Konferencia a szakképzés jövőjéért
Faipar.hu
Országos rendezvénysorozat indul a Munkaadók És Gyáriparosok Országos Szövetségének szervezésében.
A minőségi szakképzés és a munkaerőpiaci helyzet javítása elengedhetetlen a gazdaság versenyképességének növeléséhez, a bérek felzárkóztatásához. Ennek egyik feltétele az érdekeltekkel folytatott párbeszéd és az eredményes együttműködés. Az MGYOSZ egy országos, minden megyére kiterjedő eseménysorozatot szervez, melynek célja, hogy meghallgassa és összegezze a munkaerőpiac és a szakképzés problémáit, valamint az érintettek bevonásával közös megoldásokat találjon.
Az eseménysorozat részeként 2017. október 3-án, délelőtt Veszprém, október 3-án, délután Székesfehérvár, október 4-én, délelőtt pedig Tatabánya városában kerül megrendezésre egy sajtónyilvános esemény, mely keretében a települések polgármesterei tájékoztatják a helyi munkaadókat és a szakképzéssel foglalkozó intézmények vezetőit, a regionális munkaerőpiac és a szakképzés helyzetéről, illetve a városvezetés témához kapcsolódó terveiről.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, előzetes regisztrációhoz kötött, így kérjük, hogy a tomcsik@mgyosz.hu email címen jelezze, ha csatlakozni kíván konferenciánkhoz a név, titulus és a képviselt szervezet feltüntetésével.
Bővebb információ, valamint az események meghívója és részletes programja az alábbi linken megtekinthető.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
2026.04.02.
tovább olvasom ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
2026.03.30.
tovább olvasom Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...
2026.03.09.
tovább olvasom


