Formatervező hallgatónk a legjobbak között
2016. február 25–28. között immár 4. alkalommal került sor a Caracalla Design Days kulturális és edukációs rendezvényre, a Tesla Budapest Kulturális Központban. A Caracalla Design Days egy olyan nemzetközi színvonalú kiállítás, amely lehetőséget ad a hazai belsőépítészek, lakberendezők, a szakmai sajtó és a nagyközönség számára, hogy megismerhessék a vezető lakberendezési márkák legizgalmasabb újdonságait, innovációit. Az elmúlt évek során egyre több partnerrel és programmal, egyre nagyobb alapterületen került sor az eseményre. Az újdonságok bemutatása mellett az edukációs napokon a nemzetközi gyártó cégek hazai és külföldi képviselői tartanak előadásokat a legújabb formatervezési és technikai innovációkról.
A kiállításon mutatták be a Caracalla és a Laufen által meghirdetett Formatervezési Pályázat kiemelkedő alkotásait is. A pályázatra idén minden eddiginél több pályamű érkezett. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb pályaművek között volt Csobánczi Patrícia, a NyME SKK formatervező hallgatójának „Wawa” elnevezésű szanitere és tárolója, mely a víz hullámzásának analógiájára lett kialakítva. A falra szerelt mosdó alá hullámzó polcrendszert tervezett, mely rétegelt lemezből és fémpálcákból, míg a mosdó porcelánból készült. A nyertesek többek között szakmai utat nyertek a Laufen znojmói központjába, a legkiemelkedőbb alkotások pedig megtekinthetők voltak a Caracalla Design Days 2016 kiállítás egész ideje alatt.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


