Ismét lesz Design Hét

A Design Hét Budapest 2004 óta a designszcéna legfontosabb seregszemléje, a terület számos szegmensét vonultatja fel. Idén több, mint száz eseményt magában foglaló, tíznapos eseménysorozat lesz, mely a design gazdasági jelentőségén túl annak társadalmi hasznosságára is felhívja a figyelmet. Azt a tényt, hogy körülöttünk minden, nem természetes úton létrejött tárgy és folyamat tervezési tevékenység eredménye, számos eseménytípussal illusztrálja a Design Hét Budapest a nagyközönség számára. Az érdeklődőket kiállításmegnyitók, gyermekprogramok, tematikus túrák, műhelylátogatások és más események segítségével vonja be az eseménysorozatba. A programsorozatban természetesen döntő szerepet játszanak a szakmabelieknek szóló rendezvények is, mint a kerekasztal-beszélgetések, előadások, konferenciák és díjátadó gálák.

A hagyományokat követve idén is a Design Hét Budapest keretein belül adják át ünnepélyesen a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat. A legkiemelkedőbb alkotásokat és sikeres, példaértékű szervezeteket kiállítás keretében mutatják be. 2017-ben is megrendezik az évek óta sikeres, állandó programokat: lesznek Design Túrák, a designerek és befektetők egymásra találását segítő workshopok, valamint a tervezői mindennapokba betekintést engedő Nyitott Stúdiók.

Mivel a Design Hét Budapest egyik kiemelt célja, hogy a vállalati szektor számára felhívja a figyelmet a designban rejlő lehetőségekre és a designtudatos gondolkodás jelentőségére, idén a design gazdasági szerepét hangsúlyozó programok minden korábbinál több teret kapnak a rendezvénysorozatban. A központi programok mellett a fővárosban és több vidéki városban is számos üzlet, galéria, bemutatóterem, múzeum, kulturális és közösségi tér, valamint vendéglátóipari létesítmény is megtelik programokkal a rendezvény időtartama alatt.

A Design Hét Budapest minden évben egy Díszvendég ország bemutatkozására is lehetőséget ad. Lengyelország (2011), Finnország (2012), Olaszország (2013), Hollandia (2014), Spanyolország (2015), valamint a Visegrádi Országok (2016) után 2017-ben a Dán Királyság kortárs designeredményeit mutatják be a fesztiválon. A Dánia Budapesti Nagykövetségével közösen szervezett eseménysorozatban kiállítások, előadások és kerekasztalbeszélgetések mellett termékbemutatók is helyet kapnak.


Tetszett a cikk?