Hello Wood Csórompusztán

Hello Wood Architizer A+ Award-díjas nyári egyetem 2015 - Fotó: Bujnovszky Tamás
Az esemény záró napján 2016. július 21-én csütörtökön nyílvános bejárásra nyílik lehetőség. Ezen a napon kerül sor a táborban készült installációk bemutatására, a bejárást kerekasztalbeszélgetés és záróbuli követi.
A kerekasztal résztvevői lesznek: Dr. Khadija von Zinnenburg Carroll (kutató, Oxford University), Ruby Hoette (egyetemi oktató, Goldsmiths University), Juhász Ákos (építőművészeti tanszék vezető, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), Szemerey Samu (építész, a Kortárs Építészeti Központ vezetője), Szépe András (szociológus, a Gólya társalapítója).
A beszélgetést a Hello Wood kurátora, Muszbek Johanna vezeti. A csapatok által készített 14 installáció július 22-től a Művészetek Völgyében lesz megtekinthető a nagyközönség számára.
Az építészek idén is több mint 30 országból érkeznek, hogy építményeikkel reflektáljanak a nemzetközi építészeti diskurzus egyik fontos témájára: a tavaly indult Project Village (Falu Projekt) folytatásaként az idei évben a letelepedés és a közösség otthonteremtésének kérdéseivel foglalkoznak az alkotók.
A tábor címe: LETELEPEDÉS: A MEGÉRKEZÉS RÍTUSAI.
A workshopokról és neves nemzetközi csapatvezetőkről bővebben az alábbi linken találnak bővebb információt:
http://www.hellowood.eu/project-village-workshops-16.html
2016. július 21. Program
• 14.00 találkozás, Csórompuszta
• 14.15 installációk bejárása
• 16.00 kerekasztal beszélgetés
• 19.00 vacsora
• 20.00 záróbuli a Flare Beas zenekarral
A nyári egyetem egész heti programja ITT található.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


