Faiparosok kiállítása

Idén immár 9. alkalommal került megrendezésre az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat. Szeptember 7. és 9. között a hűség városa a Novomatic Arénában adott helyszínt mindenkinek, akinek a fa szorosan kapcsolódik munkájához, szenvedélyéhez.

Minden adott volt ahhoz, hogy az erdészet és a faipar képviselőinek hasznos és kellemes időtöltésben legyen részük ezen a szeptember eleji három napon: remek idő, évek óta megszokott hangulat a kiállítók részéről, továbbá a szakmai konferenciák: ezúttal az innovációs trendek, valamint a felületkezelés témaköre voltak napirenden – a Soproni Egyetem szervezésében.

Az ünnepélyes megnyitón prof. dr. Faragó Sándor, a Soproni Egyetem rektora, Fodor Tamás, Sopron polgármestere, dr. Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára és Firtl Mátyás Sopron és Térsége országgyűlési képviselője köszöntötte az egybegyűlteket.

Elhangzott, hogy Sopron, mint erdészeti és faipari fellegvár, hagyományosan jó helyszín egy ilyen kiállításhoz és a vásár bizonyára idén is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Egyre komolyabb kihívásokra kell ugyanis egyre hatékonyabb megoldásokat találni, amely törekvések az innovatív szakmai ötletekkel, valamint a fiatal faipari hallgatók jelenlétével sikerülni fognak.

A kiállítói díjakat is átadták, ami rangos elismerést jelent a szakmában. Innovációs díjat kapott a Kiskorpád Gépker Kft., vásárdíjat vehetett át a Forest Power Kft., a Holz & Metal Kft. és a JG-Max Kft. Sopron Megyei Jogú Város különdíját a helyi Profil Motor Kft.-nek ítélték, míg a Kiss BVM Kft. a Sopron Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamara különdíjának örülhetett.

A tanulásra, továbbképzésre vágyók számára mindkét nap adódtak lehetőségek. Az első nap az Unilignum Konferencia – Innovációs trendek, ahogy a Soproni Egyetemen látjuk címmel  tartottak konferenciát. Szó esett többek között a szellemi tulajdon hasznosításáról, a bútoripari környezettudatos terméktervezésről, illetve a Robinia Research néven futó akácfa-kutatási program fejleményeiről.

Másnap az Aktualitások a beltéri fa felületkezelésben című konferencia érdeklődői ízelítőt kaphattak pl. a felületkezelés minősítését jelenleg is megalapozó MSZ 9929-86 szabványunkról, az alacsony nyomású (HVLP) szórópisztolyok jellemzőiről, vagy a természetes alapanyagokkal kezelt fafelületek emberi szervezetre és környezetre gyakorolt jótékony hatásairól.

A vásártér a már megszokott formáját vette fel idén is: az arénában, egy felállított kiállítói sátorban, valamint a környező szabadtéri területeken volt jelen a 80 kiállító, közel 4000 m2-en. Ennek ellenére valahogy elmaradt az a látogatói létszám, amit egy ilyen esemény korábban képes volt bevonzani.
Figyelmet érdemelt a Stihl Timbersports látványos kézifűrész- és döntőfejszés-bemutatója, a fakiterelő szimulátor bajnokság, a faesztergályos-találkozó.

Kiemelt jelentőségűnek tartottam azt a versenyfelkészülést, amely a SkillsHungary-program részeként az idei világversenyre, a WorldSkillsre, a szakmák olimpiájára való készülést jelenti. Babanecz Csaba WorldSkills-szakértőt kérdeztem a tudnivalókról.

- Mikor kerül megrendezésre a WorldSkills, és kik indulhatnak magyar színekben?
- A versenyt idén október 15–18. között rendezik meg Abu Dhabiban, ahol 77 ország versenyzője méri össze tudását 51 szakmában. Magyarországot 20 fiatal szakember képviseli 19 szakmában. A WorldSkills-versenyen Stadler Bence épületasztalos- és Liszi Roland bútorasztalos-szakmában indul versenyzőként. Mindkét versenyző részt vett a tavalyi EuroSkills-versenyen, kiváló teljesítményükkel és az elért eredmények alapján indulhatnak ők az idei versenyen. Stadler Bence a tavalyi EuroSkills-versenyen ezüstérmet, Liszi Roland pedig kiválósági érmet szerzett. A versenyre a bútorasztalos- és az épületasztalos-szakma szponzorálását a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum, a Festool Magyarország és a H-Didakt Kft. biztosítja.

- Komoly szervezést kíván egy ilyen világverseny, nem beszélve arról, hogy az eddigi szép eredményeitek is köteleznek benneteket. Kiknek köszönhető a színvonalas felkészülés?
- A versenyzők Fekete Zoltán szakértő és jómagam irányításával készülnek a versenyre a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának nemzetközi szintű Skills felkészítő műhelyében. A felkészítést a szakértők mellett Sütő Boglárka szaktanár és a korábbi versenyzők is támogatják. A versenyzők részére egyébként a Festool márkájú gépeket, a szerszámokat és az összes anyagot a szponzorok biztosítják a felkészülésre és a versenyre egyaránt. Meg kell még említenem, hogy a tanulók felkészülése a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve valósul meg.

Mindent egybevetve elmondható: bízzunk abban, hogy a soproni innoLignum szakvásár a hagyomány lendületén túl a lelkes tanulók és fiatal szakemberek erejét is képes lesz a szervezők részéről új, innovatív, értékteremtő formákba önteni.


Tetszett a cikk?