A lehetőségek programja

Az Erasmus kifejezés hallatán a legtöbb embernek talán máig a külföldi tanulmányi ösztöndíjak jutnak az eszébe, hiszen a nemzetközi mobilitási programnak sokáig ez volt a legnépszerűbb oldala. S bár a tavaly 30. születésnapját ünneplő, 1987-ben alapított Erasmus a felsőoktatás fejlesztéséért és az Európán belüli nemzetközi mobilitás támogatásáért jött létre, azóta számos lehetőséggel bővült a program palettája, melynek előnyeit immár nem csak a felsőoktatásban részt vevő hallgatók élvezhetik.

Az Erasmus+ révén ma már szinte valamennyi tanulni, fejlődni vágyó korosztály megtalálja a számára legrelevánsabb nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőséget. Az Európai Unió 2014–2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja, az Erasmus+ legfontosabb célkitűzései között továbbra is szerepel az egyéni külföldi tanulási lehetőségek biztosítása az EU-n belül és kívül, ám emellett már oktatási intézmények, ifjúsági szervezetek, vállalkozások, helyi és regionális közintézmények közötti partnerségekhez, valamint az oktatás, a képzés és az ifjúsági szakma korszerűsítését szolgáló reformokhoz is támogatást nyújt.

A megújult, hétéves Erasmus+ ciklus jelentős anyagi támogatással járul hozzá a képzettség és a foglalkoztathatóság javításához, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítéséhez: a program összesen 14,7 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat. S hogy mit profitál az, aki egy vagy több Erasmus+ programban részt vesz?

Azon túl, hogy változatos témákban, szakterületeken új ismeretekhez jutnak a résztvevők, formális és nem-formális módszereket egyaránt megismernek az adott tudásanyag átadásához és elsajátításához kapcsolódóan, melyet később hatékonyan tudnak alkalmazni. Nemzetközi programokról lévén szó, ezt a tudásanyagot a  legtöbb esetben angolul sajátíthatják el a program résztvevői, lehetőséget nyerve ezáltal, hogy jól használják fel ismereteiket a hazai, s egyben a nemzetközi piacon.

Mivel a programok több ország együttműködését célozzták meg, így a résztvevők valódi nemzetközi kapcsolatokat, a későbbiekben is jól működő hálót építhetnek ki, nem beszélve arról, hogy a támogatásnak köszönhetően számos országot, kultúrát ismerhetnek meg az ott eltöltött hetek, hónapok alatt.  Az eredmények alapján úgy tűnik, a program jó úton halad afelé, hogy teljesítse kitűzött célját, nevezetesen azt, hogy 2014 és 2020 között 4 millió embernek nyújtson támogatást.

A résztvevők beszámolói szerint az Erasmus+ keretében külföldön töltött időszak egyértelműen hasznosnak bizonyult: 94%-uk úgy nyilatkozott, hogy készségei fejlődtek, 80%-uk pedig arról számolt be, hogy sikerült javítania szakmai kilátásait.


Kapcsolódó dokumentum:


a-lehetosegek-programja


Tetszett a cikk?