Kicsiben alaposat
A Hannoverben kétévente megrendezett LIGNA kiállítás világszerte a faiparosok szakmai tájékozódási pontja, irányadó fóruma. Az idei monstre rendezvény alatt született meg az két ember fejében a Mini LIGNA gondolatata, ami aztán valóra is vált június 22-én Érden mindazok számára (is), akik nem tudtak eljutni a német vásárközpontba. A két ötletadó-szervező Árkossy Tamás, az Országos Asztalos és Faipari Szövetség (OAFSZ) elnöke, és Kala Tibor, a Leitz Hungária Szerszám Kft. vezetője a naprakész szakmai tájékoztatást és a látottak-hallottak összefoglalását hangsúlyozták – méghozzá a meghívottak szakmai beszámolóin keresztül.
Bár tombolt a kánikula, a hőség ellenére is szép számban jelentek meg az érdeklődők a Leitz érdi központjában, ahol a négy előadó is mindent megtett azért, hogy szakmailag is igényes, alapos összefoglalót nyújtson át.
A házigazda szerepét is betöltő Leitz újdonságairól szólva Kala Tibor beszámolt többek között a ProfilCut Q Diamond névre hallgató szerszámról. Ez egy ultravékony alumínium szerszámtest és az újraélezhető gyémánt vágóéleket tartalmazó szerszám egyedi házasítása, amelynek garantáltan nagyobb hatékonyság (20-szor hosszabb futási idő) és kivételesen jó vágási teljesítmény az eredménye.
A folytatásban a Homag gépek kapcsán Mesics Ferenc beszámolójából megtudhattuk, hogy a német cég számos más gyártót egyesítve a zászlaja alatt egységes (Homag) arculattal és átfogó kínálattal képes a gyártói igények elébe menni. Csupán egy a sok közül: a bútoralapanyag megmunkálásában szinte teljes kínálattal rendelkező gépgyártó óriás már a felületkezelésben is nyújt technológiát, méghozzá teljesen automatizáltan, az ipar 4.0 követelményeinek megfelelően – tudtuk meg kereskedelmi igazgatótól.
A Woodissimo céget alkotó alkotó Zita és Luc a tőlük eddig is megszokott családias légkörben, ugyanakkor az üzleti finanszírozásra és a technológiai fejlesztésekre nagyon is rákoncentráló páros a gép- és technológiaberuházás rejtelmeibe vezette be hallgatóit – a tervezéstől a gépek és igények szinkronizálásán át a kész asztalosipari termékig.
A Formance színeiben Ludvig Pál azt a termelési jövőképet vázolta fel, ami valójában már itt is van. A Smart factory (rugalmasan ügyes cég) egy olyan név, amivel sokszor fogunk még találkozni: kis-szériás gyártás maximálisan a vevői igényekre fókuszálva, valamint integrált gyártás. Ez utóbbi szó szerint azt jelenti, hogy az internetes felhőszolgáltatásokon keresztül összekapcsolt gépek, szerszámok, alapanyagok, félkész áruk, kész termékek, valamint az gyártást végző és felügyelő munkatársak, illetve az ő munkájukat menedzselő emberek egyszerre, valós időben látják egymást. Ennek eredménye lehet a szervezettebb, megakadásoktól mentes gyártás.
Egyébként erről a 4.0-ás ipari forradalomnak is nevezett „technológiai robbanásról” az összes résztvevő beszámolt, hiszen a hannoveri LIGNA is végső soron ez köré szerveződött.
Mindent egybevetve: a LIGNA után, a Mini LIGNA kapcsán izgalmas, újdonsággal teli szakmai napon vannak túl résztvevők, szervezők, egyaránt – a hagyományteremtő szándék kapcsán remélhetőleg nem utoljára.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer bemutatja az iparág első akkuval működő hordozható fűrészgépét
Az LT15 sorozat szilárd alapjaira épült új LT15 akkumulátoros fűrészgépben egyesülnek a legfejlettebb funkciók, mint például az intelligens tápellátás, a be- és kikapcsolás...
100 napra bővült az új Festool szerszámok garanciaregisztráció határideje
A korábbi harminc napos határidő helyett most 100 napra bővült a Festool szerszámok megvásárlásától számított regisztrációs határidő a teljes körű garanciára.
RAUVISIO bútorlap akció
2024. 09. 09. és 2024. 10. 09. között a REHAU online Felületkonfigurátoron leadott bútorlap rendelésekre 10% kedvezményt adunk!