Szakma Sztár Fesztivál 2017

Fiam, előbb tanulj ki egy tisztességes szakmát, mielőtt bármi mást csinálnál! – akár idézhettem is volna ezt a mondatot, olyan sokan és sokszor mondták már ezeket a szavakat. A gond ott van, hogy nem mostanában.

A fent emlegetett kijelentésre az ’50–60-as években születettek biztosan felkapják a fejüket: ők bizony sokszor hallhatták a jó tanácsnak szánt intelmeket. A ’70- es évek szülöttei (jómagam is ide tartozom) esetében már árnyaltabb a helyzet, hiszen a rendszerváltozás körül bizony felértékelődött a felsőoktatás szerepe. (Igaz, hogy addig viszont nem kapta meg a méltó helyét a társadalmi megítélésben.) Akárhogy is van, nem kell szociológiai tanulmány ahhoz, hogy tisztán lássuk: mára a kétkezi szakmát tanulók száma vészesen megfogyatkozott. Ennek pedig egyenes következménye, hogy tanult (jó) szakemberekből is sokkal kevesebb van, mint pl. 30 éve.

„Egy jó szakma felér egy diplomával.” – üzeni a Szakma Sztár Fesztivál minden pályakezdés előtt álló fiatalnak.

A komoly következményekkel járó társadalmi folyamat beavatkozást kívánt, melynek egyik lépése volt a szakképzésekre irányított nagyobb figyelem. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Szakma Sztár Fesztivál néven 2007-től szervezi meg a gondozásába átadott szakképesítések országos szakmai tanulmányi versenyeit.

Idén – immár tizedik alkalommal – az előválogatókat a területi kamarák szervezték és bonyolítot ták le, az április 24–26. között megrendezett budapesti döntő pedig a szakmai megmérettetés mellett nagyszabású fesztivál keretében is zajlott. Az eseménynek a Hungexpo adott otthont. Kellett is a tágas tér, hiszen a háromnapos rendezvényre 224 döntős diák érkezett, akikre 14 000 pályaválasztás előtt álló diák is kíváncsi volt. 9000 diák érkezik vidékről, míg Budapestről  5000 látogatót várnak, és a diákokcsaknem 70 százaléka még pályaválasztás előtt áll.

A GAZDASÁG ÜZENETE

A megnyitó ünnepélyes keretek között zajlott. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke felidézte a Szakma Sztár Fesztivál elmúlt 10 évének  eredményeit, amiből kiderült, hogy az első évben 11, az idén már 41 szakma képviselői versengenek. Egyértelmű tehát: a kezdeményezés egy fontos társadalmi élethelyzetre kínál megoldási javaslatokat.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke azt mondta: a gazdaság ma azt üzeni, hogy modern, a digitális korszakra felkészült, jól képzett, az európai kultúra és munkaetika iránt elkötelezett emberekre lesz szükség. A kormányfő azzal folytatta, hogy több újítást dolgoz majd ki és indít el a kormány a szakmai képviseletekkel. Mintegy 260 ezer munkavállaló digitális készségfejlesztését tervezzük és az informatikát tanulók kiemelt ösztöndíjat kapnak. Tovább fejlesztjük a szakmunkás ösztöndíjrendszert, ezt a hiányszakmákban már megkezdtük, és megnyitjuk a tanulószerződés lehetőségét is. Zárásképpen így szólt a diákokhoz: Tisztelt fiatalok! Arra szeretném biztatni Önöket, hogy legyenek bátrak! A jövő az Önöké. … Nagy lehetőség előtt állnak, kérem, készüljenek fel rá, hogy meg tudják ragadni a lehetőségeket!

VERSENYEK VILÁGMÉRETEKBEN

2015-től kezdődően minden évben a keretében és helyszínén rendezik meg a fiatal szakemberek nemzetközi versenyeinek hazai döntőit. A EuroSkills az európai diákoknak, míg a WorldSkills a világ minden tájáról érkező szakmai tanulóknak nyújt megmérettetést. Ezúttal a WorldSkills Abu Dhabi 2017, illetve a EuroSkills 2018 verseny válogató döntőjét tartották meg. Ez utóbbi versenynek a jövő év őszén Budapest ad majd otthont. 

A Szakma Sztár Fesztivál sikerét közvetlenül 840 közreműködő (versenyfelelősök, szakértők, szervezők, az egyes szakmák versenyét szervező, ún. támogató iskolák tanárai és diákjai), illetve 480 szervezet (szakmai támogató cégek és vállalkozások, szakiskolák, egyesületek, érdekképviseletek) munkája, együttműködése segítette.


Kapcsolódó dokumentum:


szakma-sztar-fesztival-2017


Tetszett a cikk?