Megmutatták tehetségüket

A Pannon Fa- és Bútoripari Akkreditált Innovációs Klaszter szervezésében május 2–6. között megrendezett ATU59 INNOWOOD INNOVATION CAMP innovációs bútortervező alkotótábor eredményhirdetésére és ünnepélyes díjkiosztójára június 12-én, Sopronban, a Ligneum Látogatóközpontban gyűltek össze a résztvevők.

Az osztrák–magyar vállalkozókból, InnoWood projektpartnerekből, egyetemi tanárokból álló szakmai zsűri meghozta végső döntését.

Az alkotótábor a Pannon Fa- és Bútoripari Akkreditált Innovációs Klaszter (PANFA) a Holzcluster Steiermark, az Institut für Innovations- und Trendforschung – Graz és az FH Burgenland közös projektjének része.

Pakainé dr. Kováts Judit, a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar tanszékvezető docense kiemelte, hogy az alkotótáborban olyan remekművek születtek, amelyek igazolják, hogy megérte a befektetett energia mind a résztvevők, mind a szervezők részéről. Jó látni, hogy egy papíron megtervezett projekt a nehézségek és az időprés ellenére így működhet a valóságban. Akik most nem kerültek a díjazottak közé, az ő terveik is magukban hordozzák a továbbfejlődési, piacra jutási lehetőséget.

Dr. Horváth Péter György egyetemi docens elmondta, hogy az eredményhirdetés ezúttal nem egy folyamat vége, hanem egyben egy izgalmas új folyamat kezdete is, amelyben a hat nyertes terv alapján prototípus készül.

Első körben a 6 kiválasztott tervből a terméktesztekre alkalmas 3D gyorsmodellek készülnek, többségében műanyagból. A tesztek eredményei alapján kerülnek legyártásra a prototípusok. Ezek szeptemberben az InnoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásáron mutatkoznak be Sopronban, majd áprilisban a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban is megmérettetnek a Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállítás ideje alatt.

Dr. Elek László egyetemi adjunktus értékelése szerint is jó munkák születtek. Az alkotótábor nagy tanulsága, hogy érdemes az első ötleteknél nem leragadni, az első pillantásra jónak látszó ötleteket többször átgondolni, és ha mégsem megfelelő, akkor elengedni, hogy mindenki a legtöbbet legyen képes kihozni magából. Nagyszerű lehetőség a szakmai elinduláshoz, ha a végzős hallgató terve már gyártásba kerül.

Az első díjat Csicsics Gergő és Varga Noémi PLYO fantázianevű, otthoni használatra szánt multifunkcionális fitneszbútora nyerte.

A további díjazott tervek és a csapattagok:

  • Bond – kötözött csomópontokkal készült moduláris gyermekbútorok.
    Tervezők: Csicsics Gergő, Pető Borbála, Surányi Vanessza
  • TOZEK outdoor furniture – természetes formák által ihletett kültéri bútorok.
    Tervezők: Farkas Ete 
    Domonkos, Peredi Dorottya, Szabó- Thomka Sámuel
  • Silhouette – iskolásoknak, tinédzsereknek szánt kültéri ülőbútor.
    Tervezők: Németh Dóra, 
    Kránitz Anna
  • Cloud – összecsukható, könnyen hordozható piknikszék.
    Tervezők: Kéri Dávid, Horák Debóra, Csák Vince
  • Mosaic furniture – multifunkciós okosasztal, telefontöltővel, hangulatvilágítással.
    Tervezők: Rankl Dániel, László Dalma, Sütheő Áron

Az eredményhirdetést követően a hallgatók is elmondták tapasztalataikat az alkotótáborral kapcsolatosan. Kiemelték, hogy a Ligneum ideális helyszínnek bizonyult, a program jól sikerült. A jövőben szeretnék, ha a mentorokkal folytatott megbeszélésekre nem külön-külön, hanem összevontan kerülne sor, napi prezentációk keretében.

Az INNOWOOD programsorozat következő állomásaként szeptember folyamán a Pannon Fa- és Bútoripari Akkreditált Innovációs Klaszter egy újabb 5 napos alkotótábort szervez, ezúttal faépítészeti hangsúllyal.


Kapcsolódó dokumentum:


megmutattak-tehetseguket


Tetszett a cikk?