Eredmények és fúziós tervek

Május 24–25. között tartotta rendes éves közgyűlését az Országos Asztalos és Faipari Szövetség (OAFSZ). Gazdag programkínálatban a nürnbergi Holz Handwerk kiállítás szakmai tapasztalatsorozata ugyanúgy helyet kapott, mint a szövetség tavalyi eredménybeszámolója. A másfél napos esemény végén az is kiderült, milyen egybeolvadásra készül a szakmai szövetség.

A balatonfüredi Margaréta Hotel adott otthont az Országos Asztalos és Faipari Szövetség éves közgyűlésének. Az évértékelő egyben egy tavaszi szakmai rendezvényt is magában rejtett, valamint egy igazi meglepetéssel is szolgált!

Árkossy Tamás OAFSZ elnök megnyitó beszámolójából többek között megtudhattuk, hogy sikeresen, mintegy 50 ember részvételével zajlott az a Mini Ligna rendezvény, amit a hannoveri Ligna rendezvény után mintegy beszámolóként tartottak tavaly júliusban, Érden.

Emellett szó esett arról, hogy a szövetség a Robinwood ötletére alapozva elindította az AAA (Asztalosok az Asztalosokért) programot, melynek lényege, hogy naprakész szakmai információcsomagokat juttatnak el asztalos szakiskolák, szakgimnáziumok tanulói számára. A program eddig Szombathelyen és Sopronban járt.

Szó esett arról, a fa nyílászárók gyártóit, beszállítóit tömörítő kezdeményezésről is, aminek az első bemutatkozását és az építészeknek szánt szakmai konferenciáját az idei Construmán szervezték meg – A fa ablak jövője címmel. (Bővebben erről a Magyar Asztalos 2018. májusi számában olvashat).

A megnyitó után a délutáni program a Holz Handwerk kiállításról hazahozott szakmai információk, érdekességek bemutatásával folytatódott. Az Afterwood címet viselő előadásfolyamban elsőként Ludvig Pál, a Formance Kft. kereskedelmi igazgatója számolt be a a világ egyik legnagyobb CNC gépgyártójának, az Biesse cégnek az újdonságairól. Szó esett többek között a 360º-ban körbejárható, kerítés nélküli megmunkálóközpontokról, valamint a gépekbe épített 5 tengelyes megmunkálófejek előnyeiről.

Majd Mesics Ferenc, a Lignomat Kft. kereskedelmi igazgatójának beszámolója következett a Homag fejlesztéseiről az ipar 4.0 és az automatizáltság kapcsán. A számítógépekkel vezérelt faipari gyártás a mai szakképzett, sőt általában véve a munkaerőhiány tükrében nemcsak felértékelődik, hanem jövőbemutató irányokat is mutathat – ami a precíz megmunkálást, az anyagáramlásokat, pufferek, kapacitások összehangolását illeti.

A Leitz szerszámok fejlesztéseivel Kala Tibor üzletfejlesztési menedzser érkezett. Megtudhattuk, hogy a ablakgyártási trendek világszerte a kívülről alumíniummal borított fa ablakok felé indultak el. Ennek okát részben a klímaváltozás kedvezőtlen hatásaiban lehet keresni, részben a kényelemben. Mindezek kapcsán mutatta be a Leitz alumínium-fa kombinált ablakgyártó szerszámát.

A folytatásban Luc Van Gucht következett a Woodissimo Kft. képviseletében, aki a jövőbelátás, a vizionálás fontosságáról beszélt, azaz szükséges, hogy 10–15 évre is tudjunk előre láni egy-egy beruházásunk kapcsán. Ez persze nem könnyű, de talán az egyetlen dolog, ami ebben segíthet, az a szoftverekre való koncentrálás.

Sokszor a technológia, a hardvergyártás éppen a szoftverek igényei szerint változott, és változik ma is (gondoljunk pl. az okostelefonokra). Ezek tehát ösztönzik a műszaki fejlődést, így mai fejlődési irányuk megértése segíthet megmutatni a jövő technológiáit.

György László műszaki igazgató (Anest Group) beszámolójából megtudhattuk, hogy az ipari gyártás ma a világban nem termék alapú, hanem értékesítés alapú. Mit jelent ez? Az egyedi igényekre ipari méretekben is gyors válaszokat tudni adni. Ennek elképzelésében pl. a 3D-s, virtuális valóság bemutatására képes szemüvegek képesek, megvalósításukat pedig leghatékonyabban az integrált rendszerek, vagyis az internetre köthető, az IoT elvárásoknak megfelelő gépek egységei tudják.

Az első nap előadásait Andirkó Sándor zárta, aki az M.L.S. Kft. színeiben egy Wagner TwinControl elnevezésű, kétkomponensű szóróberendezést mutatott be.

A közgyűlés a következő napi folytatásában a milánói bútorkiállítás élményeiről szóló beszámolót hallhattunk Tálosi Katától, aki az Árkossy Kft. bútortervezőjeként járt a neves seregsemlén.

Ezután a program a szövetség előző évi beszámolójával folytatódott. Az ez évi tervekre rátérve Árkossy Tamás elnök ismertetett egy lehetséges egybeolvadást a Bútorszövetséggel. A hír a meglepetések mellett sokakban egy eredményesebb szövetségi munka lehetőségét is felvázolta. Wilheim Gábor, a Bútorszövetség elnöke szintén felszólalt a közgyűlésen.

Elismerte ugyan, hogy a teljes fúzióig még sok a sarkalatos és megoldásra váró kérdés, de ő is méltatta az egybeolvadt együttműködés előnyeit.

Fotók: faipar.hu

További képek az alábbi galériában


Tetszett a cikk?