A kamarák is beszállnak

Április 12-én a Hungexpo rendezvénysátrában a Bútorszövetség, a BKSzC, a BKIK, a Hungexpo, az OAFSZ és az X-Meditor Kft. (Magyar Asztalos) összefogásában megvalósul a Faipar Napja- fókuszban a szakképzett munkaerő elnevezésű rendezvény. A kamara szakképzési partnerként vesz részt a faipari szakmai napon. Kálmán Istvánt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari tagozat Fa- és Építő kisipari osztályának elnökét kérdeztük.

- Mit nyújt a kiállítás, a kamara a munkáltatóknak?

- Állandó és szoros kapcsolatunk van a kamara, valamint a bútor- és az asztalosszövetség között is. Nem ez az első közös rendezvényünk, folyamatosan igyekszünk segíteni a vállalkozóknak munkaerőgondjaik megoldásában. Reméljük, hogy a Construma keretében megrendezett széles körű és sok résztvevős bemutatkozás, szakmai nap, találkozó sikeres lesz. A cél, hogy jelenjenek meg a leendő munkavállalók és találkozzanak a lehetséges munkáltatókkal. Nemcsak Budapestről, hanem – a vidéki kamarák segítségével – az egész országból. Így a részt vevő cégek bemutatkozhatnak nekik, személyes beszélgetéssel létesíthetnek kapcsolatot a fiatalokkal. Sokan veszünk részt ebben a szervezésben, közösen, együtt. Ez a nagy összefogás is példaértékű lehet a jövőre nézve is.

 

- Hogyan jutnak el a vidéki vállalkozók és a fiatalok a kiállításra?

- Mi az országos koordinációt vállaltuk. Minden egyes vidéki kamarát megkerestünk, ajánlottuk tagjaiknak ezt az egyedülálló találkozási lehetőséget. Reméljük, jelentkeznek nálunk tagjaik, és ha összejön annyi vállalkozó, tanuló és szaktanár, akkor egy vagy két busznyi érdeklődőt elindítanak a rendezvényre. Budapesten biztosítjuk nekik a parkolási lehetőséget, a Hungexpónál pedig elértük, hogy a diákok ingyenesen, a vállalkozók pedig a 4500 forintos belépő helyett 1500 forintért vehetnek részt a rendezvényen, egyúttal megtekinthetik a teljes Construmát is.

 

- Nemcsak a szakképzésben részt vevő tanulókat és a pályaválasztókat érdekelheti ez a rendezvény, hanem a továbbképzési, átképzési lehetőségek miatt a felnőtteket is. A kamara milyen információkkal szolgál nekik?

- A kamarában külön osztály foglalkozik a mestervizsgáztatással, így jelen lesz egy standon a kamara illetékes szakembere, aki erről pontos és hiteles tájékoztatást tud nyújtani. Ez a téma azért is fontos, mert ha valaki tanulót akar alkalmazni, akkor vagy neki magának, vagy egy munkatársának mester címmel kell rendelkeznie. Ez nálunk prioritás, de a felnőttképzést is támogatjuk – akár még anyagilag is – ha egy iskola ilyet indít, hiszen ez az oktatási intézmények feladata.

 

- Még egy érdekesség. A szakmák nemzetközi versenyeinek – melyek WordSkills, illetve EuroSkills néven ismertek – a magyar résztvevők kiválasztását, felkészítését és versenyeztetését a kamara végzi. Lesz-e ezekről szó a Construmán, illetve a Faipar Napján?

- Magyarország a volt szocialista országok közül elsőként kapta meg a EuroSkills-verseny rendezési jogát, ami hatalmas elismerés nekünk, a magyar szakmáknak. 26 ország ezres nagyságrendben küldi Budapestre, erre az Európa-bajnokságra a fiatal szakembereit a legkülönbözőbb szakmákban. A faipar ebben a nemzetközi versenysorozatban az elmúlt időben nagyon jól szerepelt, amihez szép lassan a többi szakma is felzárkózott. Itt, a sátorban a Construma egész ideje alatt a szeptemberi Európa-bajnokságra készülő versenyzők végig ott dolgoznak nyilvánosan. Megtekinthető a felkészülésük, lehet velük beszélgetni. A versenyzőknek is jó, mert szokni kell nekik a nagy közönséget, de a látogatók is megismerhetik, hogy a versenyzők miket csinálnak és hogyan. A faiparon kívül még néhány más szakma prominensei is ott lesznek végig a kiállítás ideje alatt. Úgy fogalmaznék összefoglalóan, hogy a kamarák – a többi szervező és rendezőpartnerrel együtt – olyan találkozóra készülnek, ami nemcsak hasznos lesz a vállalkozóknak, az iskoláknak és a tanulóknak, de akár a szülőknek is, hanem valóban a szakma, a faipar ünnepeként nyújthat mindenkinek maradandó élményt.

Részletes információkat az office@butorszovetseg.hu címen, vagy a +36 30 689 5206 telefonszámon kérhet.


Tetszett a cikk?