Sikeres találkozások

Faipari állásbörzét és alumni találkozót tartottak február 17-én a BKSZC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziumában, az iskola alapításának 135 éves évfordulójához kötődő eseménysorozat első rendezvényeként.
Az eseményen 24 faipari vállalkozás, 95 jelenlegi és 110 volt diák vett részt.
A rendezvény, amely a BKSzC Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma és a Budapesti Műhely Alapítvány közös szervezésében a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Bútorszövetség támogatásával jött létre, több célt tűzött maga elé.
Ahogy a rendezvény egyik szervezője elmondta: "Több legyet akartunk ütni egy csapásra.
Egy délután/ este alatt szerettük volna közelíteni egymáshoz a faipar munkaadóit és a munkavállalókat, szakmai programokat akartunk nyújtani a jelenleg a faiparban dolgozóknak, illetve a faipar iránt érdeklődőknek, és nem utolsó sorban, kíváncsiak voltunk volt tanítványainkra, akik az elmúlt 30 évben iskolánkból kikerültek."
13 faipari és belsőépítészeti vállalkozás - Bányai Bútorok, Ertl Faipari Kft, Homm Sofa Kft, KIKA Lakberendezési Kft, KM Par-Ker Kft, Knaus Tabbert Kft, Lignomat Kft, Lap-Lemez Kereskedelmi Kft, Megaholz Kft, Royalpack Csomagoló Kft, Szána Bútor Kft, Szigedi Bútorház, Tor-Ter e-Design Kft - kapott lehetőséget az iskola aulájában arra, hogy bemutassa cégét és rövid beszélgetések („rapid randi") - keretében megismertesse a Kozma végzőseivel - a cég profilján kívül - a munkaadói elvárásokat is. A Soproni Egyetem Simonyi Károly Kara bemutatta az intézmény képzési lehetőségeit.
További 11 faipari vállalkozás - Art Industrial Kft, Balaton Bútor, Bánáti Belsőépítészeti Stúdió, Bútorg Kft, Deco Design Kft, Dósafa-Bútor Kft, Faművészet Kft, Garzon Bútor Kereskedelmi Kft, Kemabo Kft, Megaholz Kft, Terv-N Kft - hozta el szóróanyagait és találkozhatott a közel 100 végzős diákkal.
A szakmai programokon Sárvári József - Sárvári KFT - modern kéziszerszámokat mutatott be, amiket a résztvevők ki is próbálhattak az iskola tanműhelyében.
Kálmán Attila - Kálmán KFT - "A természetes felületkezelő anyagok a faiparban", György László az Anest Group részéről "A negyedik ipari forradalom előretörése a faiparban" címmel tartott előadást.
Az előadásokat követően a résztvevő asztalosok, faipari vállalkozók, lakberendezők, bútorművesek, faipari mérnökök, erdőmérnökök, építészek, cégvezetők, akik az elmúlt 30 évben koptatták a Kozma padjait, sztorizhattak, kamaszkoruk "városi legendáit" mesélhették és barátként találkozhattak volt tanáraikkal.
A rendezvény vitán felül sikeres volt és betöltötte mindazt a szerepet, amit nekik szántunk.
szerző: dr. Kulányi Erika
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Jó (még) az öreg a háznál
Az informatika az egyik leggyorsabban fejlődő terület. Nem is kell nagyon sokat visszamenni az időben, amikor floppy lemezre menthettünk 1.4 Mb adatot, most pedig már terrabájtokban mérjük az adathordozók kapacitását.
A Mafell bemutatja az új LO 55 routert
A Mafell bemutatja a teljesen megújult LO 55 maróját. A jól átgondolt, robusztus és szerszámmentes szorítórendszerben az okosan alkalmazott technológia és a széleskörű tartozékok bizto...
RAUVISIO innara: természetes anyagokból készült falburkolat
Innara egy védőistenség neve volt a bronzkorban. 2023 októberétől a falburkolatok új generációját is jelképezi. A RAUVISIO család új tagjával a REHAU olyan anyagot fejlesztett ki.