Formance nyílt napok Biatorbágyon

A Formance Kft. november 16-18. között várta szakmai vendégeit. A cég több neves gépgyártó hazai képviseletét látja el. Kínálatukban olyan „húzó nevek” találhatóak, mint a Biesse, a Maggi, vagy a Griggio.

Ebben a három napban az egyik főszereplők az Biesse és Cefla nagygépei voltak, a rendezvény elsősorban a (itthoni viszonylatban) nagyobb bútorgyártókat célozta meg. A bemutatott technológia egy komplett gyáregységet szimulált: nagy teljesítményű táblafelosztó az élzáró berendezéssel és CNC-marógéppel, fúróközponttal kiegészítve. Ezek együtt szinte minden szokványos bútorelem legyártására alkalmasak.

A nagyobb gyártók, forgalmazók már nem csak gépet és technológiát kínálnak, hanem bővítik szolgáltatásuk körét. A Formance-nál és a beszállítóknál azon dolgoznak, hogy miként tudják a hibák bejelentését az alkatrész beazonosítását gyorsítani. Az okos telefonok, tabletek, okos eszközök, okos gépek miként tudják a termelést, biztonságosabbá, követhetővé, jobban szervezhetővé és ellenőrizhetővé tenni. A Biesse PARTS applikációja nagyban segíti az alkatrészek gyors beazonosítását.

A Biesse SOPHIA platformja ad nagy segítséget ezeknek a lehetőségeknek az elérésében. Az ipar 4.0 a digitalizáció segítségével nagyon sok szolgáltatás válik elérhetővé, ami a beruházási döntés meghozatalától, a működtetésen és a beruházás megtérülésén tud segítő társunk lenni.

Több csoportban majd 50 kolléga ismerkedett a bSolid vezérlő, és bCabinet bútortervező CAD/CAM szoftver nyújtotta lehetőségekkel.

De térjünk vissza hardverekhez:

A Biesse Selco WN2 nyomógerendás táblafelosztó fő erényei a vágási pontosság, az egyszerű használat és karbantartás (gyors szerszámcsere), valamint a gazdaságosság. A robusztus berendezés levegős asztallal rendelkezik, így az alapanyag le- és felrakása, igazítása során a divatos, ugyanakkor kényes magasfényű lapok sem karcolódnak, valamint így a kezelőnek is könnyű dolga van.

A gépet hálózatba kötve érdemes üzemeltetni, de a „fedélzeti” programmal is könnyen, gyorsan elkészíthető a szabástérkép. A hibázás esélye minimális, hiszen a szabás előtt grafikus szimuláció is kérhető.

Élzáró berendezésekből rögtön két különböző kategóriájú került bemutatásra. A JADE 240 színes érintőkijelzővel kezelhető, felhasználóbarát, egyoldali élzáró gép. EVA ragasztóanyaggal dolgozik, és előmaró egységgel is felszerelt. 6 cm-es lapvastagsággal és 8 mm vastag élanyaggal is „elbánik”, a szervizajtót felnyitva láthatóvá válik a szokásosnál masszívabb gépváz.

Erre szükség is van, hiszen a berendezés gazdagon felszerelt: ragasztóeltávolító citling és rádiuszcitling és polírozóegység is rendelkezésre áll, a véggömbölyítő egység pedig dupla motoros. Minden gépészeti elem átgondolt tervezésről tanúskodik és erős kivitelű. Megismerve a gép belső szerkezetét nem is csoda, hogy az előtolási sebesség igen magas, 12 m/perc.

A Formance a gépet XPRS - 600 típusú alkatrész- visszatérítő görgősorral állította ki – amennyiben több oldal élzárását is el kell végezni (márpedig a bútorgyártásban ez igen gyakori), ez a kiegészítő nagyban növeli a hatékonyságot.

Magasabb ligában játszik a szintén kiállított és üzem közben megtekinthető AKRON 1400 élzáró. Ennek a legérdekesebb műszaki megoldása a cserélhető ragasztóegység. A gép képes a hagyományos, kedvező árú EVA olvadékragasztóval és a korszerűbb, kisebb ragasztófugát szavatoló, hő- és nedvességálló PUR ragasztóanyaggal egyaránt dolgozni.

A csere kevesebb, mint 5 percet vesz igénybe és erről személyesen is meg lehetett győződni. A kiállított gép belső ragasztótartállyal volt szerelve, természetesen opcióban kérhető nagy kapacitású külső ragasztótartály is.

CNC megmunkáló központok közül a Rover A – egy felhasználóbarát 5D-s felsőmarógép volt megtekinthető, valamint egy Rover S lapmegmunkáló. Utóbbi berendezés az opciós kiegészítő lapadagoló egységgel rendkívül hatékony. Lapalkatrészek teljes felső megmunkálását képes elvégezni, legyen az kivágás, díszítő és élmarások stb., a munkaterületet „őrző” rétegelt lemezből készült, Dinók’  is a gépen készültek, méghozzá igen rövid idő alatt.

A Biesse Brema Eco 2.1 fúróközpont kis alapterületen, gyorsan és hatékonyan tudja elvégezni a lap alakú bútorelemek polc és pánthely, valamint szerkezeti kötőelemek számára kialakítandó furatokat, marásokat. Sőt kisebb kivágások elvégzésére is képes, ez esetben a kivágandó felület teljes elforgácsolása szükséges, hiszen a leeső darab problémát okozna.

A hagyományos sorozatfúrókhoz viszonyítottan sokkalta nagyobb rugalmasság, és a hálózatról történő üzemeltethetőség jellemzi.

A Cefla Finishing, két különböző felhasználási területre mutatott be berendezéseket. A Mito 2B szóróautomatával bútorajtók, beltéri ajtólapok felületkezelésének bemutatója zajlott, az ablakgyártóknak pedig az  iGiotto robot és a hozzá tartozó automata konveyor sorral tartottak értékes bemutatókat.

Az olasz Ecoline Windsand speciális csiszológépet – mely keretek és lapalkatrészek csiszolására egyaránt(!) alkalmas – a gyártó képviselője mutatta be működés közben. A berendezés igen univerzális, de leginkább a nyílászáró-felületkezeléssel foglalkozók kegyeire számíthat, ugyanis a keretszerkezetek külső és belső élét, valamint lapját is képes csiszolni. A felszerelt aggregátok gyakorlatilag a legidőigényesebb, legnehezebb munkát, a kézi csiszolást végzik el helyettünk.

A Formance nyílt napjának talán leglátványosabb gépe a Griggio Unica Safe lapszabászgép volt. Első látásra is vonzotta a szemet a narancssárga/fekete színkombináció. A kivitel tekintetében masszív, hagyományos elővágós körfűrészgép különlegessége a burkolat alatt rejlik.

A berendezés ugyanis komoly biztonsági felszereléssel rendelkezik, a szerszám üzem közbeni legkisebb érintésére az azonnal megáll, és eltűnik az asztalban – így kímélve meg az egyetlen pillanatra figyelmetlen gépkezelőt a súlyos és fájdalmas sérüléstől. A rendszer az emberi test elektromos vezetőképességét érzékeli. Ha nagyobb vezetőképességű anyagot kell szabni (pl. nedves anyag, vagy fémek), akkor a rendszer kikapcsolható.

A Griggio SAFE system a hasonló első generációs megoldásokkal ellentétben nem okoz mechanikai sérülést a gépben vagy a szerszámban, a nagy ijedtség után a munka mehet tovább. Ami élő emberen is biztosan működik, azt jelen esetben egy virsli segítségével sikerrel szimulálták.

A másik kiállított lapszabászgép a Griggio Quadra 400, mely az opcionális elektromos lapállítással is fel volt szerelve. Emellett metszeti mintán is látható volt a Griggio gépekre jellemző speciális, nagy keresztmetszetű alumínium lapszabász asztal, mely precíziós görgők segítségével, kerek profilú acélrudakon csúszik – nagyon hosszú élettartamú megoldás.

A Formance-nál a kiállított gépekről minden szükséges információt megkaphattak az érdeklődők, a berendezések első beüzemelését és szervizelését végző szakemberek is készséggel osztották meg tapasztalataikat, nem mellesleg kedves kiszolgálással találkozhattunk.

További információ:
www.formance.hu
+36 23 530 480
formance@formance.hu


Tetszett a cikk?