A STIHL megmutatja mit tud!
Hatalmas érdeklődés mellett, a 35. AGROmashEXPO-n mutatta be a széles nyilvánosság előtt a nemrégiben bevezetett új akkumulátoros termékeit a STIHL.

Kiemelkedően nagy volt az érdeklődés az Andreas STIHL Kft standjánál az idei AGROmash kiállítás első napján, a Hungexpon. A hazai kiállítások közül ez az egyetlen, ahol a STIHL, mint cég jelenik meg, a többi hasonló eseményen a nagyobb szakkereskedések képviselik a vállalatot. A négynapos szakmai esemény jó lehetőséget ad a számukra, hogy a professzionális eszközeiken túl a lakossági fogyasztók számára bevezetett kompakt akkumulátoros eszközeiket is bemutassák.

"Ez egy rendkívül jó közönségkapcsolati lehetőség a számunkra, hiszen egyrészről közvetlen kapcsolatot tudunk felvenni a vásárlóinkkal, másrészről pedig viszonylag nagy területen szinte minden termékünket be tudjuk mutatni" - mondta Bakon Gábor, az Andreas STIHL Kft ügyvezetője, majd hozzátette a cég fennállása óta minden évben nagy figyelmet fordítanak az AGROmashon való megjelenésükre. Az ügyvezető aláhúzta: az az 50-60 ezer látogató, aki megfordul a kiállításon, egytől egyig fontos számukra. "Sikeres első napot zártunk, bízunk abban, hogy a következőkben is hasonlóan nagy érdeklődés övezi majd termékeinket" - tette hozzá.

Mint ismert, nemrégiben vezette be termékei közé a STIHL legújabb COMPACT termékcsoportját, mely egyszerűbbé és könnyebbé teszi a kertgondozást. A márka a növekvő fogyasztói kereslet miatt döntött úgy, hogy bevezeti a termékcsaládot, melybe négy eszköz, egy láncfűrész, egy szegélynyíró, egy sövénynyíró és egy fúvógép tartozik a hozzájuk szükséges kiegészítőkkel.
Az Andreas STIHL Kft standja az AGROmash kiállítás teljes időtartalma alatt, január 28-ig megtekinthető a Hungexpo A pavilonjában.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


