Kiváló hangulat az AKE-kupán

Az AKE Hungária Kft. 2017-ben tizenegyedik alkalommal rendezte meg az AKE-kupát szeptember 2-án, ahol az AKE Hungária Kft. ismét rendkívül gondos házigazdának bizonyult.

A faiparban tevékenykedő vállalatok sportnapjának reggelén sorban érkeztek a csapatok a vépi szakképző iskolához, az Erdődy grófok egykori birtokára, hogy összemérhessék erejüket és tudásukat. Ebben az évben 13 focicsapat nevezett a focibajnokságra, míg a tekére 7 csapat és több egyéni versenyző adta le nevezését. A horgászverseny, amely ebben az évben ötödször szerepelt a programban, egyre népszerűbb a sportversenyek között. Az idei évben összesen 25 fő vett részt a versenyen.


A győztes focicsapat

A rendezvényt kevéssel fél tíz előtt Oliver Schliesser úr, az AKE Hungária Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Ezt követően négy focipályán, a tekepályákon, a tó mellett, valamint az AKE Hungária Kft. családi napjának keretében a gyermekek számára felállított rendezvénysátrakban is kezdetét vették az események.

Az AKE Hungária Kft. évek óta az AKE-kupa rendezvénnyel egyidejűleg tartja családi napi programját, ahol egyben a versenyző csapattagok családtagjait is vendégül látják. Ebben az évben is sok vidám program várta a családokat, többek között kézműves-foglalkozások, bungee trambulin, kötélpálya. Így a résztvevők számára minden adott volt, hogy jól érezzék magukat a város zajától távoli vépi helyszínen.

FOCI:
Idén 13 csapat mérkőzött meg, hogy elnyerje az évek óta a legrangosabb hazai faipari focibajnokságon az AKE-kupát. A versenyek párhuzamosan négy füves pályán zajlottak a kispályás foci szabályai szerint. A csapatok először csoportmérkőzéseket játszottak, amelyeket a középdöntő, majd végül a döntő követett. A bronzérmet 2017-ben az ERTL Faipari Kft. csapata szerezte meg, ezüstérmes lett a Lap-Land Bútorlap Szabászat csapata, míg a bajnoki címet, és egyben az AKE-kupát 7 év után ismét az AKE Hungária Kft. II. csapata nyerte el.

A focibajnokság résztvevői:
A.H. Universal Bau Kft.,
AKE Hungária Kft. I. és II.,
AKE Polska SP Z.O.O.,
Bástya Bútorlap Centrum Sopron Kft.,
Csercsics Faipari Kft.,
Erdért Tuzsér Faipari Zrt.,
ERTL Faipari Kft.,
Falco Zrt.,
IKEA Industry Magyarország Kft.,
Kunfa Kft.,
Lap-Land Bútorlap Szabászat,
Szalai-Edelholz Cégcsoport.

Eredmény:

  1. helyezett: AKE Hungária Kft. II.
  2. helyezett: Lap-Land Bútorlap Szabászat
  3. helyezett: ERTL Faipari Kft.

TEKE:
A jelentkezők nagy létszáma miatt 60 gurítás eredménye alapján alakult ki a végeredmény az egyéni és csapatversenyben egyaránt. Bár ebben az évben is a férfi tekézők uralták a mezőnyt, de a rendezők nagy örömére ebbe a versenyszámba 2017-ben is neveztek hölgy versenyzők.

Résztvevők:
AKE Hungária Kft.,
Bowling Bears,
Csercsics Faipari Kft.,
Falco Zrt.,
IKEA Industry Magyarország Kft.,
Kunfa Kft.,
Faforg Span

Eredmények:

Teke csapatverseny:

I. helyezett: IKEA Industry Magyarország Kft.
II. helyezett: Bowling Bears
III. helyezett: Csercsics Faipari Kft.

Teke férfi egyéni verseny:

I. helyezett: Kocsis Gyula – IKEA Industry Magyarország Kft.
II. helyezett: Kovács János – Bowling Bears
III. helyezett: Pegán Péter – Bowling Bears

Teke női egyéni verseny:

I. helyezett: Domják Viktória – Falco Zrt.
II. helyezett: Füstné Takács Andrea – AKE Hungária Kft.
III. helyezett: Vörösné Ildikó – AKE Hungária Kft.

Különdíjak:

  • Legjobb tekéző: Pegán Péter – Bowling Bears
  • Legjobb taroló: Kocsis Gyula – IKEA Industry Magyarország Kft.

HORGÁSZAT:
A rendezvénynek a vépi szakképző iskola területén található halastó biztosította a helyszínt, amelyet a Vépi Sporthorgászklub bérel az iskolától. A tó mérete 0,8 hektár, jellemző mélysége 1,2–2,0 méter közötti. A halállomány: ponty, keszeg, amur és ragadozó halak. A versenyzők csak úszós horgászmódszerrel horgászhattak, és a jelentkezők nagy száma miatt egyszerre egy időben minden versenyző csak egy bottal horgászhatott. A verseny időtartama alatt folyamatos volt a mérlegelés.

Résztvevők:

A.H. Universal Bau Kft.,
AKE Hungária Kft.,
Arbo-Flex Kft.,
Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.,
Csercsics Faipari Kft.,
Erdért Tuzsér Faipari Zrt.,
Falco Zrt.,
IKEA Industry Magyarország Kft.,
König Maschinen Gépgyártó Kft.,
Kunfa Kft.,
Szalai-Edelholz Fafeldolgozó Cégcsoport,
Lap-Land Bútorlap Szabászat.

Eredmény:

I. helyezett: Baki Attila – Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.
II. helyezett: Marton Róbert – Erdért Tuzsér Faipari Zrt.
III. helyezett: Németh Ramón – Lap-Land

A legnagyobb halat fogta: Marton Róbert – Erdért Tuzsér Faipari Zrt.

FŐZŐVERSENY:
A főzőversenyre 3–4 fős csapatok jelentkeztek, akik főként vadhúsból és marhahúsból készítettek ételeket. Összesen 16 bográcsban főttek a finomabbnál finomabb ételek. Mindegyiknek óriási sikere volt, és a tíztagú zsűri is lelkesen pontozta az üstökben készült finomságokat.

Résztvevők:
AKE Hungária Kft. I. – VI. csapat,
AKE Polska SP Z.O.O.,
Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.,
Bástya Bútorlap Centrum Sopron Kft.,
Falco Zrt.,
Falco Sopron Bútor Kft.,
Csercsics Faipari Kft.,
Kunfa Kft.,
Instreita.

Eredmény:

I. helyezett: Csercsics Faipari Kft.
II. helyezett: Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.
III. helyezett: AKE Polska

Különdíj:

Falco II.


Kapcsolódó dokumentum:


ake-kupa-fakupa


Tetszett a cikk?