Megnyitó és házivásár a Schachermayernél

A 2017-ben indított, 700 millió forintos beruházás keretében felújított és korszerűsített biatorbágyi telephely megnyitóját május 24–25-én ünnepelték, sűrű szakmai programok keretében. A rendezvényt május 14-től a hónap végéig tartó házivásár tette teljessé.

Az immár 180 éves osztrák Schachermayer GmbH hazai leányvállalatát, a Schachermayer Kft.-t 1991-ben alapították. A magyar vállalkozás a saját erejéből és hitelfelvétel segítségével (aminek minden terhét a hazai cég viseli) valósította meg a fejlesztést. A régi, több mint 25 éves telephelyre csupán néhány alap falszerkezet emlékeztet. Új, magas raktár épült, melyhez az anyagmozgató gépek cseréje is szükséges volt, a raktár kiszolgálására biztonságos kamiondokkoló és magas rámpa is épült, tágas parkolóval kiegészítve.

Elkészült az új, 800 m2-es, európai színvonalú bemutatóterem, valamint az irodák és a telefonközpont megújításával a dolgozók sokkal jobb körülmények közé kerültek. A födém részben látszó rétegragasztott tartókkal került kiépítésre, a nagyméretű ablakoknak köszönhetően sok a fény, kellemes, természetes hangulatú tereket sikerült kialakítani. Az üzletkötők és az ügyfelek közötti zavartalan tárgyalásokra kényelmes, elkülönített területet is létesítettek. Nem utolsósorban az egész bemutatóterem és az összes iroda klimatizált, valamint a legkorszerűbb LED-es világítással ellátott.

A bemutatóteremből nyílik a tágas, 50 fő befogadására alkalmas oktatóterem, ami egyben látványkonyha is. A berendezés ipari minőségű, de luxuskivitelű Gaggenau konyhai gépekkel lett ellátva. A kétnapos megnyitón Barczi Péter séf tartott látványfőzést, a résztvevők szó szerint ízelítőt kaptak a profi konyhai gépek segítségével előállítható gasztronómiai élvezetekből.

A rendezvényt Festool-, Bosch-, Geze-, Simonswerk-, Illbruck-, Blanco-, Vauth Sagel-, Leica-bemutatók színesítették. Üzem közben megtekinthető nagygépek is voltak: egy Hebrock F4 élzáró, egy rendkívül meggyőző minőségű Martin T60C formatizáló körfűrészgép, valamint egy korszerű Ganomat fúró- nútoló CNC-berendezés is. A gépek mellett a beüzemelést és a szervizelést végző kollégát is közvetlenül lehetett kérdezni.

A Schachermayer több mint 150 ezer terméket kínál és ez a hatalmas választék elsősorban a kis- és közepes méretű fa- és fémipari vállalkozásokat célozza meg. Fejlődésük e szerencsés pozicionálás miatt is töretlen: hazánkban az ilyen kisebb vállalkozások adják az ipar gerincét. A vállalton belül szakmailag is jól működik együtt a kereskedelmi és a logisztikai egység. A precíz belső nyilvántartási rendszernek, valamint az új beruházás keretében megvalósult raktári teherliftnek hála, a helyszínen vásárló ügyfél gyakorlatilag perceken belül megkapja az árut a rendelés lezárása után.

A vállalat filozófiájának megfelelően a termékek 97 százaléka raktárról rendelkezésre áll, és így 24, de maximum 48 órán belül azt le tudják szállítani a vevő részére. A Schachermayer termékeinek a vevőhöz történő kiszállítását az Englmayer végzi – évek óta jól működik ez a kooperáció. Például, ha a megrendelt termékek egy része a Schachermayer linzi központi raktárából érkezik, akkor az Englmayer logisztikai központjában találkozik a Biatorbágyon összeállított résszel, így egyszerre – gazdaságosan és gyorsan – kerül a vevőhöz az egész megrendelt tétel.

Az új, minden igényt kielégítő bemutatóterem egyik nem titkolt célja az is, hogy az asztalos vállalkozók bátran elhozzák ügyfeleiket, hogy megmutathassák nekik, milyen sokrétű választék áll rendelkezésre a különböző bútor- és nyílászáró-szerelvényekből. Válassza ki az ügyfél maga a számára legjobb kivitelt, mindezt profi szakember felügyelete mellett, színvonalas körülmények között! A cég árfilozófiája az asztalos vállalkozók számára kedvező, és a vevő is meggyőződhet róla, hogy a kiválasztott műszaki megoldás jó lesz, sőt könnyen lehet, hogy értékesebb és jobb minőségű szerelvényt választ a személyes élmények hatására. A Schachermayer bemutatóterme az öné is!

A régi, több mint 25 éves telephelyre csupán néhány alap falszerkezet emlékeztet. Új magas raktár épült, melyhez az anyagmozgató gépek cseréje is szükséges volt, a raktár kiszolgálására biztonságos kamiondokkoló és magas rámpa is épült, tágas parkolóval kiegészítve.


Kapcsolódó dokumentum:


megnyito-es-hazivasar-a-schachermayernel


Tetszett a cikk?