban vettek részt a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának hallgatói, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem vendéghallgatói Tényőn a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Feladatuk építészeti, turisztikai ötletek kidolgozása volt az egykori atombunker és az azt övező erdőterület hasznosítására. A projekt záróprezentációjára 2021. október 12-én az AMI épületében került sor, a hallgatók látványos prezentációban mutatták be terveiket.

A prezentáción részt vett a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, valamint Molnár Sándor tűzoltó ezredes. Egyetemünk részéről építészet, formatervezés, grafika és turisztikai szakterületen elismert oktatóink vettek részt a munkában, és az Aktív és Ökoturisztikai Központ is szakmai segítséget nyújtott.


SZÖGBEVERÉS ÉS DIPLOMAKIÁLLÍTÁS

A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének művészhallgatói életében évek óta fontos lépés a hagyományos Szögbeverés, mely alkalommal az intézet frissen végzett hallgatói a monogramjukkal ellátott szöget ünnepélyes keretek között beleverik az intézet aulájában felállított tölgyoszlopba.

A 2020-ban és 2021-ben végzett évfolyamok számára ezt az alkalmat október 15-én 15 órai kezdettel tartották meg, mely ünnepséggel egyben meg is nyitották a végzett hallgatók Diplomakiállítását is. A kiállított diplomamunkákat október 18. és november 12. között lehet megtekinteni az Alkalmazott Művészeti Intézetben. 


PROFESSZIONÁLIS FORMATERVEZÉS

Professzionális formatervezés címmel tartott nyilvános előadást dr. Lenkei Balázs (formatervező, egyetemi docens), a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének igazgatója a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaság-tudományi Kar aulájában október 13-án 18 órakor.


POP-UP KIÁLLÍTÁS – SOPRONI VÁROSREHABILITÁCIÓ

Pop-up kiállítást tartottak a Sopron Design Week keretében a Soproni Egyetem építőművészet szakos és a BME Építészmérnöki Kar Lakóépület-tervezési Tanszék hallgatóinak terveiből. A kiállítást október 13-án 14–17 óra között lehetett megtekinteni Sopronban, a volt Textilgyár Leánynevelde épületének földszinti termében.

A megnyitón beszédet mondott dr. Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere, Lenkei Balázs DLA, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének intézetigazgatója, valamint Varga Tamás DLA, a BME Építészmérnöki Kar Lakóépület-tervezési Tanszék egyetemi docense.


Kapcsolódó dokumentum:


egyetemi-hirek


Tetszett a cikk?