EuroSkills 2018-ban Magyarországon
A bajnokságot minden második évben tartják meg más-más tagországban. A 2018-as versenyre Norvégia és Magyarország pályázott, és a szerdai döntés alapján 17:8 arányban Magyarország nyerte el a rendezési jogot - mondta el Fekete Balázs. A fiatal magyar szakemberek 2008 óta vesznek részt ezen a megmérettetésen, legutóbb Belgiumban öt arany, egy ezüst és öt bronzérmet nyertek el a magyar versenyzők.

Az idei verseny a franciaországi Lille-ben lesz október elején, 2016-ban pedig a svédországi Göteborgban rendezik a bajnokságot, ahol szintén népes csapattal vesznek majd részt a magyarok - tájékoztatott Fekete Balázs. A magyar kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) között 2010-ben kötött szakképzési keretmegállapodás értelmében 2011-től a WorldSkills (szakmák olimpiája) és a EuroSkills (fiatal szakemberek európai bajnoksága) versenyekkel kapcsolatos feladatokért a kamara a felelős - emlékeztetett közleményében az MKIK.
A kamara a kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, a gazdaság szereplőinek bevonásával 2011-2013 között teljes körű reformot hajtott végre a szakképzés rendszerében, így például 2013 szeptemberétől bevezették a duális szakképzés rendszerét Magyarországon - hangsúlyozta az MKIK. Az MKIK közölte, Magyarország Belgiumban a 23 ország közül a 6. helyen végzett. A dobogós versenyzők teljesítményük elismeréseként miniszterelnöki ösztöndíjat kaptak. A belgiumi sikerekre építve, a szakképzésben jelenleg is zajló változások, valamint a szakmunkás pálya népszerűsítésének egyik eszközeként a kamara 2013 decemberében, a térségben elsőként pályázta meg a 2018-as EuroSkills megrendezésének jogát. A EuroSkills Budapest 2018 verseny a magyar kormány teljes körű támogatásával valósul meg - áll a közleményben.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer távvezérlő panellel bővül az LT15 és LT20 fűrészgépek kínálata
A Wood-mizer mostantól egyes LT15 és LT20 elektromos, fix telepítésű fűrészgépeihez is kínál távvezérlő panelt, így még több fűrészipari szakember élvezheti az egyszerűbb kezel&...
Természetközeli otthonok, karakteres építészet
Így tervez családi házakat a HELLO WOOD. A hazai családi házak építésében is egyre nagyobb teret hódít egy Európa-szerte már bizonyított, fenntartható technológia:...
Több mint restaurálás – A boconádi Szeleczky-kastély parkettájának története
Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek – minden akkor történik, amikor eljön az ideje. 2024. január 3-án e-mailben megkeresést kaptunk Boconádról, egy Heves vármegyei kis településről.

