Otthontervezés személyesen

A cégeknek a mai világban is sok, s évről évre egyre több felület áll a rendelkezésükre, ahol megszólíthatják a vásárlóikat. Egy kiállításon való részvétel közvetlenebb, személyesebb kapcsolatteremtést tesz lehetővé, valamint bemutatkozási lehetőséget kínál arra az esetre, ha termékünk, szolgáltatásunk még nem ismert széles körben. Eredményes lehet a kiállításon való részvétel akkor is, ha új termékkel jelenünk meg a piacon. A CONSTRUMA kiállításon jártunk, amelynek keretében megrendezett OtthonDesign szakkiállítás a 10 éves jubileumát ünnepelte.
Az idei OtthonDesign Otthonteremtési Szakkiállításra szombat délelőtt érkeztünk meg a Hungexpo Kiállítási Központba, ahol kígyózó sorok várakoztak a pénztárak előtt, viszont a tömeg a pavilonokba belépve már nem volt érzékelhető. A kiállítók igényes standokkal, felkészült kollégákkal várták a látogatókat. Mi leginkább az asztalosipari termékeket és az azokkal kapcsolatos újdonságokat kerestük.
Sok embert vonzottak az OtthonDesign kiállításon bemutatott konyhák. A modern konyháknál jellemző volt a letisztult, egyszerű felület, illetve a hatalmas pulttal, rengeteg tárolóhellyel ellátott kamraszekrények. Nagy látványosságot jelentettek a motorizált megoldások, amelyek már nemcsak egy frontot mozgattak, hanem komplett szekrényrészeket rejthettünk el, vagy épp varázsolhattunk elő. Nagy sikerük volt a többfunkciós, sok tárolórekesszel ellátott kihúzható vasalatoknak, a sarokszekrény-megoldásoknál a kiforduló vesetálca-megoldásoknak. A modern konyhabútor mellett rusztikus, vintage stílusú bútorokat is láthattunk, amelyeket szintén nagy érdeklődéssel vettek körbe a látogatók, s próbálták ki a bútorok funkcióit. Nagyon szép és igényes munkákat mutatott be több nyílászárógyártó cég is, ahol széles választékkal várták a nagyérdeműt. A hagyományos színek mellett a nyílászárókon megjelentek az erősebb tónusú, rikítóbb színek is, amelyek láthatóan tetszettek az érdeklődőknek. Tömörfa bútorok terén a Pfiffer Bútor standján láthattunk lenyűgöző bútorokat, szakembereik tölgy, cseresznye és diófából készítik termékeiket.
Az áprilisi CONSTRUMA kiállítási csokorra bejelentkezett közel 400 cég 5 pavilonban várta a szakembereket, az építkező, felújító végfelhasználókat. A csokor egyik növekvő népszerűségű, rendkívül látványos területét ölelte fel a design és a lakberendezés legnagyobb hazai szakkiállítása. Az OtthonDesign a lakásbelső kialakításának összes témakörét magában foglalja, a bútoroktól a burkolatokon és a konyhatechnológián át a lakberendezési tanácsadásig. A legújabb hazai trendek bemutatásáról a fiatal tervezők munkái gondoskodtak a Magyar Design-standon. A kiállítás szakmai részét erősítette a FABUNIO – Magyar Fa- és Bútoripari Unió által szervezett konferencia, és szakmai program- és bemutatósorozat, valamint a Lakberendezők Országos Szövetsége által koordinált, új szakmai trendeket enteriőrök formájában bemutató projekt. A Lakberendezők Országos Szövetsége az ergonómiát helyezte fókuszba. A látogatók három különböző pavilonban felépített tematikus standokon nemcsak az aktuális trendek és örök érvényű esztétikai normák jegyében fogant enteriőrökből, a forradalmian új anyagok és korszerű megoldások sorából meríthettek inspirációt, de a lakóterek megszervezésének sarkalatos ergonómiai szempontjairól is hasznos információkat szerezhettek. Az év színét a Pantone Intézet évről évre meghatározza, amit követ a divat világa. Ám tartsuk észben, hogy csupán egy esztendőre szól, múlandó, mint a trendek maguk. Nem érdemes az egész lakást, a nagyobb bútorokat az év színére hangolni, inkább egy-egy kisebb kiegészítő, vagy falszakasz idomuljon hozzá. Az év színéről és az idei trendekről Zsuzsics Renátával, a Lakberendezők Országos Szövetségének tagjával beszélgettünk. A vírushelyzet alatt kialakult home office megoldásokat sok cég tovább tartja, így fontos szerepet kap a multifunkciós terek kialakítása.
Az otthoni munkahely berendezésére legtöbbször valamely helyiségből veszünk el egy részt, így a rendelkezésünkre álló terek többféle igénynek kell, hogy megfeleljenek. A szeparálást megoldhatjuk térelválasztókkal, helytakarékosság szempontjából előtérbe kerülnek a multifunkciós bútorok: könyvespolcba integrált asztallap laptop számára, tárolópuff, szekreter, mobil kis lerakóasztalok tárolókapacitással – ez utóbbiak a dohányzóasztal helyett. A terasz szinte új lakótérré avanzsál. Már nemcsak az enteriőr meghosszabbítása az exteriőr, egyre inkább összeolvad a kettő, így fontos, hogy harmonizáljon a lakásbelsővel. Az újonnan kialakított teraszunkon létrehozhatunk látványos és invitáló kültéri konyhát, kisebb hely esetén egy jól felszerelt grillsarkot, hogy minél közelebb kerülhessünk a természethez a gasztronómiai kalandozásaink során is. Nappalinkban vagy hálószobánkban helytakarékos megoldást jelenthet egy beépített tolóajtós szekrény, átgondolt belső elrendezőkkel, rejtett mechanizmusokkal, a tárolandókhoz igazodó különböző méretű fiókokkal – saját szükségleteinkre, mondhatni személyre szabottan. Ha tehetjük, kombináljuk az izgalmas anyagokat: fát, üveget, fémet. A fürdőhelyiség is egyre inkább szobaszerű – az oda választott bútorok vonalvezetése, anyaghasználata finomodik, a praktikumon túl az esztétikum is hangsúlyos. 2022-ben a lakberendezés arról is szól: merjünk önmagunk lenni, tobzódni azokban a színekben, struktúrákban, sőt mintákban is, amelyek számunkra a legkedvesebbek – idén nincs túl sok vagy túl kevés, a fontos az, hogy önmaga legyen az ember. Az elmúlt két évben óhatatlanul befelé kellett fordulnunk, igazán alaposan feltérképezve igényeinket, szembesülve valódi énünkkel: a kényszerű, de hasznos önismereti próbatétel jutalmaként legyünk bátrak és tegyünk saját magunk kedvére! Biztonságos metódus, ha az apróbb kiegészítőkkel kezdjük a merészebb színek, minták használatát, a nagyobb felületeket semlegesre hangolva. Nem kötelező felülni a trendek diktálta hullámok hátára, csak akkor vállalkozzunk rá, ha azonosulni tudunk velük. Becsüljük meg örökölt bútorainkat, újítsuk fel őket, adjunk nekik új esélyt, törekedjünk a fenntarthatóságra, környezetbarát otthonteremtésre. A minél kisebb ökológiai lábnyom magunk mögött hagyása a cél, a jövő generációinak figyelembevételével, a törődés jeleként.
Az év színe 2022-ben a Very Peri (Pantone 17-3938) lett, amely egy dinamikus, élénk kékes-lilás árnyalat. Életünknek az elmúlt, kihívásokkal teli időszak utáni újragondolására ösztönöz, bátor, egyben kíváncsi tónus, az állandóságot szimbolizáló nyugodt kék és az energikus ibolyavörös különleges, finom kombinációja. A FABUNIO április 7-én a Hungexpo E épületében tartott szakmai napot, Bútoripari Körkép 2022 címmel. Az európai uniós támogatással megvalósuló projekt a bútoripar munkaerő-piaci kihívásait tágabb kitekintésben, keresleti és kínálati megközelítésben kutatja. Az iparág szereplőinek bevonásával feltárták az iparág nehézségeit és kitörési pontjait, illetve az érdekképviselettel szemben megfogalmazott elvárásokat is. A témában Kiss Gábor Ferenc, az Enrawell Consulting Kft. ügyvezetője ismertette a projekt eredményeit és a megfogalmazott javaslatokat. A FABUNIO egy másik uniós támogatással megvalósuló projekt keretében a bútoripari szakképzés kihívásainak azonosítására és a lehetséges megoldási utak feltárására vállalkozott – a pályaorientáció, életpályamodell és élethosszig tartó tanulás eszközeinek felhasználásával és szellemiségének szem előtt tartásával. VÁGJ BELE! – Pályaorientáció a bútoriparban címmel, dr. Suhajda Csilla, az Enrawell Consulting Kft. szakértője foglalta össze a projekt eredményeit, köztük az annak keretében kidolgozott életpálya-építési és önmenedzselési szakmai műhelymunka tapasztalatait. A Bútorvásárlás magyar módra előadást Pakainé dr. Kováts Judittól hallhattuk, aki az Effix-Marketing Kft. kutatásvezetője, marketingigazgatója, társtulajdonosa. Munkái között öko-tudatformáló, valamint fából készült termékek népszerűsítését célzó kampányok tervezése, előkészítő kutatása és megvalósítása található. Emellett számos multinacionális cég és hazai vállalat K+F projektjében dolgozott résztvevőként, vezetőként. Két alkalommal vezette a bútorpiacot érintő átfogó kutatásokat, melyek célja a magyarországi bútorvásárlói szokások kvantitatív vizsgálata volt. 2021–22-ben a FABUNIO felkérésére, A bútoripar munkaerő-piaci kihívásai című pályázat keretében munkatársaival a pandémia következtében kialakult bútorvásárlási szokásokat vizsgálták. Előadásában az itt szerzett tapasztalatokat vázolta fel. Ezt követően dr. habil Alpár Tibor Vállalati kapcsolatok és akkreditált vizsgálatok a Soproni Egyetemen című előadását hallhatta a közönség.
A kiállítás ideje alatt Wood Like Workshopon vehettek részt a faipar iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek, akik szerették volna próbára tenni a kézügyességüket. A Wood Like-program 2016 áprilisában debütált a CONSTRUMA – OtthonDesign kiállításon azzal a céllal, hogy a fával való munka örömét és szépségét minden lehetséges módon közvetítse. A szervezők 2017-ben aktuális tartalommal töltötték meg a brandet, és a szakképzés népszerűsítésének szolgálatába állították. A fa- és bútoripari szakmák vonzóvá tétele érdekében a Wood Like-logó égisze alatt azóta is minden évben látványos installációk és workshopok várják a pályaválasztás előtt álló fiatalokat és mindenkit, akit vonz a fával való munka szépsége. Az érdeklődők bekapcsolódhatnak a konkrét munkába és alkotásaikat haza is vihetik. Idén tavasszal Holánszki Réka és Kovács Gábor (Közmű – Közös Műhely) vezették be az érdeklődőket a famegmunkálás szépségeibe. A Közmű csapata nagy tapasztalattal rendelkezik: állandó workshopjaikon túl iskolai foglalkozásokon és nyári fesztiválokon mutatják be a famegmunkálás lehetőségeit.
Kapcsolódó dokumentum:
otthontervezes-szemelyesen
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Jó (még) az öreg a háznál
Az informatika az egyik leggyorsabban fejlődő terület. Nem is kell nagyon sokat visszamenni az időben, amikor floppy lemezre menthettünk 1.4 Mb adatot, most pedig már terrabájtokban mérjük az adathordozók kapacitását.
A Mafell bemutatja az új LO 55 routert
A Mafell bemutatja a teljesen megújult LO 55 maróját. A jól átgondolt, robusztus és szerszámmentes szorítórendszerben az okosan alkalmazott technológia és a széleskörű tartozékok bizto...
RAUVISIO innara: természetes anyagokból készült falburkolat
Innara egy védőistenség neve volt a bronzkorban. 2023 októberétől a falburkolatok új generációját is jelképezi. A RAUVISIO család új tagjával a REHAU olyan anyagot fejlesztett ki.